Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-274

170 2Í4. országos ülés október 28-án, szerdán. 1889. hogy a törvényhatósági útvonalba minden ily út­vonalat felvegyen, mert ez által a hálózat nagy mérvben kiterjesztetnék, de azt mégis belátja, hogy az illető útvonal nagyobb forgalommal birván, szükséges, hogy különösebb gondozás és kezelés alá vétessék, mint egy tisztán községi út, a mely utoljára is, a község határában való közlekedés közvetítésére használható fel. Azt hiszem, az nem intentiója a t. képviselő urnak, hogy a vicinális utak csoportját ebből az osztályozásból kiNagyjuk. Azonban azt is szives volt említeni a t. kép­viselő ur, hogy az ilyen vicinális utak fenntartása sokba fog kerülni, a mennyiben községi mérnökök is alkalmazandók. Erre vonatkozólag helyesebb lett volna az ellenvetést egy későbbi szakasznál megtenni, mely a községi vicinális utakról szól; de a 43. §-ban világosan ki van mondva, hogy „a községi közlekedési útvonalak műszaki szol­gálatának ellátása czéljából az érdekelt úti bizott­ság által községi mérnökök alkalmazhatók, tehát nem azt mondja a javaslat, hogy „alkalmazan­dók ", hanem azt, hogy „alkalmazhatók". Azt is mondja a javaslat 43. §-a, hogy több útvonalra nézve egy érdekeltségi csoport állitható fel és egyáltalában egy ilyen közlekedési mérnök egy egész megyének, vagy járásnak területére alkal­mazható, a mely esetben nagyon természetesen a községek megterheltetése nagyon csekélylyé válik egy útvonalra nézve. Mindezeknektiszteletteljes előterjesztése után kérem az eredeti szöveg fentartását és a módo­sítás mellőzését. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnöki T. ház! Szólásra senki sincsen fel­jegyezve, hogyha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. Az 1. §-ra vonatkozólag Kún Miklós kép­viselő ur két módosítványt terjesztett be, melyek annak egyes pontjaira vonatkoznak és e szerint az illető pontoknál fognak szavazás által eldön­tetni. Az 1. §. bevezetése nem támadtaíván meg, azt hiszem, kijelenthetem, hogy az elfogadtatik. Az 1. §. 1. számmal jelzett második bekez­désére vonatkozólag Kún Miklós képviselő ur azon módosítást terjesztette be, hogy a szöveg he­lyett tétessék: „állami utak és hadászati utak, a melyek országos vagy hadászati [fontossággal birnak és az állam költségén építtetnek és tartat­nak fenn". A kérdés tehát az: kívánj a-e a t. ház változatlanul fenntartani a szöveget Kún Miklós képviselő ur módosításával szemben, igen vagy nem ? (Felkiáltások: Igen! Nem!) Kérem azon kép­viselő urakat, kik a szöveget az első pontra vo­natkozólag változatlanul fenntartani kívánják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. Felkiáltások bdfelöl: Ellenpróbát kérünk!) Kérem tehát azon képviselő urakat, kik nem kívánják fentartani a szöveget méltóztassanak felállani. (Megtör­ténik.) A ház többsége, ugy látom, elfogadja a pontot a bizottság szövegezése szerint. (Felkiáltások a szélső baloldal felöl: Kétes !) Ha a képviselő urak kívánják, meg lehet számláltatni a szavazatokat. (Felkiáltások a szélső balfelöl: Kívánjuk!) Kérem tehát azon képviselő urakat, kik a pontot a bizottság szövegezése szerint fentartani kívánják, méltóztassanak szakaszonkint felállani, a jegyző urakat kérem, méltóztassanak őket meg­számlálni. (Megtörténik.) Kérem most azon kép­viselő urakat, kik a pontot a bizottság szövege­zése szerint fentartani nem kívánják, méltóztassanak szintén szakaszonkint felállani s kérem őket is meg­számlálni. (Megtörténik.) T. ház. Az összeszámolás szerint 49 képviselő elfogadta a bizottság szövegezését, 43 nem. A ház tehát nem lévén határozatképes, a házszabályok értelmében az ülést 20 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök í T. ház! Méltóztassanak helyüket elfoglalni, az ülést folytatjuk. Kérnem kell a ház t. tagjait, méltóztassanak kötelességeiket híven teljesíteni. (Élénk helyeslés.) Az ország megkíván­hatja azt a képviselőktől, hogy különösen ily köz­érdekű és nagyfontosságú ügy (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) tárgyalásánál pontosan megjelen­j ének. (Egy hang a szélső balon: Névsort olvasni !) T. ház! A szavazás maradt félbe, ennélfogva kérdeznem kell a t. házat, méltóztatik-e az első szakasz második bekezdésének l-es számmal jelzett részét, szemben az ellenében Kún Miklós képviselő ur által beadott módosítással változatla­nul a bizottság szövegezése szerint elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik azt elfogadják, méltóztassanak fel­állani. (Megtörténik.) A ház többsége elfogadta, e szerint Kún Miklós képviselő ur módosítása elesett. A 2-es és 3-as számmal jelzett bekezdések meg nem támadtatván, elfogadtatnak. A 4-es számmal jelzett bekezdésre ugyancsak Kún Miklós képviselő ur azon módosítást adta be, hogy helyette a következő szöveg vétessék fel: „A községi közlekedési vicinális utak, melyek több község közlekedésének közvetítésére szük­ségesek és melyeknek csupán két szomszéd község közt levő közlekedés kivételével létesítése, keze­lése és fentartása az e czélra csoportosított érdekelt községeket illeti.* Ezzel szemben tehát ismét kérdeznem kell a t. házat, méltóztatik-e a bizottság szövegezését változatlanul fentartani, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik a bizottság szövegezését változatlanul fentartják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház több-

Next

/
Thumbnails
Contents