Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-246
S< 246. orszäsros ülés május 18-án, szombaton. 1889. maga irodalma is. Különösen egy ismert irónk ménes-történetében van ez letéve, mely mindenkinek alapul szolgálhat, hogy mit kell tenni a jövő ben, hogy ezen nemzetgazdaságilag mindenesetre hasznos typus ugy szólván feltárnasztassék. (Helyeslés a szélső halon.) Szathmáry György jegyző: Vojnich István! Vojnich István: Engedje meg a t. ház, hogy ezen egész nemzetgazdaságunkra igazán fon tos és kiható kérdésre egy pár szóval én is reflectáljak. (Bálijuk! Halljuk!) Mindenek előtt Petrich igen t. képviselő ur néhány megjegyzésére akarok válaszolni. 0 azt állította ugyanis,- hogy az államnak az utolsó évtizedben 60 millió forintjába került a mének fentartása. Hivatkozott arra azon alapon, miszerint ez kitűnik onnan, hogy az egyes gazdaságok jövedelme oda fordittatik és ezenkívül évenkint 7—8 százezer forint többlet szükségeltetik. Mindenekelőtt azt bátorkodom megjegyezni, hogy a mint azt igen jól tudjuk, az országban körülbelül 2,500—2,700 mén van községenkint kiosztva. A legtöbb községben a fedeztetési díj 2—3 forint közt divergál, de az állam maga tartja fenn az egész fedeztetési idő alatt is a lovakat, a midőn is sokkal jobban kell tartani a méneket és fizeti azoknak takarmányát és abrakját s azonkívül a kezelő személyzetet. Azt hiszem, hogy igen csekély számítást teszek, ha átlag véve minden egyes ménnek "evi eltartását 200 forintra teszem, mely összeg oly csekély, hogy kevesebbet nem lehet felvenni s ez maga 500,000 forintot tesz. De azonkívül figyelembe kell venni a kezelő személyzet s egyáltalában a felügyelőknek is fizetését, a mely szintén igen nagy összeget fog felemészteni, de ez semmi esetre sem teszi ki a fenti összeget. A mi Petrich Ferencz képviselő ur azon észrevételét illeti, hogy a mi lovaink nem birnak ma olyan értékkel, a mely egy ily nagy befektetés folytán okvetetlenül szükséges hogy meg legyen, hogy a kellő arány biztosíttassák, erre nézve csak azt az egyet bátorkodom megjegyezni, hogy a mint Lits Gyula képviselőtársam Tolnáról nyilatkozott, ugy én megyémet hozom fel például, a hol — a mint azt jól tudjuk — nap nap mellett egyik kereskedő a másiknak adja át az ajtókilincset épen azért, hogy a tenyésztőktől egyenes úton, kizárva minden néven nevezendő közvetítőt, vehesse meg az egyes méneket. Ezenkivül Ugron képviselőtári-aninak két észrevételére, illetve figyelmeztetésére bátorkodom megjegyzést tenni. Ezek közül egyik megjegyzése az volt; hogy ő azt említette — ha jól emlékszem, ezek voltak a szavai — hogy a minden egyes megyében lévő lótenyésztési bizottságok azok, amelyek praessiót gyakorolnak, esetleg sympathia szerint járnak el arra nézve, hogy a mének miképen és mely kerületekbe osztassanak ki a méntelepekből, (Egy hang halfélöl: Az állomásokból!) illetve már a méntelepekből. Erre nézve azt bátorkodom megjegyezni, hogy a mint gyakorlatból tudom, ez eddig mindig ugy volt, hogy a megye lótenyésztési bizottságából kiküldöttek jelentek meg az illető méntelepen, a kik egyetértőleg a mén telepek parancsnokával, a ki már körülutazva minden egyes községet — miután minden egyes községet évenkint legalább kétszer megszemlélt s igy az egyes fajokkal s az egyes ló tulaj donságokkal ismerős lévén, ehhez mérten s figyelembe véve a bizottságnak is javaslatát és a helyi viszonyokat, eszközli az egyes mének beosztását. Azonkívül megjegyzem még azt is, hogy t. képviselőtársamnak azon észrevétele, hogy a mén minden 3-4 évben cseréltetik, igaz, de ez okvetlenül szükséges is. Hogy nem reflectálnak ma a fajokra és az egyes mének tulajdonságaira s hogy a helyi vidékeket kellőleg megint nem veszik figyelembe, erre nézve csak azt az egyet bátorkodom megjegyezni, hogy tudtom szerint ott, a hol egyszer a tenyésztést elkezdték, például furiózókkal és nóniusokkal, ott, a mennyire a keresztezés engedi, mindig ugyanazon faj használtatott s mindig ugyanazon méneket küldik oda. A mi Erdélynek viszonyát illeti, erre nézve nem vagyok szerencsés közelebbről ismerős lehetni; mindenkor ugy voltam meggyőződve, hogy az erdélyi lovak az úgynevezett régi magyar könnyű lovak, a melyek nem azóta fajultak el, a mióta a a mostani kormány a méneket odaküldi, hanem igenis sokkal előbb, az úgynevezett keresztezés, az angol fajra való átszármazás által romlottak el. Az államnak egyik főczélja volna a figyelmet arra fordítani, hogy az elfajzott fajok ismét tiszta magyar fajra hozassanak vissza. Ezek voltak megjegyzéseim; a tételt különben elfogadom. (Helyeslés.) Gr. Szapáry Gyula, földmivelés-, iparés kereskedelemügyi minister: T. ház! Válaszolni kivánok az ezen tétel alkalmából felhozottakra. (Halljuk!) Először is a ezukorgyár felszerelésének kérdésére nézve bátor vagyok a t. házat emlékeztetni azon nyilatkozatomra, melyet az ez ügyben hozzám intézett interpellatió alkalmával tettem Maga az a gyár akként épült ugyan, hogy az az állam tulajdonát fogja képezni, felszerelése azonban nem az államé, hanem kizárólag a vállalkozóé, ki a gyárat építi. Nem Nagyható itt figyelmen kivül az, hogy azon vállalkozónak, ki e gyárnak felszerelését saját számlájára eszközli, a monarchiában több rendbeli gyárak mellett gyártelepei ] vannak, melyekben ezen felszereléseket készítteti. I Ily körülmények között nagy mértékben meg1 drágította volna a szerződés föltételeit az, ha neki
