Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-236

236. országos ülés nu 328.900,000 forint. Ebből az imént említett meddő kiadásokra fordittatik 151.500,000 és az imént említett productiv kiadásokra 177.400,000 forint. Ebből méltóztassék ítélni. Hogyha az arányt veszszük, e tekintetben s nem a.z összegeket, a fejlődés nem romlott, hanem parallel ment, ha pedig az összegeket veszszük, — mert erre is súlyt fektetek — akkor az tetemesen emelkedett az utóbbi években. Miért fektetek én itt nagyobb súlyt az összegekre, mint az arányra? Mert tudnivaló dolog, hogy bizonyos eszközöket csak a megfelelő összegek segítségével lehet megkeríteni. Hogy milyen volt az arány akkor s hogy milyen az most, az nem oly lényeges a nemzetre nézve, mint az, hogy mekkora összeg áll rendelkezésünkre, a fej­lődésre és a mikor azt állítom, hogy ekkora ősszeggel nagyobb a fejlődésünkre rendelkezésre álló összeg, azt hiszem, bebizonyítottam, ha vannak is bajok, hogy igenis fejlődésünk arány­lag véve elég egészséges és ezé] szerű. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) T. képviselőtársaim még tovább mentek és itt nagyon össze kell vonnom állítá­somat, mert fájdalom, érzem, hogy nehéz theniára vállalkoztam, foglalkoztak kivitelünk forgalmá­val, az ipar fejlődésével s más ilyenekkel. Én, t. ház, e tekintetben, esak egyre hivatkozom. Mindaz, a mi a termelés, a kereskedelem és ipar­nak kedvezményeit illeti, a melyek forgalomba jönnek, az fejlődésünknek, nézetem szerint, leg­biztosabb mértéke, még pedig nem a külkivitel­nél — ebben tökéletesen igazuk van. — A kül­kiviteli kereskedelemre bizonyos erőszakos ténye­zők lehetnek befolyással, tudnillik az eladósodás, az állami adósságok fizetése ezéljából a vámpoliti­kának erőszakos módosítása és a forgalomnak természete és irányára nézve és más ilyen ténye­zők. Én tehát elismerem azt, hogy ebből a szempontból nem lehet bírálatot mondani. A bei­forgalmat kell nézni s e tekintetben azt tapasz­taljuk, hogy 1876. óta a tonna-kilométer forga­lom 72'5'Vü-kal emelkedett, hogy a teherniennyiség, a mely szállíttatott, 3 millió tonnáról 7 millió 58 ezer tonnára emelkedett és pedig nem ephe­mer egy évben mutatkozolag, hanem folytonos emelkedésben. Honnan lehet az, hogy állandóan emelkedett a termelés, a productio és a forgalom? Ez nem lehet egy sülyedő, egy elszegényedő nemzetnek izzadása, (Helyeslés jobbfelöl) hanem egy természetes fejlődésnek jele. Azért mondom, ne méltóztassék oly könnyen a számokkal elbánni, vannak sötétebb részek. Elismerem, vannak hibák, hiányok és nagy bajok e téren is a nemzet életé­ben : csakhogy itt is, mikor ezeket észleljük, amint hogy nem szabad egyrészt szemet hunyni előttük, nem szabad másrészt hamis következtetést vonni belőlük. Mert pl. a legszembeötlőbbnek és leg­megdöbbentőbbnek tűnik fel első perczben az. jns 7-én, kedden. 1889- 013 a mit Molnár József t. képviselőtársam mondott, hogy tudniillik az ingatlan megterhel tétébe 1876. óta 261 millióval nőtt; hogy a váltók összege 111 millióval emelkedett és ebből következtet az eladósodásra és siilyedésre. (ügy is van! a szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, méltóztassanak kegyesen meghallgatni. A jelzálogok összegének emelkedése, ezt a cultura bizonyítja — s megmondom mindjárt hogy nálunk mi a baj e tekintetben — de általá­ban véve a jelzálog-összegek növekedése mindig a fejlődő nemzeteknél fordul elő. (Ellentmondás a szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, én e téren is hivatkozom a bizonyításra. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Francziaország és Austria nálunknál sokkal előrehaladottabb országok és mégis sokkal, de sokkal jobban meg vannak terhelve az ingat­lanaik, mint nálunk, (ügy van! a jobboldalon. Ellen mondás halfelöl.) Ez kétségtelen. Tehát tisztán a számokból nem lehet erre következtetni, hogy ez hátrányos. Baj van nálunk e téren elég, elismerem; de méltóztassék megengedni, egyúttal tudom azt is, hogy legnagyobb része egyúttal sanálás is. Ilyen a függő, terhes adósságok, uzsora-kölcsönök­nek a vidéken és fővárosban törlesztése és átvál­toztatása a rendes háztartás keretébe jól beillő és nem veszélyes kölcsönökké. (Igaz ! ügy van! a jobboldalon.) Erre igen sok adat kll rendelkezésünkre. S így tehát, mikor azt követelik, hogy a földhitelt fokozzuk, mikor azt követelik, hogy a kamatlábat csökkentsük, hogy a jelzálog-üzletek szaporodjanak : akkor mit követelnek igen helyes intentióból mind­annyian az ellenzéki képviselő urak közül is — más alkalommal tették: egyszerűen e processust akar­ják előmozdítani, egyszerűen a függő, terhes uzsora­adósságoktól akarják megszabadítani a földbirto­kosokat rendes olcsóbb törlesztési kölcsönök által. Tehát ne méltóztassanak azt mondani, hogy e te­kintetben minden szaporodás sülyeclés és bukás. (Helyeslés a jobboldalon.) A mi a váltókat illeti, bocsánatot kérek, itt egy eontradistmetiót kell, hogy felállítsak. (Hall­juk! Halljuk!) A váltóknak egy része tudniillik bekebelezve van, ugy hogy azon összegben, ainely a bekebelezett adósságokat és a váltóösszegeket növeli, kétezer figurái ezen összeg. Tehát ha egy­felől számításba veszszük a jelzálogterhek növeke­dését, másfelől ne méltóztassanak ugyanazon össze­get venni,a váltóadósság szaporodásánál. Azt hiszem, ezt sem kell bővebben magyaráznom. Továbbá azt méltóztattak mondani, hogy a váltó forgalom 111 millióra növekedett. Én ezzel szemben felemlítem a 450 millió betétet. azt hiszem tehát, méltóztatnak belátni, hogy nincs árnyék e téren sem, hanem fejlődés és haladás. (He­lyeslés a jobboldalon.) És most méltóztassék megengedni, hogy igen

Next

/
Thumbnails
Contents