Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-254
278 254. országos ülés május 27-én, hétfőn. 188B. minister ur egyúttal törvényjavaslatot nyújtott be a honvédségről. A véderőbizottságban tárgyaltatott és keresztül is ment a javaslat; részemről is kijelentettem, hogy a tárgyalás alapjául elfogadom. Voltak és vannak azonban azon törvényjavaslatban oly intézkedések, melyek lényeges eltérést tartalmaznak a honvédségről szóló régi, 1868: LXI. törvényezikktől. Ezen intézmények közül különösen kiemelem azokat, melyek oda irányulnak, hogy a honvédség szervezetére vonatkozó intézkedések, melyek ama most idézett 1868 iki törvényben a törvényhozás minden factorának együttesen voltak fentartva, most a törvényhozás többi factoraitól elvonassanak s egyedül a koronának tartassanak fenn. Ez lényeges közjogi különbség, melyhez a magam részéről nehezen tudnék hozzájárulni; mert a parlament jogának megcsorbításába semmi körülmények között sem akarnék belenyugodni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) így gondolkodnak a függetlenség és 48-as párt többi tagjai is kivétel nélkül. Hogyan fogadhatnék hát el ezen költségvetést, mely már ugy contempláltatik, hogy azon törvényjavaslat meg fog szavaztatni és törvénynyé válhatik akkorra, mikor ezen honvédelmi költségvetés a képviselőházban tárgyalás alá kerül? Itt ugyanis, a honvédség intézményének szervezetében mélyen belevágó új intézkedések, nevezetesen a lovasságnál, a gyalogságnál való keretszaporítás, az ezredrendszer elfogadása s más ily dolgok már mint fait accompli vannak felvéve, melyekbe pedig a parlamentnek az 1868. törvény értelmében beleszólási joga van. Ha azon intézkedéseket a többség jónak látja elfogadni, ám tegye, a többség bölcsességétől függ s ha törvénynyé lesz, természetesnek tartom, hogy a minister a költségvetést azon alapon kívánja tárgyaltatni. De most. midőn még ama törvényjavaslat letárgyalva nincs, ezen nevezetes szervi változtatásokat implicite a költségvetésből mintegy kifolyólag elfogadtatni és megszavaztatni a házzal a költségeket azon intézkedésekre, melyeket ma a háznak plénuma még nem is ismer, melyek még elfogadva, jóváNagyva nincsenek, ez oly eljárás, a mely az alkotmányosság alapfogalmaiba ütközik. (Igaz! Ugy van! Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mikor a minister ur indokolásának 8-ik lapján jelzi ezeket, a honvédségnek, szerintem, egészen átalakított hivatására vonatkozólag contemplált, nagyszabású szervi változtatásokat, akkor, fájdalom, a honvédelmi minister ur a honvédségi intézményt jónak látja kissé leszólni, kevésbe venni, nem akarnám azon kifejezést használni, legyalázni. (Nyugtalcmsyg a jobboldalon.) Bátor leszek felolvasni az indokolás 8-ik lapján a 3-ik bekezdést, a melyben ezeket mondja a minister ur : „Ezen létszámemelés, illetőleg keretszaporítás a honvéd intézmény azon elkerülhetlenül szükséges, de minden tekintetben örvendetes fejlődésének tulajdonítandó, melynél fogva a kezdetleges és az 1868. év óta alig változott szervezésnélmásodrendű hivatása tartalékcsapatoknak feltételezett magyar honvédség most már a monarchia véderejének szükségképeni növekedése következtében oly jelentőséget nyert, hogy azt a hadrendben a rendes közös hadseregbeli csapatokkal egyenlő tényezőnek kellett felvenni." T. ház! Én ilyen szavakat akárkitől vártam volna, csak épen attól nem vártam, a kire a honvédség főintézése bizva van. Én a honvédséget eddig is egyenlő értékíí tényezőnek ismertem és ismerem ma is a közös sorhaddal akár fegyelmezettség, akár vezetés, akár használhatóság szempontjából. Ugy tudom, hogy mindenütt kiállta a versenyt a közös sorhaddal és remélem a csatamezőn is ki fogja állani. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én tehát abban, hogy a honvédség másodrendű tartalék-csapatnak neveztessék, méltatlan lealáztatásnak látom, a mely ellen tiltakozom, mint a ki a honvédséget legalább is annyira, sőt talán többre becsülöm, mint a közös sorhadat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem mondom, hogy bizonyos formaság talán nincs teljesen kifejlődve a honvédségnél, hogy formaság tekintetében talán fényesebb a sorhad gombja, mint a honvédségé, de én az ilyen osztrák virtusra nem sokat adok, Akipedrett bajuszú katonákat is meg tudták verni a csatamezőn, legalább Königgrätznél megverték a poroszok, pedig ki volt adva a napiparancsban, hogy a bajusz ki legyen sodorva, hogy a németek megijedjenek. Benedek adta ki. (Derültség.) Azt hiszem, nem a parádé voltában van a hadseregnek értéke. Eddig legalább az akkori rendeletekre, katonai napiparancsokra hivatkozva, melyeket részint a király, részint nagyobb szabású katonai hadgyakorlatok alkalmával a honvédparancsnokok a honvédcsapatok készültsége felől kiadtak a gyalogságról, de különösen a lovasságról, azok maguk is azt hangsúlyozták, hogy a honvédség akár az összetes működésben, akár apróbb csapatok széttagolásában, sőt azordinancz, küldöncz szolgálatban, szóval bármiben, teljesen egyenrangú tényező a közös hadsereg többi csapataival. Én tehát ez intézményt másodrangú tartaléknak nem nevezhetem, az ellen tiltakozom. Sőt megvallom, azon intézkedések által, melyek mélyen bevágok a szervezésbe és melyeknek legfőbb czélja mindenben hasonlóvá tenni a honvédet a sorhaddal egész a bakancsszíjig, félek, hogy a honvédség jóságban, eredetiségben és magyar szelleméből kétségtelenül veszteni fog, félek, hogy még katonai értékéből is veszít ezen intézkedéseknek némelyike által. Nem mondom mindegyike,
