Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-247
9g §47. orsiágos Illés május 20-án, létf&n. ím. előkelőbb polczot foglalja el; ha e férfiú valahol megjelenik, az, hogy egyházának ügyeivel hivatásszerűen foglalkozhatik, e szerep neki bizonyos erkölcsi előnyöket és elismerést biztosít. (Igaz! ügy van! jobb- és balfelől.) Ha izraelita polgártársaink közül bárki is vallásának ügyeiben részt vesz, a nélkül, hogy megtagadná, vagy megsértené az állam érdekeit: ezt neki hitsorsosai és én is érdemül rovom fel. (Helyeslés jobb- és balfelöl.) Hogyha azonban — és ez a különös — egy katholikus csak a legtávolabbról is törődik egyházának ügyeivel, ha tagja például a „Szent Istvántársul at a-nak, ez a körülmény és az a tudat, hogy az illető katholikns férfiú egyházának ügyeivel akar foglalkozni, rögtön az ultramontan, a clericalis, a reactionarius jelzőt biztosítja neki. (Igaz! ügy van! jobb • és balfelől.) Ugyan, t. képviselőház, hová fogunk jutni, ha mindenkinek szabad ebben az országban vallása érdekeiben részt venni, ha mindenkinek szép kötelessége vallása ügyeivel foglalkozni, mert ez neki érdemet és elismerést biztosít, csak a katholikusnak nem képez ez érdemet és elismerést és csak a katholikusnak rójják fel ezt bűnül ? (Tetszés jobb- és balfelől.) Honnan van az, t. ház, hogy míg azon képviselőtársaim közül, a kik tagjai a protestáns irodalmi társaságnak, a legelőkelőbbek ajánlkoznak felolvasások tartására, a nélkül, hogy akadna bárki is, a ki ezt rossz néven venné tőlük, addig én egy katholikus irodalmi társaság részére felolvasást nem mernék tartani, nehogy a rossz értelemben vett ultramontannak és reactionariusnak mondjanak. (Tetszés a baloldalon.) Keresve keresi az ember ennek okát, mert nem lehet, hogy a társadalom igaztalan legyen és különböző mértékkel mérjen; mert nem lehet, hogy egy katholikus embert azért, mert egyházának ügyeivel foglalkozik, oly jelzővel illessenek, a melyet senki sem Nagyhat magára száradni. (Halljuk! Halljuk !) Keresem ennek okát s azt hiszem, meg is találom abban, hogy mig az országban minden felekezetnek van autonómiája, addig a kormány elég vakmerő azt a katholikusoktól megtagadni. Ha a katholikus világnak volna alkalma véleményét, felfogását egy testületben kifejteni és látná az ország, hogy a katholikusok nem úgynevezett ultramontanok és nem bigottok, hanem hogy igenis össze tudják egyeztetni az állam érdekét az egyházéval, hogy igenis autonómiájukat a nemzeti közjog egy részének tekintik, melylyel mikor egyházuknak szolgálnak, akkor egyúttal a hazának is szolgálatot teljesítenek; ha — mondom — mindezt látná a társadalom, akkor nem mondanák többé a katholikusokat rögtön reactionariusoknak, mihelyt egyházuk ügyében tesznek valamit. (Helyeslések.) Azon bizalommal, a melyet fentebb hangsúlyoztam, fordulok tehát a mostani eultusminister úrhoz, kérve ez ügyben intézkedéseit. A volt közoktatásügyi ministerrel e kérdésben beszélni sem lehetett; ha az ember csak felhozta is, hogy mi történt a katholikus eongressus elaboratumával, a legnagyobb idegesség fogta el s inkább megszökött, de felelni nem akart. A katholikus eongressus ma sincsen feloszlatva, (Mozgás balfelől) holott elaboratumára a kormány azt mondta, hogy fel fogják terjeszteni ő Felségéhez és hogy ha tőle a szentesítés leérkezik, majd akkor tovább tárgyalhatják. Azóta 16 év múlt el, a eongressus ma is permanens, a kormány sem össze nem hívja, sem fel nem oszlatja. Nem tudom, hogy a püspöki karnak akar-e a kormány hizelegni, vagy milyen másféle érdeket — melyet itt nem akarok most taglalni — akar-e szolgálni eljárásával? A kormánynak az igazi államérdeket kell szolgálni, melylyel nincs ellentétben, sőt annak igazi része a katholikus autonómia. Ráfogják a katholikus vallásra, hogy leggazdagabb, hogy dús alapítványai vannak s ez alapítványok jövedelmeit a kormány elfecsérli mindenre, csak arra nem, a mire szánva vannak. (ügy van! a baloldalon.) Méltóztassanak elolvasni azon beszédeket, melyeket 20 évvel ezelőtt itt a ház úgynevezett legliberalisabb férfiai tartottak; Wahrmann Mór t. képviselő ur a legilliberalisabb dolognak mondta, hogy a kormány nem adja meg a katholikusoknak az autonómiát. Pulszky Ferencz t. képráelő ur pedig talán túlozva ugy szólt, hogy mikép kezelheti a kormány a katholikus alapokat s miért nem adja ki azokat a katholikusok összeeégének. Hasonló értelemben szólott Ivánka Imre s még több úgynevezett liberális férfiú. Nagyon szeretném, ha most is hallanók e t. férfiak szavát, ha velem együtt ők is követelnék a katholikusok számára az autonómiát. Miként nem szabad bántani senkinek alapítványát, miként a protestánsok alapítványaihoz senki másnak semmi köze, ugy, ha van katholikus alapítvány, ehhez az államnak absolute köze nincs. Itt nem azon alapítványokat értem, melyek kétesek és melyeknek jogi természete állítólag hitelesen tudva nincs, de a melyeket a katholikusok, némelyek szerint, a maguk keze alá akarnak kaparintani, mert nincs az országban egy vallású ember sem, ki jogtalan alapítványt merne követelni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon) Remélem, hogy ezen alapítvány jogi természete előbb-utóbb kiviláglik, de ez sem az országház elé tartozik, ez birói kérdés. Hanem a mely alapítvány tisztán katholikus jellegű, ahhoz sem a püspöki karnak, sem a kormánynak kizárólag köze nincs, mert ez a katholikusok egyetemének tulajdona.
