Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-240

316 240. országos ülés májas 11-én, szombaton. 1889. ídább 1,200 kórágyra van tervezve és a melynek minimális költsége berendezés nélkül 2 millióra megy. De még ennél is előbb szükséges az, hogy a heveny- és ragályos betegségeknek külön kórház építtessék, mert e tekintetben a városnak közegészségügye a legnagyobb mértékben veszélyeztetve van. Ezen harmadik kórház, 200betegágyat véve fel, 400,000 forintba kerülne. Jő azután a budai részen egy kórház, a mely a jelenlegi Jánoskórház helyett épülne 300 betegágygyal 700 ezer forinton és Ó-Budán egy kisebb kórház 70 betegágygyal 150,000 frt költséggel. íme Budapest fővárost a legközelebbi időben — mert mindez elodázhatlan — a betegápolás czímén három millión felül való költség terhelendi. Már most, hogy állunk az állammal szemben. Vagyis hogyan tartozik ezen kérdés az országra ? A következőképen: Budapestre összejönnek az egész országból a betegek, sokan szándékosan azért, hogy itt magukat gyógyíttassák, mások utazás közben betegszenek meg, számtalan munkás, napszámos és idegen illetőségű egyén pedig itt tartózkodása alatt kerül a kórházba, szóval a kórházak, melyek Budapesten fennállnak, csak részben szolgálnak eredeti czéljuknak, a melyre a város, valamint az alapítók a pénzt adományozták, tudniillik a budapesti polgároknak, hanem fordíttatnak állami ezélokra, vagyis más nem budapesti illetőségű egyének ápolására. A betegápolási költségek behajtása az állam által, vagy a megyei hatóságok által kétféle módon téríttetik meg. Az egyik rész — a vérfertőző betegségeknél, a szegényeknél, kiknek illetősége meg nem állapítható, továbbá a szegény elmebetegeknél — ezeknek ápolási díjai az országos alapból téríttetnek meg; a másik rész megtéríttetik az illető község által a megyei törvényhatóságok révén. Ezen rendszernek kezeléséből rendkívüli hátralékok keletkeznek, a melyek 3, sőt több év óta halmozódtak össze, ugy, hogy Budapest fővárosa mintegy kamat nélküli előlegképen fizeti az ország vidékei helyett az ápolási díjakat és ezen hátralékok az országos alapnál tesznek az utolsó zárszámadás szerint 46,858 frtot, a törvényhatóságoknál 235,067 frtot, az összes hátralék 281,915 frtra rug az ápolási költségeknek pontatlan behajtása folytán. így például maga Liptómegye 80,000 frt körül tartozik e czímen a fővárosi kórházalapnak. Az administratio természetesen a kormánytól függvén, én a t. kormányhoz azt a kérdést intézem, hogy nem volna-e lehetséges a betegápolási díjak behajtásának gyorsítása és szabályozása? Ez az első, de nem ez a kérdésnek a lényege, hanem az, hogy a most létező betegápolási díjak a legtávolabbról sem felelnek meg a valóságos költségeknek. Budapest fővárosának zárszámadásai e czímen 204,500 frt túlkiadást mutatnak fel, melyet a fővárosi pénztár fedez, mely összeg sehonnan meg nem térül; vagyis a vidéki betegekre, kiket Budapest fővárosa ápol, eífective ráfizet. Ez régi sérelem lévén, a főváros a ministeriumhoz folyamodott, hogy a betegápolási díjakat, melyek 85 krt tesznek, emelje fel csak azon összeg erejéig, a melybe a betegek tényleg kerülnek, hogy igy a főváros egy méltatlan terheléstől meneküljön. A ministerium a betegápolási díjak felemelését azonban megtagadta, nyilván azért, mivel tudja, hogy ezt a vidéki szegény embereknek kellene megfizetni, mert hiszen ezek kerülnek a kórházba s ezért nem akarja a nép terheit ezzel is nagyobbítani. Ezen emberséges eljárást értem, de kérdem, lehet-e az ország, lehet-e a kormány méltányosságával összeegyeztetni az oly eljárást, midőn azért, hogy megkímélje a vármegyék és különböző községek népét a betegápolási költségek nagyobbításától, ezen terhet összesítve, Budapest főváros vállaira rakja? (Igaz! Ugy van!) Ez ellen két óvszer van. Az egyik, mint említettem, a betegápolási díjak felemelése, a másik — és az volna a helyes és követendő út — egy országos kórháznak a fővárosban való alapítása. Mindenütt a világon a fővárosokban és a centrumokban országos kórházak léteznek, melyek a vidéki illetőségű betegek befogadására szánvák s az esetben bárminő ápolási költségeket szab, az a kormány dolga. De ha a kormány nem építene országos kórházat a fővárosban, bekövetkeznék a még nagyobb károsodás és hátralék és ebből kifolyólag azon veszély, mely érni fogja a város pénzügyeit, ha az új kórházakat 3 millió frtot túlhaladó költséggel kiépíti. (Igaz! Ugy van!) És itt azon eset fog előállani. hogy vagy felemeltetnek az ápolási díjak fővárosi és vidéki betegekre nézve egyaránt azon kulcs szerint, a mely a külföldön is mindenütt gyakoroltatik, hogy tudniillik a befektetett tőke kamatai is repartiáltatnak és nemcsak az kérdeztetik, hogy egy betegnek valóságos ápolási költsége naponként 85 krba vagy egy forintba, kerül-e, hanem az mondatik, hogy ezen napi kiadáson felül a tőke kamataiból egy betegre egy napra mennyi esik és e szerint álla pittatik meg a kulcs : vagy pedig a főváros nem építteti fel a szükséges intézeteket. Ha azon systemát méltóztatik a kormány helyben Nagyni, akkor felépítvén a főváros ezen kórházakat, maiakkor az ápolási díj nem lesz 85 kr., sem 90 kr., hanem lesz például 1 frt 20 kr., a mi megfelel a valóságos díjnak, plus a befektetett tőke kamatjának. Ha pedig ezt a díjfelemelést a kormány meg nem engedné, akkor a fővárostól nem követelheti az ország, hogy 3 millió forintért kórházakat építsen, melyeknek csak egy részét — kisebb részét — veszik igénybe idevaló illetőségű polgárai, nagyobb részét pedig idegen illetőségűek. Hozzáteszem még azt is, — s ezzel bezárom