Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-273

273. országos ülés október 22-én, kedden. 1889. 15! nélküli dictaturát akar a t. minister ur magának teremteni. Lehetetlen, t. ház, hogy itt egy rövid észre­vételt ne tegyek azon indokra, melylyel ezen czélra minduntalan találkozunk, jelesen a hadászati momentumokra. Én, t. ház, egyáltalában nem tudok belenyugodni a hadászati szempontoknak olyan souverain felsőbbségébe minden más szem­pont felett. Ez a militarismiisnak szelleme, ez a szolgálati reglementba, de nem a mi corpus jurisunkba való. De miként állunk, t. ház, ezen egész kérdésnél a kormány felelősségével, főleg azon czélból, hogy czélszerűtlen kiadások elkeröl­tessenek ? A kormány felelőssége alatt természe­tesen a politikai felelősséget értem, a melynek egyedüli formája az a direct összeköttetés, mely a parlament és minister közt létezik. Már most nézzük, t. ház, ezen egész katonai procedúrának lefolyását és próbáljuk azt a felelős­ség kaptájára húzni. Ezen hadászati szempontok­nak exponense és képviselője gondolom, nem a t. kereskedelmi minister ur, hanem igen természe­tesen a közös hadügyminister, a ki természetesen az egész hadseregért felelős. A vezérkar el kezd dolgozni és dolgozik mindenféle bekövetkező és be nem következő hadi műveletekre való tekin­tettel. Midőn egy hadi művelet képe lebeg előtte, azt találja, hogy ezt az utat meg kell építeni. El­mondják a dolgot a hadügyministernek, a ki ugy gondolkozik, utóvégre nem nekünk kell a pénzt előteremtenünk, nem is vagyok tehát érte felelős. Itt tehát hiányzik a parlamentáris felelősségnek azon biztosítéka, mely abban rejlik, hogy az illető a mit tesz, azért felelős legyen. Akkor azután a hadügyminister előadja a dolgot a ministertanácsnak. Az természetesen nem tud mit csinálni. (Derültség.) Érzi egyrészt a felelősséget, hogy mi lesz, ha az meg nemszavaz­tatik és az ország elvész, de másrészt azt mondja, végre is az erkölcsi felelősség, ha bona fide járt el, nem őt illeti és megszavazza. Itt ismét nélkü­lözzük a felelősségnek azt a tényezőjét, mely abban áll, hogy az ember csak a saját conceptió­jáért vonható felelősségre. T. képviselőház! Tagja vagyok a delegatió­nak, a hol szemben állunk a hadügyministerrel és merem állítni, hogy a legnehezebb dolgok egyike, ha lelkiismeretesen jár el az ember, az, hogy a túlköltekezés ellen védekezzünk. Hát már most mily nehézzé lesz a helyzet itt, a hol a felelősség ugy per inopsz (Derültség) egy helyről a másikra át­ugrik és a kettő közt teljesen szétkalíódik. Azért beszélek katonai dolgokról, t. ház, mert egyszer gróf Bylandt hadügyminister, a ki nagyon okos ember volt, azt mondta: Meine Herren! Strategie ist der gesunde Menschen­verstand! {Nagy derültség) Azt hiszem, hogy mint képviselőnek mégis lehet magamnak valami keveset ebből követelni. En azt állítom, t. haz, hogy azok a hadászati követelmények egyáltalában összeesnek a forgalmi követelményekkel. Azok a hadászati utak, a melyek a nagy forgalmi utak. Hisz egy alföldi sárfészek, egy csupa vityillókbóí összeállított község az Isten háta mögött, nem bir stratégiai fontossággal. Stratégiai fontossággal birnak a nagy forgalmi központok, góczpontok, metropolisok stb. ezeket pedig ott, a hol rendezett útrendszer van, úgyis a forgalmi élet követel­ményei alapján ki lehet építeni. Itt tehát az ily különleges szempontok beleterelése, a melyek nézetem szerint csak discretionális hatalmat álla­pítanak meg, helytelen és felesleges. De külön­ben is, t. ház, képtelenségek jönnek ki ebből. Itt van a ÍO. §-ban: „a nevezett ministernek jogában áll továbbá oly utak építését, melyek létesítése ellen nyomós hadászati szempontok szólnak, kor­látozni, műszaki föltételekhez kötni, vagy épen beszüntetni". Ha ez áll, akkor minden vasutat és minden közutat el kell pusztítani, mert bejő rajta az ellenség és akkor nagy baj származik. (Derült­ség lalfelöl. Mozgás jobhfelől.) Ez az álláspont egyáltalában abból a felfo­gásból indul ki, hogy az út nem arra való, hogy mi fogunk rajta kimenni s az ellenséget megverni, hanem, hogy az fog rajta bejönni s aztán minket ver meg. (Derültség.) Ismétlem, t. ház, a t. minister ur egy általá­nos dictaturát szavaztat itt meg magának. Meg­szavaztat magának adókivetést és birói hatáskört, melyek mind oly dolgok, melyeket semmiféle kor­mány részére a világon megszavazni nem szabad. Azonkívül a t. minister ur megszavaztat magának igen jelentékeny közigazgatási és kormányzati hatalmat és itt előáll az az eset, a melyet tegnap G-ulner Gyula t. képviselőtársam felemlített, hogy a mit az egyik kezével ad, azt a másikkal elveszi. Én azt találom — hogy röviden fejezzem ki maga­mat — hogy itt a törvényjavaslatban a manicipa­lis és államhatalmi competentiák nincsenek szaba­tosan meghatározva. Ezeket pedig szabatosan meg kell állapítni. Adjuk meg a helyhatóságoknak, a mi a helyhatóságé, adjuk meg a kormánynak, a mi az övé. Én, t. ház, nem tehetek róla, de egyénileg igen nehéz helyzetben vagyok minden oly intéz­kedéssel szemben, mely a t. kormány közigazga­tási és kormányzási hatalmát növelni van hivatva. Elismerem igenis azt, hogy én a centralisatiónak és a szilárd államhatalomnak vagyok hive, egy­szerűen azért, mert azt tartom, hogy oly ország­ban, minő Magyarország, mely ugy künn, mint benn erős, defensiv álláspontra van szorítva, az erők centralisatiójára szükség van. Azt tartom, t. ház, hogy erős kormányhatalom mellett is létez­hetnek szabadsági garantiák, a mint ne méltóztas­sanak elfelejteni azt sem, hogy maga a parlament

Next

/
Thumbnails
Contents