Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-253

1. 253. országos ülés májas tanító-képezdét, annak képzett embernek kell lenni és ezt 300 forinttal meg nem fizethetjük, mert a nyomor nagy executor. (Derültség) Felemeltettem a fizetést 400 forintra, addig beszéltem azon szegény embereknek, hogy látják kigyelmetek, igy és igy van a dolog, mig azt mondták, hogy legyen. De éltem a gyanúperrel — mert akkor vizsgáztam, épen ügyvédségre készültem — hogy ha elmegyek, jöhet más ember és irigységből, mert a jegyzői fizetés csak 100 forinttal több, a tanító fizetését leszállítja. Ennélfogva díjlevelet szerkesztettem, azt a szolgabíró titján a tanfelügyelőhöz felterjesztettem, a közigazgatási bizottsággal elláttattam, mely szerint a tanítónak 400 forint a fizetése. Egyszer csak jön hozzám a szegény tanító, hogy mi tevő legyen, nem adják neki a negyedik száz forintot. Megvallom, megdöbbentem, főleg mikor megtudtam az okát, hogy ez irigység volt a jegyző és pap részéről. Elmentem a tanfelügyelőhöz, elmentem Pest megyének, a minta vármegyének alispánjához, mindenhová, hogy legyen a szegény tanító igazságos ügyének istápolója; méltóztassék elhinni, t. ház, hogy ez a szegény ember soha, de soha elégtételt nem kapott. Az a hatóságilag megerősített díjdevél megszűnt. És mivel indokolja azt ő nagysága a kir. tanácsos tanfelügyelő ur? Azzal, hogy miután az 1868: XXXVIII. t.-ez. az elemi tanítók számára csak 300 forintban állapítja meg a fizetést, következéskép a tanítónak a negyedik száz forint nem jár. Történt ez Pestmegyében, a jelen század második felében, (Derültség) midőn kiabáljuk, hugj népnevelés jöjjön el a te országod. Ez azonban csak a szájról elhangzott beszéd, mig a tények és cselekmények azt igazolják, hogy az ige testté nem válhatik soha, mert nincs hozzá komoly akarat és valódi, reális érzület. Már most azt kérdem a mélyen t. közoktatásügyi minister úrtól, hogy azon sok iskola közül, mt\j az országban van, alig van egy-kettő, mely a népnevelés igényeinek megíelelőleg volna berendezve. Tudok esetet, hogy Pestmegyében, nem messze, ha tetszik, odavezetem a t. ház figyelmét, egy tanterembe 180 — 200 gyermek jár. Hogyan lehet ily körülmények közt oly haladást elérni, mely a nemzeti közszellemnek megfelel ? Ez képtelenség. A mi már most azon törekvést illeti, melyhez magam is hozzájárultam és nagy nehezen birtam az ottani viszonyokat akkép felhasználni, hogy állami iskolák legyenek, erre nézve is van egy észrevételem. Ezek az állami elemi iskolák kisdedóvó intézetek nélkül egyábalában nem érnek sokat, de annyit bizonyosan nem érnek, mint a milyen értéket annak felállításával a t. közoktatásügyi kormányzat hazafisági tekintetben magának 26-án, vasárnap. 1889. 243 kitűzött. Mert láttam, tapasztaltam, hogy azok az állami tanítónők tehetségükhöz mérten mindent elkövetni iparkodnak, hogy azokból a német gyermekekből valamiképen, hanem is teljesen magyart csináljanak, de nekik a magyar szó megértésére megadják a módot és alkalmat; de igen nehezen megy ez már 6 — 7 éves gyermeknél. Mig ellenhen, ha azok a 2—3 éves gyermekek magyar óvónők kezébe kerülnek s igy mennek fel az elemi osztályokba, azokból a magyar nyelvet teljesen értő polgárok és polgárnők fognak lenni; márnemugy értem, hogy ők a sváb szót teljesen elfelejtsék, hanem, hogy mint magyar állampolgárok, megtanulják a magyar állam nyelvét, annyira, hogy minden hivatalos adatot megértsenek ; hiszen ez nekik a saját életük szükségleteiből kifolyó követelmény. A múlt hetekben elmentem itt a szomszédban, Soroksáron egy ilyen óvóintézetbe és megvallom, t. ház, hogy életemnek legszebb részét Í.Z a 2 óra képezte, melyet ebben az óvodában töltöttem. (Élénk derültség.) Mellettem bizonyíthat e tekintetben Gerlóczy polgármester ur és azok, a kik künn voltak, hogy miként lehetne a magyar államot nagygyá, dicsővé és magyarrá tenni. (Élénk helyeslés.) A ki ezt az óvodát megtekinti, az nem fog nevetni, hanem azt fogja mondani, hogy igazat beszélek. Van ott abban az óvodában vagy 140 kis sváb leány és gyermek. Az a tisztaság, a melyben én ezen gyermekeket láttam, az az üdeség, bátor, nyilt megjelenés, a médiumra való kiállás, magyar apró verseknek elszavalása, továbbá ezen apró sváb leány- és fiúgyermekeknek csatárlánczokban való i'^rgása, (Élénk derültség) de oly ügyes mozdulattal, hogy felnőtt embereknek is dicséretére válnék s azután, midőn az az óvónő elkezd nekik hegedülni (Derültség) § az egész gyermekcsoport helyéből egyszerre feláll, mint valami katonasor és oly gyönyörűen zengik a szebbnél szebb magyar dalokat : ha mindezt látja és hallja az ember, átszellemül és önkénytelenül felsóhajt, hogy Istenem, mért nem történt ez egy századdal hamarább, most már 17 millió magyar volna. Midőn mindezt felemlítettem, méltóztassanak elhinni, távolról sem az volt a czélom, hogy valakit megnevettessek, hanem, hogy rámutassak a mi jó történt és kérjem a t. házat és minister urat, hogy ezen jónak követését minél szélesebb körben előmozdítani méltóztassék. (Élénk helyeslés.) A mi már most azt illeti, hogy a tanítói fizetések ne 300 forintban, hanem magasabb összegben állapíttassanak meg, én nagy figyelemmel hallgattam Polónyi t. képviselő ur indítványát, ahhoz hozzájárulok, de azzal a javítással, szeretném, ha kiegészítené indítványát a t. képviselő ur, hogy a legkisebb tanítói fizetés 400 forintban állapittassék meg; mert 400 forint kell egy teljééi*