Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-260

20 360. országos ülés jnnins 4-én, kedden. 1889. vádakat tartalmazó leveleket kapok száz számra. (Nagy zaj.) Hevessy Benedek: Már most mi kérjük, hogy nevezze meg, hogy ki az, mert annak a képviselőnek itt helye nem lehet! (Nagy zaj szélső balfelöl. Helyeslés jobbfelöl.) Polónyi Géza: El voltam tökélve, t. ház, hogy ha saját pártom részéről kívánni fogják, az illető képviselőt meg fogom nevezni. (Nagy zaj.) Minthogy pedig most kívántatik, teljes tisztelettel megnevezem az illetőt. (Nagy mozgás.) Annyival is inkább teszem ezt, mert az illetőnek a ministerelnök úrhoz való szívélyes, mondhatnám baráti és bizalmas viszonya ismeretes. (Nagy zaj és mozgás.) Nálam van az obligatio, t. ház, a melyet Várady Grábor ur irt alá. (Nagy zaj és mozgás.) Egyelőre nem fogok beszélni más dolgokról, majd elközelít szeptember, a mikor nem lesz ily nagyon meleg és önök is meghallgatják a többieket. (Nagy zaj és mozgás jobbfelöl.) Ha mi ily dolgokat tapasztalunk, méltóztassanak megengedni, hogy legalább egyesekkel szemben keressük azt, hogy a meggyőződés és a jóhiszeműség, vagy pedig az érdek szálai-e azok, melyek őket oda vezetik, hogy a ministerelnök urat tüskön-bokron és árkon keresztül kövessék. Nekem azzal, hogy ezen esetet felhoztam, más czélom nincs, mint az, hogy a szabadelvű pártnak tegyek vele szolgálatot, (Nagy mozgás) mert nekem érdekemben áll, hogy a parlament mindenekelőtt tisztességes legyen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezek után méltóztassék nekem megengedni, hogv általánosságban tegvek egv észrevételt. (Halljuk! Halljuk!) A minister ur mondott egy bibliai igazságot. Elmondta, hogy jó diák korában — mert ugy vagyok informálva — a katekismust is kitűnően tanulta. Elhiszem, de a szabadelvű pártban egy dolgot tapasztalunk és ez az, hogy egy katekismusi mondást megtanultak, t. i. azt, hogy ha valaki bennünket kővel megdobál, dobjuk vissza kenyérrel. Önök ezt kívánják tőlünk. Önök kővel dobálnak bennünket (Zaj és derültség jobbfelöl) és nagyon jól érzik magokat, ha mi mindig kenyérrel dobálunk vissza. (Derültség jóbbfelől.) Ezt]a ministerelnök urnak mondom. Befejezem rövid felszólalásomat. Csak még egyet akarok mondani a minister ur eljárásáról, a mi nekem rendkívül zokon esik és a mire nézve óva intem a nemzetet és a többséget, vigyázzanak, mi lesz annak keserű következése. A t. minister ur, mikor már nagyon rosszul áll a szénája, nagyon perzselik alatta a bársonyszéket, legyen az bármely hazafias dolog, legyen az a legszentebb nemzeti ügy, mint például a 25, §., mindig ügyesen azt igyekszik elterjeszteni a közvéleményben, hogy hiszen ezt nem ő akarja, hanem akarják odafönn, akarja a törvényhozás másik factora: a korona. A magyar mint dynasticus nemzet, ezt a szót:,, szent korona" örökül őrzi és Nagyja gyermekről gyermekre. Vigyázzanak rá, ha tovább folyik a játék, mely a ministerelnök népszerűtlenséget azzal leplezi, hogy a koronát akarja népszerűtlenné tenni, hova fog ez vezetni? Végül a mi ezt a jóhiszeműséget és egymással való solidaritast illeti: mit gondoljunk egy pártról, a hol egymás szomszédságában ül két minister, kiknek egyike csak néhány rövid év előtt azt mondta mostani collegájáról, hogy az oly minister, a kit kitesznek az ajtón, visszajön az ablakon. Természetes, hogy az ily tények gondolkozóba ejtenek bennünket, mennyire jóhiszemű az a párt és kormány, melynek tagjai ily rendkívüli vonzalommal és baráti szeretettel viseltetnek egymás iránt. L)e felötlik bennünk egy más gondolat is, ha belép a kormányba egy ember, a kit tehetségei, meggyőződése,tudománya képesítnek azon szakra, de ki oda magával pártot nem hoz, csak becsületes meggyőződését, ki azután kihirdeti a világnak, hogy ő az eddigi iránynyal szemben nemzeti és liberális irányt akar képviselni s mikor a szabadelvű pártkörbe való belépésekor is elmondja, hogy ez az ut, a melyen ide jött, nem volt alkalmas arra, hogy elveszítse meggyőződését, hanem azt magával hozza ide: akkor azután ugyanezen t. minister urnak támogatásátlátjuk azon párt részéről, mely hosszú évek során át mindig ellenzék volt vele szemben; illetőleg, melynek ő volt ellenzéks ekkor méltóztassék nekünk megengedni, hogy legalább gondolkozásba essünk a fölött, hogy mennyi az a jóhiszeműség, mily mértékkel lehet azt mérni a szabadelvű pártnál és ennek t. elnökénél, (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalou.) T. ház! Ezzel végzem beszédemet. En Tisza Kálmánról felteszem még ez utolsó pillanatban, hogy talán még van a hazaszeretetnek azon szikrája benne, (Felkiáltások szélső balfelöl: Nincs!) hogy megértse, hogy az egyedüli szolgálat, a mit a nemzetnek még tehet, az, ha eltávozik arról a helyről. (Zajos helyeslés a bal- és szélső balfelöl. Félkiáltások jobbról: llégi nóta! Sokszor hallottuk !) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve, kérdem tehát a t. házat, méltóztatik-e az első szakaszt elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház többsége elfogadta. Következik a második szakasz. Josipovich Géza jegyző (olvassa 2—7. szakaszokat, mélyek észrevétel nélkül elfogadtattak). Elnök: Ezzel a törvényjavaslat részleteiben