Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-248
248. országos üiés május 21-én, kedden, 1889. 105 ható kimutatás szerint népiskoláink fentartása i 1887-ben 14,886.120 frtba került és ezen összeghez az állam csak 1,848.633 írttal járult. Minthogy t. ház, a jelenleg tárgyalás alatt levő költségvetés ezen összeget csak egy igen csekély összeggel: 7.000 írttal emeli, ebben látom azon nagy akadályt, melyet el kell hárít inunk, ha elemi oktatásunk fejlődését véglegesen veszélyeztetni nem akarjuk. Hiszen az elemi oktatás terén azon helyzet, a melyet a közoktatásügyi bizottság előadója megállapodásnak jelzett, mely immár három évé tart: mely megállapodás,hanem nagy hanyatlás, valódi nevén nevezve: visszaesés. (Ugy van! a szélső haloldalon.) Hisz az a nemzedék, mely elemi oktatását ezen három év alatt nyerte, az elemi oktatás fejlődésének jótéteményében részesülni vagy csak kis részben, vagy soha nem fog; tehát ezen fejlődésnek jótéteménye reá nézve teljesen elveszett. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Erezte ezt a közoktatási bizottság is, de jelentésében oly sajátságos színezettel mutatott erre reá, hogy mikor ezt a jelentést olvastam, megvallom, csak fájdalmat éreztem. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék a t. ház megengedni, hogy a jelentésnek erre vonatkozó részét felolvassam. (Halljuk ! Halljuk! Olvassa): „Azon összeg, melyet az állam 1887-ben általában közoktatási czélokra fordított, az összes állami rendes kiadásoknak 1'86%-át tette: az európai eontinens összes culturállamai közt^ egy sincs, mely e czélokra ily keveset költene. Es itt czélszerűnek mutatkozik fölemlíteni, hogy mint alakultak nálunk egyes tárczák költségvetései 1868-tól 1878-ig. A budget-törvények adatai szerint emelkedett ezen idő alatt a pénzügyminis teriuni költségvetése 52'2 millióval, a közlekedési 46'4, a földmívelési ll'l, az igazságügyi 10, a honvédelmi 85, a közoktatásügyi 6'1 és a belügyi 2*3 millióval. Költségemelkedés tekintetében tehát a közoktatásügyi tárcza az utolsó előtti, pedig, mint a közoktatásügyi kormány is elismerte, ezen tárcza az, mely leginkább igényli a jobb dotatiót." Itt rámegy a közoktatásügyi bizottság annak a módnak a megmutatására, a melylyel a jelen bajokon segíteni vél. (Halljuk! Hulljuk!) Azt mondja: „A jelzett tények és kívánalmak hangoztatása által azonban a bizottság, egyetértőleg a szakminister úrral, távolról sem akar az államháztartási egyensúly szintén igen komoly tekinteteivel ellentétbe jutni, csak azon benső óhajának kivan kifejezést adni, hogy a többi tárcza egyes tételeinél eszközölhető megtakarítások vagy bevételi többletek a költségvetés keretéhen legalább részben fordíttassanak a közoktatási tárcza javára". En megvallom, t. ház, hogy a közoktatásügyi bizottság ezen javaslata — bár sérteni nem akarok — de önkénytelenül az evangéliumi példázat Lázárját juttatja eszembe. Az is a gazdagabban ellátott asztalokról lehullott morzsák felKÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XII. KÖTET. szedésére volt utasítva. Ugy látszik, t. ház, hogy a közoktatásügyi tárcza a szegény néptanítóknak üres tárczájához lett hasonló. Szerényen és alázatosan kéri, hogy a más tárczáknál megmaradó feleslegből juttassanak legalább valamit. Én óhajtom és kérem a t. minister urat, hogy ugy a tegnap, mint a ma is távollevő szomszédjának, a t. honvédelmi minister urnak itt és a hadügyministernek a delegatiókban oda át, legyen szíves ezt tudomására juttatni és megtanítani őket, hogy pénzügyi követeléseik terén hozzá hasonló szerények legyenek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De minthogy ehhez nincsen reményem, kijelentem, hogy a közoktatásügyi tárczának ily dotatióját megnyugtatónak nem találom és az elemi oktatás terén bekövetkezett megállapodást s az ebből eredő bajokat ily módon orvosolhatóknak nem tartom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Rámutatok ezért azon módra, mely szerintem mégis némi enyhületet hoz. Nem ott keresem ezt, a hol a közoktatási bizottság, mely rámutatott a néptanítók nyugdíjintézeténél netalán meggazdálkodható 1*50.00Ü forint évi járulékra. Ehhez azonban a részletes vita alkalmával fogok szólani. Most reá mutatok azon pontra, melyet a minister ur programmjából el nem fogadok. Azt méltóztatott ugyanis mondani, hogy az 1868: XXXVIII. törvényczikk revisiójának ideje még nem érkezett el. Meggyőződésem szerint, ha nem is az egész törvénynek, de a törvény egyes szakaszainak revisiója már halaszthatatlanul szükséges. A törvényben magában rejlik a baj eredeti kútforrása. Mutatja ez a czélt, a melyet elemi oktatásunk terén elérni akar; de nem adja meg a czél elérésére a megkívántató szükséges eszközöket. Ráutal a törvény s annak alapján a közoktatásügyi minister ur azou nemes versenyre, melyre e téren az iskolákat fentartó hatóságokat felhívni méltóztatott. Ámde meg kell jegyeznem és ki kell jelentenem, t. ház, hogy 20 évi tapasztalat bebizonyította, hogy azon nemes verseny, a melyre hivatkozni méltóztatik, nem nemes verseny, sőt nem is verseny, hanem azon iskolákat, még pedig túlnyomó részben fentartó községekre és felekezetekre nézve a létérti keserű küzdelem. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hiszen az az 5 fl / 0 nyi adó, melyet e czéíra a községi iskolák javára kivethetnek, a kitűzött czél megvalósítására elégtelen. Más kiadási forrás sok helyen kiapadt. k társadalom, mely nemcsak kötelező, hanem egyszersmind ingyen iskoláztatást is követelt, most megdöbbenve és közönyösen ál]; az állam pedig — mely állami iskoláink fejlesztéséhez oly csekély összeggel járul — a mit ád egyik kezével — ne legyen meglepő t. ház, de ki kell mondanom — annak nagy részét mindig visszaveszi a másik kezével. (Halljuk! Halljuk!) Ugyanis, t. ház, a ministeri jelentés első 14
