Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-238

238. országos ülés május 9-éii, csütörtökön, 1889. 269 gyalázat statistikáját, de mértéket ad erre nézve kezünkbe már az is, hogy az egy Pozsony vármegye 150,000 frtot s igy Pozsony városával együtt bizonynyal 200,000 frtot fizet évenkint csak a bécsi lelenczházban ápolt azon vármegyeés városbeli lelenczek ápolási díjában. Ez lesz az arány a többi határszéli törvényhatóságokban is, ngy hogy nem túlzok, ha milliókra teszem azon összeget, a mit Magyarország évente, államilag és községileg adózik az osztrák lelenczházaknak, fogyasztva ily módon nemcsak pénzünket, hanem nemzetünknek kivándorlások által amúgy is apasztott létszámát is. (Igás! Ugy va •! a szélső balon.) Hisz ez, t. ház, oly égbekiáltó, oly nemzetellenes bíín s a bűnben való oly konok megátalkodás, a mit eléggé sújtani, korbácsolni és megbélyegezni nem lehet. A kormányban nincsen — ugy látszik — ez iránt érzék s nem tudja még csak felfogni is a kötelességmulasztás nagy vétkét. Itt e házban többen voltunk, kik nemzetünk e nyitott sebére rámutattunk, folyton evidentiában tartottuk ez égető kérdést, de évtizedek óta süket füleknek beszélünk, a mi kormányférfiaink azt hiszik, hogy megtették kötelességüket, ha a kadügyminister által kivánt minden költséget megszavaztatnak, ha fiaink százezreit kiszolgáltatják a soldatesca önkényének és kínzásának, ugy hogy ijesztő módon kergetik elkínzott fiaink ezreit az öngyilkosságba. Ez neki mind nem elég, hanem a lelenczeink nemgondozása révén is örökbítik a nemzet pusztulását, fiaink elnemzetietienítését. Ez többé nem hiba, nem könnyelműség, hanem a bíínben való megátalkodás, a mit ostoroznunk kell. Iszonytató statistikai adatokat hozott köztudomásra dr. Faragó Gyula, a lelencziigyek lelkes szakférfia; a többek közt kimutatta, hogy hazánkban 100 törvénytelen gyermek közül csak 57 éri el az 5-ik életévet s hogy a vidékre kiadott gyermekek Vs-de már zsenge korában elpusztul, kifejti, hogy nálunk a községek — melyeknek az ily gyámoltalan kisdedekről gondoskodniuk kellene — mindenekelőtt az olcsóságot keresik s erre legalkalmasabb mód az angyalcsinálás. Ez az iparág nálunk iszonyatos módon virágzik, másutt is, de főleg fővárosunk környékén. Persze, hogy erre a fejlődésre nem mutatnak a minister urak és az előadó ur, de én kötele^ségszerűleg rámutatok, bárminő szégyenletes és megbélyegző legyen is, mert a megrögzött bajt csak drastieus szerekkel lehet gyógyítani és kiirtani. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Itt csak a kormány és a törvényhozás egyetértő föllépése és erélye tud eredményre jutni, itt a gyenge társadalomnak karjai alá kell nyúlni és azt fölemelni. (Ugy van ! a szélső baloldalon.) Dr. Faragó Gyula nemcsak hü szinekkel illustrálta a bajt, hanem egyszersmind megjelölte a módokat is, melyekkel nemzetünk testének e tátongó sebét behegeszthetni lehet; szerinte kezdetben 5,000 lelenczet véve fel, azoknak ápolása évente 250,000 frtba kerülne, az évente fokoztatván s 12 év alatt 40,000-re szaporittatván, évente 2 millió frtot igényelne. Nem oly na^y összeg ez, hogy szegénységünk mellett is előteremteni ne tudnók ; de különben ez összeget most is kiadja az állam és kiadják a törvényhatóságok, azt a 250,000 frtot most kiadja az állam minden három évben, Pozsony vármegye egymaga minden másfél évben, kiadják az osztrák lelenczházaknak s igy kiadják a 40,000 lelenczre számított 2 milliónak nemcsak kamatját, hanem minden 7 évben kiadják magát a tőkét, kiadják azért, hogy minden 7 évben 50,000 magyar honpolgáit kivetkőztessenek nemzetiségéből s osztrákokká alakítsanak át. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Itt tehát nincsen szó valamely rendkívüli áldozatról, hanem csakis egy parányi magyar érzetről s egy borsszemnyi államférfiúi tapintatról. Az első évben szükségelt 250,000 frt kikerül a Sándor, Vécsey és Röck-féle Nagyományok kamatai és az állam által ugy is kiadott 75,000 frt lelenczápolási költségekből. Ez évente — az állam minden nagyobb terheltetése nélkül — emelhető a törvényhatóságok lelenczkiadásai által legalább egy millióra, a másik milliót — a minek szüksége csak 10 év múlva áll elő — bizonynyal maga, az ily módon buzdítást nyert társadalom is elő tudná teremteni. Ez bizönynyal nem lenne nagy áldozat azért, hogy évente 40,000 s 10 év alatt 400,000 lélekkel szaporítsuk nemzetünknek ugy is fogyatékos létszámát. (Helyeslés a szélső haloldalon.) De ha azt várja a kormány, hogy a manna az égből hulljon alá, akkor természetesen e téren az eredmény semmi lesz, ha a kormány csak azért tud lelkesedni, hogy minden évben 40—50 ezer ujonczot kiszolgáltasson a közös hadseregnek, de azt vétkes közönynyel nézi, hogy az azt pótló sucrescentia elkallódjék, megsemmisüljön: akkor a, mi népesedési statistikánknak amúgy is elszomorító adatai megdöbbentő hanyatlást fognak constatálni. Nagyon is eljött az ideje, hogy a kormány szakítson eddigi fanatismusávai és szívtelen érzéketlenségével, mert itt a kormánynak kell a vajúdó szegény társadalomnak segélyére sietni s a nemzetpusztulásnak e megdöbbentő jelenségeit orvosolnia, Ehhez természetesen a korteskedésben való kiválóságnál más államférfiúi tulajdonosok is szükségesek, olyanok, a minőket államférfiainknál ez ideig fölfedezni nem tudtunk. (Tetszés a szélső balold álon.) De attól a férfiútól, ki most belügyeink élén áll, elvárom és elvárjuk, hogy legalább kezdeményezzen valamit. Ez nem azt jelenti, hogy ő maga közvetlenül dolgozza fel az anyagot és készítse el