Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-231
'231. országos ülés május 1-én, szerdán 18S». gg tanánk, hogy vájjon azok következtében az óhajtott siker: az egyensúly helyreállítása be fog-e következni, vagy sem. Ekeretben kívánom, t. képviselőház, beszédemet tartani és ezt óhajom, hogy jellegét képezze azon kritikának, melyet a jövőre vonatkozólag ezúttal gyakorolni kívánok. (Halljuk! Halljuk!) Megemlékezett a volt pénzügyminister ur exposéjában épugy, mint a t. előadó ur is iménti felszólalásában a 87-iki zárszámadási eredményekről. Én sem akarom elhallgatni, t. ház, mert igazságos kívánok lenni minden körülmények közt; hitem szerint az is voltam mindig, ha néha erős is voltam — hogy az 1887. évi államháztartásban a zárszámadások szerint több rend, több realitás és több soliditás mutatkozik és ennek — legalább részben ennek — eredménye az, hogy a zárszámadások szerint az 1887. év tagadhatatlanul akkép záratott le, hogy az eredmények az előirányzattal szemben kedvezők voltak, mert tény, hogy az eredmény, szemben az előirányzattal, az előírás tekintetében — a t. előadó ur csakis ezen tételt említette — 8.900,000 forinttal kedvezőbb, ellenben a pénztári eredmény csak 4.200,000 forinttal kedvezőbb. De ha ezt constatálom is, lehetetlen, hogy ebből a t. kormány részére érdemet concedáljak, mert ez az első és primitív kötelessége minden pénzügyi kormányzatnak, (Ugy van! ügy van! balfelöl) melyből érdemet senki sem faraghat. Ha érdem van e tekintetben, az bennünket illet, kik mindig sürgettük a reális költségvetést és a soliditást, ezen eredmények pedig nekünk adtak igazat és pedig abban, hogy ha ez az út követtetik, a jó eredménynek a valóságban is meg kell lennie. Azonban még az 1887-iki állam-háztartásban sem vagyunk túl egészen, t. ház, az eddigi tapasztalatokon; mert igaz ugyan, hogy van megtakarítás is, 8 millió 900,000 forint, de vannak túlkiadások is 6 millió 200,000 forint és ha az ember ezeket a saját cathegoriájuk szerint tekinti, azt látja, hogy mig a megtakarítások az államháztartás azon ágazataiban mutatkoznak, a hol azok nem állandók, nem maradandók és egy bizonyos fokig a pénzügyi kormányzatnak jóformán saját befolyása alatt állanak, mint például a dohánynál 1.500,000 forint, az üzemeknél 1.500,000 forint, a mi tudniillik ezeknek megszorításából származik, de semmi körülmények közt állandónak és nem múlékony természetűnek nem mondható, addig, fájdalom, a túlkiadásoknál oly tételekkel találkozunk, melyek maradandóak és súlyosak, mert a nyugdíjaknak, az államadósságok kamatainak szaporodása, a tárezák egyes tételeinél a szaporodás mind oly természetű, a minek eltüntetése nem ugy, mint az üzemeknél, rajtunk nem áll, hanem ezek az államháztartást állandóan terhelni fogják. Midőn tehát a magam részéről constatálom, hogy az 1887-iki államháztartásban több renddel és soliditással találkozunk, ezt a kormány érdemének el nem ismerhetem, másfelől pedig rá kell mutatnom arra, hogy tovább menő intézkedésekre és gondos felügyeletre van szükség, hogy a tálkiadások ugy mint 1887-ben, 6 millió s néhány százezer forintnyi összegben semmi körülmények között elő ne forduljanak. (Helyeslés balfelöl.) És most. t. ház, még azon körülményt > hajtanám szintén eonstatálni, hogy az 1887. évnek pénzügyi végeredménye szintén igen súlyos volt, mert ez az államjavakból bevett összegeknek figyelembe vételével, a mit minden körülmények között deficitnek számítok, mert az tőkevagyon körülbelül 55.700,000 frtot tesz, mely összegben, igaz, benn voltak a rendkívüli katonai hitelek is, tudniillik a honvédségé 6 millió 700,000 írttal és a közös hadseregé 9.600,000 forinttal, tehát 16.300,000 frttal, de ha ez összeget az előbb említettből le is vonjuk, deficitünk még mindig 40 millió körül volt, különösen akkor, ha figyelembe veszem, hogy ez évben a beruházások 3 millióval tettek kevesebbet. Midőn ezeket a zárszámadásokra vonatkozólag megjegyezni kívántam, egy tartozásomat kell hogy lerójam a jelenlegi pénzügyi minister ur iránt azon múltkori vita következtében, a mely köztem és közte kifejlett akkor, mikor a törvényhozás által a vámbevételek visszamaradása czímén 3 millió és százezer forintot szavaztatott meg. Akkor én a jelenlegi pénzügyminister úrhoz azon kérdést intéztem, mire szükséges a pénz, miután ez összeg tényleg 1887-ben kifizettetett és midőn az államháztartás végeredménye 4.200,000 frttal volt kedvezőbb az előirányzatnál. A jelenlegi t. pénzügyminister ur akkor, ugy hiszem, szorultságból, mert mást nem tehetek fel, oly indokoláshoz folyamodott, melyre akkor a házszabályok szerint már nem felelhettem, de melyet szó nélkül nem Nagyhatok. Azt monda tudniillik, hogy ebben egyfelől tisztelete rejlik a budgetjognak, másfelől pedig abban az alkotmányos szempont is kifejezésre jut, minthogy ezen összegek a delegatiók által szavaztattak meg, tehát nem közvetlenül a törvényhozás által és itt csak beálHttattak a költségvetésbe, kell tehát, hogy a különböző természetű túlkiadások evidentiában tartassanak. Gondolom, ez volt a t. minister ur válaszának értelme. Én ezt nem concedálom; mert bár elismerem, hogy ezek nem egyenlő természetű kiadások és óhajtottam volna, hogy bár mindig azt tegye a t. kormány, hogy valahányszor e téren több kiadás fordul elő, azt mindig előzetesen hozta volna a törvényhozás tudomására; de nem eoncedálhatom egyszerűen azért, mert ez ép ugy budgettétel, mint a költségvetésnek más tétele, a hol e túlkiadás is ugyanazon szempont alá esik ; ll*