Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-253

258. országos ülés májns 26-án, Yasárnap. 1889. 245 azok szórványosan találhatók. Tatár-Szt.-György­ben egy községi tanító, kántor és jegyző, bizonyos Boér nevezetű 40 évet töltött s ennek köszönhet­jük mi magyarok, hogy Tatár-Szent-Györgyön másként, mint magyarul sem a templomban, sem az iskolában, sem a községházában nem neszélnek, mert mikor ő oda ment az egész község tót volt. E szegény ember felfogta hivatását és keresztül­vitte, hogy ma az r a község teljesen magyar, sőt lakosai magukat Árpád fiainak vallják. De nem rég az öreg ember szemére meggyengült s a pap eltette hivatalából. Már most hivatal nélkül él a faluban. Bejött a közegészségügyi tanács elé, a mely megvizsgálta szemét és csakugyan nyugdíjra képesnek találta. De az a szegény ember mégsem kap pensiót, holott háromnegyed éve fizetés nélkül van. Ugy járt, mint mikor valakinek azt mondják, kapsz kosztot, de enni nem adunk. Kérem tehát a minister urat, vessen véget ily visszaéléseknek; hadd kapja meg az a szegény tanító negyven évi szolgálat után, kivált midőn a haza körül oly érdemeket szerzett — azt a csekély nyugdíjat, melyet különben is befizetett. Ezeket akartam el­mondani, kérve a minister urat, hogy védje meg a tanítók érdekét bármiféle vallási, papi vagy egyéb intrigua ellen, jöjjön el végre az az idő, hogy ne mondhassák többé, hogy csak a kit az isten megvet, abból lesz iskolamester. Ha én minister volnék, megmutatnám, hogy a ki iskola­mester lesz, azon lesz az isten áldása. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Szólásra senki nincsen feljegyezve, ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A szavazás eló'tt szó illeti még Polónyi Géza kép­viselő urat, mint a határozati javaslat benyújtóját. Polónyi Géza: T. ház! Határozati javasla­tom indokolására még néhány szót kívánok el­mondani. Megfordítom a sorrendet s első sorban a t. pénzügyminister szavaira reflectálok. Köszönöm azon őszinteséget, melylyel nyilatkozott s feltárta azt a pénzügyi politikát, mely szerint Magyar­országon a deficit fedezésére szükség van a külön­ben is nyomorultul díjazott tanítók özvegyeinek s árváinak filléreire. Én a dolgot nemcsak humani­tárius szempontból nézem, nem mint a könyörület morzsáit, mert hisz az egész csak pár forintot tesz ki évenkint, hanem tekintem oly s?ükségszerfíség­nek, mely nélkül az állam a saját maga által nyúj­tott kedvezményeket sem érheti el. Én elismerem azt, hogy ezen pénzügyi elvek helyesek, hogy egy díjtételnek külön való kisza­kítása bizonyos technicai nehézségekkel jár. Ez előtt én mindig fejet hajtok. De méltóztassanak nekem megengedni, t.ház, miről van itt szó? Egy­szerűen arról, hogy ha az a tanító, ki végig nyomorgott egy életet, meghal és marad egy özvegy, a ki ha fizetni kellene érte, a harango­zásért sem tudna fizetni, marad egy árva, a kinek nincs hova fejét lehajtania és folyamodnia kell az állam által biztosított segély elérésére s nem nyújthatja be folyamodványát, mert nincs meg neki az a néhány garas, a melyet bélyeg alakjá­ban fel kell ragasztania. Ha nem volna. t. ház,oly helyzetről szó, a hol kénytelenek vagyunk el­ismerni — hogy igy fejezzem ki magamat — hogy szükség van a fej alól eladni a vánkost, hogy azt a néhány krajczárt összekuporgassa, hogy azután bélyeg alakjában ragaszsza fel, nem szólnék. De az illető vagy azt teszi, hogy összekoldulja azt a pénzt; vagy pedig zálogba tett tárgyakból szerzi be azt a bélyeget a segélyre szorult, vagy pedig beadja bélyegtelenül és akkor azután megjön az az áldásos lelet, mely bőségesen vonja le az állam által egyik kézzel nyújtott segélyből azt az össze­get, a melyet illeték fejében tőle követel. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Én, t. ház, nem akarok ezzel a kérdéssel fog­lalkozni. (Helyeslés jobbfelől.) Önöknek jobb volna, ha foglalkoznám. (Igaz! Ugy van! szélső lalfelöl.) Én ismerem a pénzügyminister ur rigorositását és az ő pénzügyministeri helyzetében nem is tudom ezt kárhoztatni; de, hogy létezzék egy párt, a mely felismeri — mert hisz a közoktatásügyi bizottság tagjai egymásután szólaltak fel — a szükséghelyzetet és hogy égető sürgős dolog ezen segíteni és hogy annak tagjai azután, mig egyrészt hangoztatják, hogy hajlandók a tanítók helyzetén segíteni, addig másrészt, midőn concrét alakban előáll egy indítvány, a mely, mint mondám, semmi mást nem kivan, mint a kegyelet morzsáját: ennek megadását nem támogatják, ezt én, t. ház, egyszerűen nem értem, (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl.) Szavazzák le. legyen önökben annyi függet­len és önálló bátor ön tudat, (Derültség bal- és szélső baloldalon) tudom úgyis, hogy megteszik. Gr. Károlyi Gábor: A ministeri pensiót bezzeg megszavaznák. (Derültség bal- és szélső balfelől.) Polónyi Géza: A ministeri pensiót meg­szavazzák és ha arról volna szó, hogy bélyeg­mentes legyen, azt is megszavaznák. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Gr. Károlyi Gábor: Majd lesz mameluk­pensió is! (Élénk derültség a bal- és szélső balfelől. Zaj jobbfelől.) Polónyi Géza: Nos, t.ház, ez a határozati javaslat egyszerűen próbára teszi önöket, önök szavazatukkal igazat fognak adni azoknak, a kik azt állítják velem együtt, hogy szavakkal és Ígé­retekkel bőségesen dúslakodnak, de ha tettekről van szó, ha arról volna szó, hogy a mágnásoknak még egy harmadik intézetet állítsanak fel, mert ott hatalmi érdekük istápolásáról van szó, ott önök készek volnának. (Zaj jobbfelől.)

Next

/
Thumbnails
Contents