Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.
Ülésnapok - 1887-279
286 278. országos ülés október 29-én, kedden. 1889. nemű hiány pótlásáról, sem hitel átruházásáról nincsen szó, hanem csak arról, hogy bizonyos megtakarított hitelt felhasználtam oly kiegészítő munkálatokra, melyek a törvényhozás által jóváNagyott munkálatokkal okozati összefüggésben állanak. (Helyeslés jobbfelől.) Egyébiránt, t. ház, én magam is tudom, hogy e tekintetben tartozom a törvényhozástól engedélyt kérni és ha oly eset fordul elő, melyben tényleg más munka kiviteléről lesz szó, nem fogok késni, a mint ezt eddig sem tettem soha, a törvényhozás jóváNagyását kikérni. (Általános helyeslés.) Elnök l Méltóztassék meghallgatni a minister ur jelentését. Dárdai Sándor jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: T. ház! Azt hiszem kijelenthetem, hogy a t. háa a minister ur jelentését tudomásul venni méltóztatik. T. ház! Ezzel a mai ülés napirendje ki van merítve. Minthogy azon tárgyak, melyek a t. ház által legközelebb tanácskozás tárgyává tétethetnek, igen terjedelmesek, értem azokat, melyeket már a t. háznak bátor voltam bejelenteni, tudniillik „az állami zárszámadások jövő berendezése végett egybehívott szaktanácskozmány által előterjesztett munkálatra" vonatkozó ministeri jelentést, továbbá „a magyar országos bizottság 395. számú jelentését a Horvát-Szlavonországokkal megújítandó pénzügyi egyezmény tárgyában és harmadszor a mai napon a pénzügyi bizottság által beterjesztett jelentést „az '6 Felsége udvartartási költségére vonatkozó törvényjavaslat" tárgyában : azt hiszem, t. ház, hogy ezek azonnal tárgyalásra ki nem tűzhetők, de másrészt szükséges az is, hogy a pénzügyi bizottság a költségvetéssel mielőbb elkészüljön, czélszeríí lesz a t. háznak elhatározni, hogy érdemleges ülést keddig, azaz november hó 5-éig nem tart. Természetes, hogy ha bizottsági jelentések adatnának be időközben, ezek előtérj esztendők lennének. A keddi ülésben tárgyaltatnék tehát a zárszámadások jövő berendezéséről beterjesztett jelentés, továbbá a királyi udvartartásra vonatkozó törvényjavaslat tárgyában beadott jelentés, szerdai ülésben pedig, melynek első tárgya — mint azt a t. ház már elhatározni méltóztatott — az Irányi Dániel t. képviselő ur által beadott indítvány leend, tárgy altatnék a Horvát-Szlavonországgal megújítandó pénzügyi egyezmény. Ha egyébiránt a keddi ülés napirendje ki nem merittetik, az ezen napra kitűzött jelentések tárgyalásának folytatása szintén a szerdai napirend közé lesz felveendő. (Helyeslés.) Ha ezt helyeselni méltóztatik, ezt határozatként kimondom s azon kijelentéssel, hogy a legközelebbi ülés kedden reggel 10 órakor tartatík, a mai ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 10 perczkor.)