Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-239

239 országos ülés niájus 10-én, pénteken. 1889. 283 dolgok történhetnek egy megyében. Az ügy annál érdekesebb, mert itt nem magán egyén ügyéről van szó, hanem közintézetről, a nemzeti múzeumról. (Halljuk! Halljuk!) Az eset a hírlapokban és az esküdtszék előtt megfordult és a következő: 1876-ban Rumy Miklós meghalt és végrendeletének 7. pontja igy hangzik: „A családi ezímert vagyis billikomot, melyet eladni nem szabad unokaöcséimnek, fiuörökös nem létében, a nemzeti múzeumnak adom." Ez rosszul van stylisálva, de értelme világos, hogy tudniillik az a bilíikom, melyet nem szabad eladni az unokaöcséknek, miután fiu-örökös nem létezik, a nemzeti múzeumnak adassék. Azt hinné minden ember, hogy ez igen egyszerű dolog, de nálunk ma már ennél sokkal világosabb dolgokat is elhomályosítanak. De nemcsak, hogy a múzeum nem jutott a bilíikom birtokába, hanem 12 évig tudomása sem volt, hogy neki valaki, hatóság előtt felbontott végrendeletben, ilyen Nagyományt tett volna, mert azt sem az eljáró járásbíróság, sem a leltározó közjegyző, sem az árvaszék, a melynek kezében az ügy megfordult, nem tudatta a múzeummal és csakis véletlen esetnek köszönhető, hogy egy magánegyén a múzeum figyelmét erre felhívta. Már most mi történt? Megjegyzem, hogy a 7. pont senki által nem kifogásoltatott és igy jogerőre emelkedett. Végrendeleti végrehajtónak oly egyén volt kinevezve, a ki a végrendelet után pár hónap múlva árvaszék i elnök lett: Bárdossy István. Ez az ur egyik főtámasza ott a kormánypártnak. (Felkiáltások a szélső haloldalon: Igy már értjük !) Mert hiszen csakis igy volt lehetséges, hogy ő egy személyben végrendeleti végrehajtó, árvaszéki elnök és hozzá a kiskorú Rumy - leánynak jogi meghatalmazottja legyen s ezt a bárom, szerintem incompatibilis állást mindvégig gyakorolja. Midőn a múzeum ennek tudomására jutott, lépéseket tett — a közoktatásügyi ministeriumban megvannak erről az acták — és megkérdezte a jogügyi igazgatót s annak véleménye egyszerűen úgy hangzott, hogy az a tárgy a múzeum tulajdona s igy azt behajtani jogos volna. Úgyde a bilíikom, mely itt az ötvösmíí - kiállításban ki volt állítva, idegen kézbe jutott, ugyanis a mint magától a múzeum igazgatójától értesítve vagyok, azt egy Goldschmidt nevű ügynök megvette az egyik örököstől, a kinek — mondom — a billikomhoz joga nem volt és később igen nagy összegen — 50 — 60 ezer forinton eladta a frankfurti Eothschildnak. A bilíikom most egy múzeumnak a műtárgya s azt onnan előkeríteni nem lehet. De megvan a pénz, megvan az érték, melyet érte adtak. S azt hinné az ember, hogy legalább az állami közegek összeműködtek arra, hogy ezt a. Nagyatékon behajtsák és átadják a múzeumnak, melynek úgyis igen nagy szüksége van a pénzre. De nem így történt. (Halljuk!) A közoktatásügyi ministerium azt az actát végrehajtás végett áttette — ha jó] vagyok értesülve — a belügyministeriumhoz. A jogügyi igazgató követelte, hogy azonnal pótleltározást tartsanak és rendeljék el a fegyelmi vizsgálatot mindama hivatalos közegek ellen, a kik ezt a vastag mulasztást elkövették ; de nem történt semmi azért, mert — ismétlem — azok az egyének, a kik ebben szerepelnek, mind főtényezői a vasmegyei kormánypártnak s a főispán — minthogy maga is érdekelve van némileg — mert az az ember, a ki ezt a dolgot nyilvánosságra hozta, neki személyes ellensége — egyáltalán nem engedi, hogy valami történjék. (Mozgás balfelől.) Nem leltároznak, semmi zárlatot a Nagyatékra el nem rendelnek s egyáltalán senkinek a hajaszála sem görbült meg e miatt. De annál inkább összeálltak annak üldözésére, a ki ezt az esetet följelentette; három-négy sajtópört, rágalmazás!, becsületsértési és mindenféle port indítottak ellene, melyeket különben a Curia mind megsemmisített. Tehát, t. ház, midőn valaki a múzeumnak, vagy bármely más közintézetnek egy roppant értékes dolgot adományoz ; midőn azt azután a múzeum meg nem tudja, de az egy privát eset által kitudódik s a hivatalos közegek elmulasztják közbelépni

T a helyett, hogy rögtön megbüntetnék az illetőket, a helyett csupán azért, mert politikai közegek, ezeket az urakat nem csak semmivel nem sújtják, de még felhatalmazzák arra, hogy ők másokat, azokat, a kik ezt a dolgot kifürkészték s abban közbenjártak, üldözzenek, akkor, ha ez lehetséges^ hogy adhasson Magyarországon a nemzeti nrazeumnak vagy bármely közintézetnek valaki valamit? Ugy tudom, a belügyministeriumnak létezik egy pár esztendővel ezelőtt kiadott rendelete, mely szigorúan megNagyja a hatóságoknak, tisztviselőknek, hogy a mint tudomásuk van arról, hogy valamely közintézet számára adomány vagy legatum történik valahol, azt azonnal nyomozzák ki s jelentsék be. Miért nem méltóztatik ezt végrehajtani? (Felkiáltások jobbfelől: Törvényien van!) Ha törvényben van, annál rosszabb. Én ezt az esetet felhozva, kérem az igen t belügyminister urat, hogy világosítsa fel a házat, miért maradt el ezen intézkedés és legyen rajta, hogy ezen ügyet igenis kifürkésztesse s a legnagyobb szigorral sújtsa mindazokat, a kik ilyen vastag mulasztást követtek el. (Élénkhelgeslés a szélső haloldalon.) Madarász József jegyző: Orbán Balázs! Orbán Balázs: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Közigazgatásunk mindenütt rossz, mert az csaknem mindenütt párttekintetek békóiba van verve; 8ü*