Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-240
308 240. országos illés május 11-én, szombatou. 1889. lásomnak súlypontja, nem pedig az. a mit Fenyvessy t. képviselőtársam annak itnputált. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Komlóssy Ferencz: T. ház! Azért szólalok fel, mert közbeszólásomat kétségbe találta vonni egypár túloldali kritikus. És ezt annyival inkább tehetem, mert nem vagyok érdektárs, mert nem fogok concurrentiát csinálni annak, a ki erre az állásra esetleg aspirál. (Mozgás jobbról.) Mint adózó állampolgár, én is hozzájárulok az operaház költségeinek fedezéséhez; de ha nem is járulnék, a hírlapok utján és a közönség utján én is értesülök arról, hogy mi történik a színfalak megett és azokon kivül. (Általános derültség.) Képviselőtársam Visi Imre közbe szólott, hogy nem járok operába. Megmondom, t. ház, hogy miért nem járok én az operába? (Halljuk! Halljulc!) Nem járok azért, mert egy alkalommal megkisérlettem, hogy végig nézzek egy darabot, midőn egy külföldi énekes vendégszerepelt; csakhogy nem juthattam máskép hozzá, mint ugy, hogy ha az árakat háromszorosan fizettem volna meg. Az árak fel voltak amúgy is emelve, de e mellett utasítottak zsidó hordárokhoz, hogy ha ezeknek egy-két forinttal többet adok, ezek utján színházjegyre szert tehetek. (Derültség.) Másrészt az operaház mai constellatiója mellett feleslegesnek tartom a drága díjak fizetését, mert ha élvezni akarok, elmegyek akár a Kombach-utczai, akár a dohány-utczai zsinagógába és ugyanazt fogom hallani ott díj. nélkül, mit az operában drága pénzért. (Nagy derültség.) Különös, t. ház, hogy mig más igazgatók voltak, nem akadt ember, a ki működésüket feldicsérte volna, végre megjött a Messiás a jelenlegi zsidó igazgató személyében és a magyar közönség hajlandó elhinni, hogy ez az ember, a ki sohasem volt magyar, magyarrá és nemzetivé fogj'a tenni operánkat. So c szerencsét kívánok neki; adja Isten, hogy ugy legyen, de attól tartok — a mint a körülmények igazolni látszanak — hogy nem magyar nemzetivé, hanem zsidó nemzetivé fogja tenni. (Élénk derültség.) Elég sajnos, hogy manap ugy vagyunk már zsidós gondolkodásunk mellett, hogy magyar ember nem is lehet művész; mert hisz kik csinálják a művészeket ma? A kritikusok. Nem kell sem hang, sem fellépés; elég ha az illető, a ki fellép, birja a kritikusok jóindulatát, mert jaj annak, ha mégis akad kritikus Magyarországon, a ki részrehajlatlanul mondja el kritikáját az illető felett. Ez, t. ház, bizonyára nagyon sajnos körülmény. Ha már felszólaltam — nem akartam tenni, de provocálva voltam — csak azt constatálom, hogy különös állapotok azok, hogy addig, mig a vidék annyit áldoz az opera fentartására, vagyis a főváros közönségének szórakozására, a vidéknek ápen semmi sem jut a művészetből. (Helyeslés a ; szélső baloldalon.) A vidék nem képes fentartani még néhány tagból álló színtársulatot sem. Azt ; hiszem, hogy ezek nem egészséges állapotok és | igy én meg nem szavazva az operára szánt költségeket, nagyon méltánylom Pázmándy Dénes t. képviselőtársam felszólalását, hogy az opera adassék bérbe. (Egy hang a szélső r baloldalon: Zsidók veszik bérbe! Nagy derültség.) Ám légyen! Fenyvessy Ferencz t. képviselő ur panaszkodik, hogy az aristocratia távol tartja magát az operától, míglen a nemzeti színházat látogatja. Hála Istennek, hogy igy van, mert ez csak azt mutatja, hogy az aristocratiának van érzéke a magyar művészet iránt és nem akar abból a zsidó légkörből szívni, mely az operaházban van. (Mozgás és derültség.) Kötelességemnek tartottam ezeket antisemita szempontomból elmondani. A tételt nem fogadom el. Madarász József jegyző: Irányi Dániel! Irányi Dániel: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk') Illyés Bálint t. barátom azt az indítványa terjesztette elő, miszerint ne csak a subventionált opera és nemzeti szinházak —- tudniillik a budapesti és kolozsvári — vétessenek ki a belügyminister hatásköréből és tétessenek át a vallás- és közoktatásügyi minister hatáskörébe, hanem hogy az egész szinház-ügy, tehát a szinházak általában, mint közművelődési intézetek, azon ministerhunhoz csatoltassanak, a mely a többi közművelődési egyesületek felett a felügyeletet gyakorolja. Én ezen indítványt pártolom; pártolom pedig nem csupán azért, mert természetesebbnek találom, hogy ezen közművelődési intézetek is azon ministerium hatásköréhez tartozzanak, a mely általán fogva a közművelődés előmozdítására van hivatva; hanem pártolom főleg azért, inert az eddigi felügyelet, illetőleg a belügyministeriuiu vezetése mellett azt tapasztaltam, hogy a mi színházaink ugy T Budapesten, mint — fájdalom — az egész országban, sok tekintetben nem felelnek meg azon magasabb kivánalmaknak, a melyeket a nemzet a közművelődés előmozdítására hivatott intézetekhez köt. Nevezetesen pedig, a mi az illem, tisztesség és, hozzáteszem, erkölcsiség követelmeit illeti, azokat ezen szinházak gyakran megsértették. Én, t. ház, nem először szólalok fel e tárgyban. A kik e háznak régebbi tagjai, tudják, hogy ismételten figyelmeztettem a ministerelnök urat, mint belügy ministert, ezen visszaélésekre és ő elismervén velem együtt azt, hogy némely színházban, némely 7 szinművek erkölcsiség tekintetében sok kivánni valót Nagynak hátra s elkárhoztatván azok irány T át, ép oly határozottan és keményen, mint én, azt felelte, hogy r ő ezen nem segíthet, mert a közönségnek a feladata, hogy ezt a bajt maga orvosolja. Megvallom, t. ház, hogy ez gen kényelmes
