Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-250
Ig4 2 ^0- országos Illés májns 28 án, esfitSitökSn. 1889. munkák közé sorolni lehetett? Tudósaink legnagyobb része latinul, másik része pedig németül irt. A század elején igy állott a dolog és akkor a selmeczi geológusok, azután Hedvig és a többiek, a kikről Szily Kálmán oly szép előadást tartott és a kikről a t. képviselő ur a Természettudományi Közlönyben oly érdekes megjegyzéseket tett, azok is németül írtak az egy Makó Pált kivéve, a ki magyar ember volt és meg is kísérelte magyar nyelven írni. Latinul vagy németül tanultak kizárólag 70—80 évvel ezelőtt tudósaink. Hát rosszabb lett a helyzet most, midőn nem csak magyarul tanultak és tanítanak tudós íróink a középiskolákban, de a német nyelven kivül az angol, franczia és olasz irodalom is nyitva áll előttük? Én azt hiszem, hogy ezen vád teljesen alaptalan, mert a megelőző latinság sem volt olyan, hogy neutralisálhatta volna a német nyelv befolyását. Hát mi volt azon latinság, melyet hallgattak iskoláinkban s a mely latinsággal tudósaink irták műveiket? Nem volt az az antik római nyelv; nem volt Marcus, Tullius vagy Tacitus nyelve; nem volt az még a középkor philologusainak latin nyelve sem, hanem volt egy félig úgynevezett papos, félig eulinaris latinság. És ezen sajátszezű culinaris latin nyelven irták rendszerint a mi tudósaink műveiket. Ezeken felül méltóztassék azt is venni, hogy latinul iró tudósaink nagy része nem volt tőzsgyökeres magyar, hanem volt szláv és volt igenigen nagy része német. A eulinaris latinság természete azt hozza magával, hogy ne a classieusokból keressen kifejezéseket az ember, hanem a saját anyanyelvéből. Méltóztassék utána böngészni és azután majd meglátják, hogy találnak-e a Magyarországon megjelent, magyar tudósok által latinul írt munkák tömkelegében mindenféle garmanismust és slavismust ? Sokkal többet, mint magyar művekben manapság. Egyébiránt e themát bővebben fejtegetni feleslegesnek tartom. Kár volt az akadémia ellen ezen támadást itt intézni, meg lett volna erre az alkalom az akadémia rovatánál; és én nem szóltam volna erről, ha e támadás nem történik, de miután már megtörtént, az eddigiek kapcsán legyen szabad azon kérdést intézni a képviselő úrhoz, mint a hazai tudományosság egyik kitűnőségéhez; ugyan mondja meg, vájjon mit hisz, a ki a magyar akadémia működését annyira silánynak mondja, vájjon, hogy ha az a 280 férfiú, a kik az akadémiának beltagjai, nem írták volna meg azon magyar tudományos műveket és értekezéseket, amelyeket megírtak, hogy akkor a magyar tudományos irodalom minő fokán állana a fejlettségnek? (IIelyeslés.) Ha az akadémia 280 tagjának működését ilyen könnyedén elítéli, azzal nemcsak azon intézetet ítéli el, a mely márványpalotában lakik ott a Dunaparton, de egyszersmind nagyon túlsötét, igazságtalan ítéletet mond a magyar nemzet magasabb műveltségének jelenlegi niveauja felett is. Egyébiránt nem óhajtom sokáig igénybe venni a t. ház figyelmét. (Halljuk! jóbbfelol.) Bátor vagyok röviden csak azokra térni most át, a mik a népoktatás ügyében az ellenzék t. szónokai részéről felhozattak, még pedig nem azon túlsötét színezésben és nagyon is merész generalisatióban, a melyek egyes concrét, szórványos esetből befeketítőleg tüntették fel a magyar culturállapotot, hanem rátérek azon részben valóban értékteljes, kritikai anyagot tartalmazó felszólalásokra, a melyek az általam megnevezett Kovács Albert, Kiss Albert, Linder György és Madarász Imre t képviselőurak által tartattak, kik elébe álltak a közoktatásügyi minister urnak és azt mondták, hogy ezek tarthatatlan állapotok. Magam voltam az, a ki a közoktatásügyi bizottság kebelében kritikai bonczkés alá igyekeztem venni a ministeri jelentés statistikai adatainak megbízhatóságát. Tettem ezt kötelességérze'ből, mert arra, hogy egy kormány kellő erélylyel és tapintattal, de viszont minden irányban éber culturérzékkel járhasson el, szükséges ismerni a tényleges helyzetet minden szépítés nélkül, a maga rideg valóságában. Magam is kifogásoltam ezen adatok teljes megbízhatóságát bizonyos tekintetben, de semmi esetre sem mentem annyira, mint a mennyire Hock János t. képviselő ur megy. Mert azt, hogy a szó teljes értelmében nem szükségkép megbízható a jelentésnek minden egyes statistikai. adata, elismerte az egész bizottság és hozzájárult annak elismeréséhez a t. minister ur is. Relatív értéke van, de ez semmi esetre sem oly csekély, hogy általában, nagyjában véve hű képét ne adja azon nagy és örvendetes haladásnak, mely 1868 óta ez országban a népoktatásügy terén történt. Ezeket szükségesnek tartottam előrebocsátani. A tankötelesek számának biztosabb kipuhatoíását, statistikai rovatok felvételét, azoknak nyilvántartását nézetem szerint oly kevéssé lehet elérni a jelenlegi szervezet mellett, mint a hogy nem lehetett elérni annak teljesen szabatos kipuhatolását, hogy a tankötelesek közül tényleg hányan látogatnak iskolát. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) De épen olyan kevéssé. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) Csak azt vártam, hogy elhallgassanak azok, a kik conversálnak. (Halljuk!) De ép oly kevéssé lehet t. ház a jelen szervezet mellett biztosan kipuhatolni és teljesen megbizhatólag nyilván tartani. (Nagy zaj. Felkiáltások a hal- és szélső baloldalon: 5 pereznyi szünetet! Nagy derültség. Halljuk! Folytonos zaj.) Elnök: Tessék folytatni!
