Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-254

•254. országos ölés május 27-én, hétfőn* 1889. 287 fogadhatjuk. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és \ szélső haloldalon.) ) Tóth Ernő: T. ház! (Bálijuk!) Minekünk! állásunkból folyó kötelességünk, hogy az egyes tárczák költségvetésénél azoknak ne csak szám- j szerűségét vizsgáljuk, hanem figyelemmel legyünk az igen tisztelt szakminister ur, példának okáért ezúttal az igen t. honvédelmi ininister ur kormányzatának irányára és öt évi működés után annak eredményeire is. A ki egy kormányzati ág vezetésére vállalkozik, attól legalább is eszmék által vezérelt és törvényszerű kormányzatot követelhetünk. Ha ez megtörtént, akkor annak vagy hat évi eredményét ma már okvetlenül látni kell. Szerintem a nemzetnek a honvédségre vonatkozó kétségtelen érdeke még az 1867-es alapon is az, hogy a honvédség fejlesztessék és hogy ebben a nemzeti szellem ápoltassák. A fejlődés lehet, a mint tudjuk, extensiv, lehet intensiv. Az extensiv fejlődésre nézve sok mondani valóm nincsen. E házban a t. honvédelmi minister urnak ez iránti nézeteit mindenki ismeri. Nagyon röviden összefoglalva az ő nézeteit azzal fejezhetjük ki, hogy a közös hadseregre áll: „In deinem Láger liegt Oesterreich ", (Igaz! Ugy van ! a szélső baloldalon) e szerint tehát számbavehető fejlődésre cs;k ennek van joga. Itt nézetem szerint a keret rendszeren nyugvó nemzeti hadsereg alkotása a főczél. A honvédség fejlődése egy irányban sem ütközik a közös hadsereg érdekeibe. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Általánosságban itt más észszerű czél nem képzelhető, mint az, hogy a honvédség oda fejlesztessék, habár a mai terjedelmen belül is, hogy az önmagában egy egységes egészet képezzen és igy a harczképesség feltételeit önmagában hordja, a harczképesség pedig megköveteli azt, hogy tüzérség és műszaki csapatokat illetőleg a honvédség egy tőle nyelvben és szellemben teljesen idegen hadseregre, a közös hadseregre ne szoruljon. Ez, azt hiszem, oly dolog, a melyet kétségbevonni nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Bátor leszek betekinteni a honvédségnek a t. minister ur működése alatt történt fejlődésének egyes részleteibe. Kezdem legelőször is a tiszti karon. Vájjon történt-e valami a t. minister ur kormányzata alatt a honvéd tisztikar szellemi niveaujának emelésére? Azt hiszem, hogy eljött volna az idő arra, hogy a honvédelmi minister ur a felett is gondolkozzék, hogy a felsőbb katonai tudományok részére a honvédség kebelén belül is kellene valamit tennünk. Ha ilyesmi a mi szegénységünktől — mert pénzügyileg csakugyan szegények vagyunk — nem telnék ki, bátor vagyok azon kérdést felvetni, vájjon tett-e a honvédelmi minister ur valamit arra, hogy a közös hadseregnek ilynemű intézetei például a hadi iskola stb. a honvéd tisztikar számára hozzáférhetőbbé tétessék. Nagyon jól tudom, hogy évenkint küldetik a bécsi magasabb tanfolyamokra 4 — 5 honvéd tiszt, de azt is nagyon jól tudom, hogy ezen 4 — 5 közül is alig tér vissza egy-ketlő eredménynyel, mert részint a német nyelv hiányos ismerete, részint a bécsi intézetekben uralkodó magyarellenes szellem miatt kettő-három még a tanfolyam hevégzése előtt hazavándorol. Lits Gyula: Pedig feltehető, hogy a legjobbak küldetnek oda! Tóth Ernő: Nagyon tudom, hogy a honvédelmi minister ur azon kijeleutéséveí fogunk találkozni, hogy a magyar nem tanul, mert hiszen mindennek a magyar az oka. De bocsánatot kérek, hogy ily.' magas regiókban kutatom a kormány tevékenységét a felsőbb katonai tudomány terjesztését illetőleg, pedig közelebb is lenne mit találni. Hiszen köztudomású, hogy például a honvéd lovas-tisztikar nemcsak testileg megy mielőbb tönkre a mai istápolás mellett, hanem szellemileg is teljesen elmarad, mert még az önképzésre sincs physikai ideje. Persze ilyesminek észrevevéséhez a honvédelmi minister ur részéről kis érzék is volna szükséges a honvédelmi érdekek iránt. Báró Fejérváry Géza, honvédelmi minister: Azt a képviselő úrtól nem tanulom. Tóth Ernő: Pedig egyben-másban, azt hiszem, lehetne. Nagy István t. képviselőtársam ezt szintén megemlítette és én is most bátor leszek épen ezen okból a dologra rátérni, hogy demonstráljam némileg, hogy bizony nagyon lehetne. Kérdem a t. minister urat, hogy tett-e valamit kormányzási ideje alatt arra, hogy a honvédség részére ugy a tényleges, mint a szabadságolt állományban a minimalis tiszti szükséglet biztosíttassák, például mozgósítás esetére? Vagy tett-e a t. minister ur a honvéd tisztikar szolgálati kedvének gyarapítására csak egyetlen egy intézkedést ? Igen, tett, ha például azokat a bizonyos korlátozó rendszabályokat tekinti ilyeneknek, a melynek a közös hadseregbeliek kedveért hozattak a minister ur ministerkedése alatt. Hogy miket értek ez alatt, azt a t. minister ur igen jól tudja, mert máivolt szerencsém azokat megemlíteni. Vagy talán a szolgálati kedv gyarapítására nagyon üdvösnek vehetnem a gyakori és indokolatlan áthelyezéseket? Erre a kérdésre nézve a t. minister ur már tett e házban nyilatkozatot, midőn ezt a kérdést felvetettem és a t. honvédelmi minister ur az áthelyezések egyik indokául azt hozta fel, hogy a magyar állampolgárnak nem szabad lehetetlenné tenni azt, hogy a honvédségben szolgáljon, ha erre kedve van. Ezzel a t. minister ur azt demonstrálta, hogy miként fogja ő fel tulajdonképen hivatalos állásának kötelmeit. Bocsánatot kérek a t. honvédelmi minister