Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-246
56 ä* 6- országos ülés május 18-án, tiombaton. 1389. nek folytatólagos tárgyalása, jelesen pedig „az állami lótenyészintézetek czíme". Szathmáry György jegyző (olvassa): Állami lótenyószintézetek, Kendes kiadások. XVIII. fejezet, 9. ezím. Rendes bevételek. VII. fejezet, 7. czím. Kiadás. Lótenyészintézeti központi igazgatás: 33.990 frt. Visi Imre előadó: T. ház! A költségvetés ezen czíméhez, a mint a pénzügyi bizottság jelentéséből kiderül, a t. kormány annak pénzügyi bizottsági tárgyalásakor módosításokat, illetőleg változtatásokat nyújtott be, melynek folytán ezen czím tételei több rendbeli változást szenvedtek. A mennyiben azonban, azok legnagyobb része a rendkívüli kiadásoknál, illetőleg a beruházásoknál fordulnak elő, ott lesz szerencsém a t. ház figyelmét azokra felhívni. Itt most csak arra utalok, hogy ezek majdnem valamennyien a Mezőhegyesen építendő czukorgyárral függnek össze, a mennyiben annak felállítása folytán új birtokok vétetnek kincstári kezelésbe. A ménes birtokok gazdasági kezelésének jövedelme ennek folytán 60.000 írttal növekedik. Minthogy pedig ez a rendes kezelésre vonatkozik, azért vagyok bátor erre itt a t. ház figyelmét felhívni. (Helyeslés jóbbfelől.) Petrich Ferencz: T. ház! Nem az ügy iránti ellenszenv, nem is a lótenyésztés ügye élén álló férfiak iránti bizalmatlanság kényszerít engem a felszólalásra, mert hiszen sohasem vontam kétségbe a lovak nevelését vezető egyének szakavatottságát. Sőt az eredményt is elismerem, mert nevetséges is volna azt állítani, hogy Magyarország lótenyésztése nem haladt De határozottan kétségbe vonom t. ház, hogy eredménye fölérne azzal a nagy áldozattal és szorgalommal, melyet ez a nemzet a lótenyésztésre fordít. Én úgy fogom fel a dolgot, t. ház, hogy ha valamely tárgynak, vállalatnak vagy gazdaságnak értékét, minden csalódás nélkül meg akarjuk becsülni, arra egy felületes tekintet, egy pillanatnyi szemle nem elég, hanem bele kell bocsátkozni azon vállalatnak vagy gazdaságnak fejlődése korszakaiba, átalakulásába, belszervezetébe s mintegy egész szellemébe. Hát, t. ház, ha mi ezt igy tekintjük; ha tekintjíík azt az áldozatkészséget, melyet a lónevelésre fordítunk s azt az átalakulást, melyen ez évtizedek óta keresztül ment, bizony nem táplálhatunk vérmes reményeket és nem mondhatjuk dicsőséggel, hogy e téren faladatunknak megfeleltünk. Hiszen, t. ház, a tények ismeretesek. Nem akarok visszamenni a törvénytelen korszak eseményeire, csak az alkotmányos korszakot érintem röviden. Akárki megn ézheti, keve, c elb mint 2 millió frtnyi áldozatot egy évben sem fog találni, kivéve a múlt évet, a mikor valamivel kevesebb volt a kiadás; de mindig legalább 1 milliót ráfizettünk a birtokok jövedelmére, ső't volt oly év, hol a birtok jövedelmén felül 2 7* — 3 milliót áldoztunk a lótenyésztésre. Ha ezt átlag veszszük, évenkint 1 7» milliót számítva, kitűnik, hogy a birtok jövedelmén felül belefektettünk lótenyésztésünkbe körülbelül 3 milliót, vagyis az alkotmányos korszak alatt összesen mintegy 60 milliót áldoztunk a lótenyésztésre. Ha ez igy van, pedig tagadhatatlan, hogy igy van, mert a befektetett kiadás mindig több volt a jövedelemnél akkor az a kérdés merül fel: mi kártalanít ezért a 60 milliónyi befektetésért? Megvallom, találok rá feleletet s ez az, hogy a lótenyésztés haladt, fejlődött hazánk területén. Ezt nem tagadom és ezt általában mindenki el fogja ismerni. De állítom, hogy ez az emelkedés annak a roppant áldozatnak annál kevésbbé felel meg, mert a lótenyésztők mindig megadták ennek az árát, mindig megfizették a fedeztetés díjait, tehát az állam nekik ingyen szolgálatot nem teljesített. Itt azután önként merül fel az az újabb kérdés : mi tehát az oka ennek a számtanilag reánk tagadhatatlanul árnyékot vető szomorú jelenségnek? És én nem habozom kimondani, hogy minden becsületesség, minden szakképzettség mellett itt is megvan a mi szerencsétlen nemzeti gyengeségünk átka, mely mindenütt mutatkozik, tudniillik a nagyzás, a pazarlás, az önámítás. Ez sodor bennünket oda, hogy olyan nagyot képzeljünk, ha a lótenyésztésről is híresztelünk, isten tudja, milyen nagy eredményeket és íme, méltóztassék megnézni a költségelőirányzat utolsó lapjait a beruházásoknál, egy ménlóért 100,000 frtot fizetünk és egy pár kanczáért 45,000 frtot Már pedig, t. ház, ne ámítsuk magunkat azzal, hogy ez tenyészló; ha nem is valami mindennapi dolog, de mi is tudnánk ily kitűnő lovakat tenyészteni; de már arra eset nincsen, t. ház, épen csak a mostani, hogy ily töméntelen pénzt adunk ki egyes lovakért, holott mi is tenyészthetjük őket. De azt is kérdem, t. ház, vájjon rendjén van-e ez, gazdaságos eljárás-e ez ? Égy ló egy ló, ha egy ló felfordul, veszünk helyette mást; ha pedig ilyen beruházásokat teszünk lótenyésztési gazdaságunkban, megengedem, hogy a 60 millió forint ugy elfecsérelődhetett, hogy az állami lótenyésztő intézetek ma is csak 14 millió frtnyi érteket képviselnek, a mikor 60 milló forintot belefektettünk. Az ilyen nagyzásban azután, t. ház, sokan
