Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-277

£3g 277. országos ülés október 26-án, sgoiubaton. 1889. Ezen adóztatási politikának pedig legfőbb elve az arányos teherviselés. Megengedem, hogy a mai viszonyok közt az eszménynek megvalósítása e részben lehetetlen. Az adóképességnek ugyanis nem egyedül az egyenes adók képezik kellő kifejezését, hanem ennek ismérvéül a fogyasztási adózást is el kell fogadni, (üqy van! balfelöl,) Miután az út fentartása nemcsak közérdek, hanem egyúttal azon egyéneknek is nagy érdeke, a ki azt használja, nagyon természetes, hogy ha helyes és kifogástnhm adózáíd nlapot kívánunk az útügyben létesíteni, az összes teherviselési képességet kell ilyenül elfogadnunk. Ezen felül azonban még ellenszolgáltatásra volnának kötelezendők, akik az utat használják. Tekintve azonban viszonyainkat, belátom, hogy az utakon pl. vámokat alkalmazni nagyobb károk nélkül nem lehet. Forgalmunk még most sokkal extensivebb természetű, semhogy az ily megterheltetést elbírná. (Helyeslés balfelöl.) A fogyasztási adókra az államnak magának lévén első sorban szüksége, lehetetlen azok eredményéből a törvényhatóságoknak valamit juttatni. Remélem azonban, hogy el fog jönni és pedig az adók nagyobb mértékben lett kihasználása után talán már nemsokára az idő, midőn az útügy igazságos alapokra való fektetése érdekében az állam a fogyasztási adók jövedelméből, a megyék adózási képességének megfelelő arányban, hozzájárulhat azon alaphoz, melyből azután az utak a törvényhatóságokban létesítendők lesznek. A polgárokat, az utak czéljaira, a fogyasztás alapján egyenkint megadóztatni természetesen nem lehet; de mert egyes törvényhatóságok fogyasztása nálunk is nagyon jól kimutatható, megtörténhetik az, a mi Poroszországban áll fenn és a mire Beőthy Ákos t. barátom is hivatkozott, hogy t. i. a fogyasztás arányában az egyes vidékeknek az út fentartása ezéljából a fogyasztási adók bizonyos százaléka engedtessék át. Ez azon irány, melyben szerintem reformtörekvéseinknek az útügy terén haladniok kell. (Helyeslés balfelöl.) Készséggel elismerem azonban, hogy a mai viszonyok közt az útadó mág alapját, mint az egyenes adókat, helyesen megállapítani nem lehet. De nagy hibának tartom, ha ez a reform oly módozat mellett vitetik keresztül, mely az egészséges fejlődést úgyszólván kizárja. Mert mi történik, t. ház, e javaslatban? Az, hogy a helyes elv proclamálása mellett az adóztatásnak tulajdonképeni alapjául nem a közteherviselés, hanem még mindig az urbériség idejétől átvett oly intézkedés fogadtatik el, mely nagyon hasonlít a robothoz.E hűbéri természetű maradvány eltörlése felette kívánatos és szükséges, mert fennállása, nézetem szerint, a magyar törvényhozásnak még mindig egyik nem épen dicséretes tartozását vagy reform beli és sürgősen elintézendő hátralékát képezte. (Helyesles.) A törvényjavaslat ugyanis, a mint Gulner Gyula t. képviselőtársam tegnap kiemelte, első sorban is a 3 kézi napszámot és az egy igás napszámot jelöli meg azon szolgáltatás mértéke gyanánt, melylyel a kisebb adófizetők az utak terheihez hozzájárulni tartoznak. A helyes vezérelv mellett ez a fő alkatelemet képező ingredientia merőben helytelen. És csakis ugy érthető meg az, hogy t. képviselőtársaim tegnap a részünkről beterjesztett módosítvány ellen azt védelmökbe fogadták; ha látjuk, hogy javaslatunkat, a mely által csupán az arányos teherviselés elvének kívántunk érvényt szerezni, helytelen álláspontról tekintették és vizsgálták. Varasdy Károly t. képviselő ur például azt mondja, hogy Gulner Gyula javaslata súlyosabb terheket ró a szegényebb nép osztályokra, mint a törvényjavaslat. Ennek az ellenvetésnek megtételénél némi félreértés is működhetett közre, mert hisz Gulner Gyula világosan kiemelte javaslatában azt, hogy bizonyos határon alul ő is hajlandó a teher maximális megállapításához hozzájárulni. 0 is kimondja azt, a mit a törvényjavaslat is megállapít, hogy a 15 írtnál kevesebb adót fizetők összes megterheltetése, tehát a százalék és a személyenként lerovandó pótlék együtt, nem tehetnek többet 1 frt 50 krnál. Ennélfogva egyáltalában nem áll az, hogy a javaslat a kisebb adófizetőket kedvezőtlenebb helyzetbe hozza, mint maga a törvényjavaslat. Felhozta továbbá azt is, hogy miféle igazság van abban, hogy a módosítvány szerint a szegény annyit fizessen, mint a gazdag. Ez az eset nem fog beállhatni, t. képviselő ur, mert a módosítvány értelmében a gazdagabb ember a maga nagyobb adója után első sorban a százalékot fizetné és csak másodsorban a pótlékot; a szegény ember pedig fizetné a kisebb százalékot és a pótlékot. A két összeg között tehát igen tetemes különbség lesz és igy, ha csak e szempontból ellenzi a t. képviselő ur a javaslatot, akkor ahhoz nyugodtan hozzájárulhat. A mi a kiegyenlítést illeti, mely az általunk beterjesztett módosítványban foglaltatik, az csupán azon elv által dictáltatott, a melyet tegnap György Endre t. képviselő ur is hangoztatott, mikor azt mondta: Summum ius, summa iniuria! Átmeneti korszakokban lehetetlen,különösen a gazdasági törvényhozás terén az elveket a maguk teljes merevségében végrehajtani ; ennélfogva kell valamit tenni, hogy azokban a megyékben, a hol a százalékos megterhelés folytán egyes existentiák az esetleges túlterheltetés által veszélyeztetve lennének, azok terhe méltányosan mérsékeltessék. De, felfogásom szerint, ennek a mérséklésnek mindig az elv sérelme nélkül és lehetőleg ugy kell történnie, hogy az egészséges fejlődés e részben meg ne akasztassék. Felhozza azután t. képviselőtársam, hogy a különböző törvényhatóságokban ennek folytán