Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-232

106 28-'. országos iälos május ä-áu, csütörtökön. 1889. vétkes. Kern történt itt más, csak annyi, hogy midőn már a kormánybiztosság elfogyott volna, hogy meghosszabbítható legyen, az erős, már begyepesedett és teljesen az életre kész gát koronáját az az állami mérnök leszedette, hogy ott friss föld legyen és oly deszkafával vették körül, hogy a víz ott magának menedéket találjon az ilyképenmegnedvesített földrésznek keresztül törésére. Ez által 20,000' hold föld került viz alá és lehetővé tették, hogy a t. kormánybiztos ur az ő kedves mérnökével két esztendeig ott maradjon. A kormánybiztos urnak nem volt több fizetése csak 8,000 forint. Ezek a dolgok érkeztének hozzám és ezen dolognak valódisága az 1888. évi április 19-én megjelent „Pesti Napló" esti kiadásában van előterjesztve, de előterjesztetett ez Baross minister úrhoz is panaszképen, de ez a levél azt adja tudtomra, hogy ő excellentiája kegyesen hallgat ez ügyben ; már pedig a vér- és vasembertől, a mint őt hívják, megvárhatnók, hogy az igy tönkretett vidék érdekében, legyen az a kormánybiztos bárki, legyen az a főmérnök akármily kedves embere, az igazságnak kifejezést adjon. Ez az oka annak, hogy én Baross minister úrral szemben nem vagyok oly odaadó, mint a mélyen t. képviselőház. De, mélyen t. ház, egy ministernek, ki a közlekedésügy élén áll, igen sok és fontos kötelességei volnának, melyeket teljesítenie kellene a magyar népfaj érdekében és kimondom, hogy a magyar alföldöt egyetlen egy kormány sem hanyagolta el annyira, mint ép a Tisza-kormány. Ott van Szentes, Vásárhely és a többi községek, hol egy község több állami adót fizet évenkint, mint némely felvidéki vármegye és tesz-e a közlekedésügyi minister ur valamit, hogy azon szegény nép közutai állami költségen némileg jókarba helyeztessenek? Semmit és semmit. Hát kérem alásan, az a magyar állam, az a magyar nép annyira mostoha a t. kormány előtt, hogy annak a közutai jókarban tartása érdekében nem is tart tanácsosnak gondoskodni. Ez fájóan hat a magyar alföld népeire és ne is számítson a t. kormány ezzel a politikával, melyet idáig tanúsított a magyar alfölddel szemben, soha, de soha arra a kellemes helyzetre, hogy onnan önként jöjjön valaki igent szavazni. Jöhet ugy, a mint imént említettem, a nagy városokból, hol meg vannak fosztva szavazatuktól a választó polgárok, de ha a törvény szerint választhatnak a választók, a t. kormány épen azért nem kap a magyar alföldön kerületet, mert ezzel szemben kötelességét nem teljesíti. De ha tekintetbe veszem, t. ház, azt az elNagyatott soroksári Duna-ágat; (Derültség jobbfelől) ha látom, hogy nyolcz és fél mértföldnyi vizi utat elfogatott a t. kormány; ha tapasztalom, hogy olyan maláriaszerü bűz támadja meg az élet kincsét, az egészséget, mert oly óriási erővel párolog a viz kifelé s midőn tudom, hogy mindezen miseriának a költsége 2 millió 300 ezer forintba került a kincstárnak és hogy a kincstár abból egy fél krajczárt még eddig nem kapott soha, akkor ne méltóztassék tőlem zokon venni, ha kijelentem, hogy a mi kormányunkat helyes érzék a nemzeti kincsek megőrzése körül nem vezérelte, mert 2 millió 300 ezer forintot kidobni oly dologra, mely előbb-utóbb Budapest fővárosán fogja magát megbőszülni, oly dologra, a mely egy viruló vidék egészségét, anyagi izmosodását és jólétét tette tönkre, azt hiszem, még sem oly dolog, melyet helyeselni, hanem inkább rosszalni kell (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) és a melyet örökös tódozás-fódozással kell javíttatni, melynek töltését majd fölemelik, a mi 35 ezer forintba kerül, majd egy canálist ásatnak, majd betöltik. Meg vagyok győződve, hogy ez a 2 millió 300 ezer forint, a melyet a kormány kidobott, azóta az államkincstárnak legalább 200 ezer forintjába került ; mert a felügyeletre még egy baktert is tartanak, most pláne egy kastélyt építettek neki, hogy a viz el ne mossa a bakter urat. (Hosszantartó élénk derültség.) Az én hazám pénze nem olyan Csáky szalmája {Nagy derültség) s a minister urat nem azért állítja oda a király és a többség kegyelme, hogy ilyen czéltalan beruházásokra, a melyből soha haszon az államkincstárra háramlani nem fog, csak egy felesleges krajczárt is kiadjon, hanem azért, hogy mindent kövessen el arra nézve, hogy az ország igaz érdekében helyes gazdálkodás folytattassék és olyan kiadások ne történjenek, a melyek egyenlők a pazarlással. Mindezeket mérlegelve, tekintettel arra, hogy a vasutaknál szándékolt megtakarításokban is azt a rettentő eredményt nem látom elérve, a melyet a t. minister ur államtitkára kilátásba helyezett azután, hogy vasutigazgató lett, innen az ellenzékről menvén át a kormánypártra, meg vagyok győződve, hogy ott sem lesz oly nagy jövedelem, mert most egy igazgató helyett 5 van ott (Derültség jobbfelöl) s a mit megnyertünk a vámon, elvesztettük a réven. Ez tehát egyre megy. Azután ott vannak az úgynevezett beruházási megtakarítások. Ne gondolja a t. minister ur, hogy evvel valami jót tett az országnak és az utazó közönségnek. Nem adok neki hat esztendőt, hogy ha ezen megtakarításokat tovább is folytatja, a mi nem volna szabad, a magyar államvasutak lesz a legszerencsétlenebb intézmény. Ezek is olyan dolgok, a melyeknél a t. minister ur végtelenül szűkmarkú, míg más alkalommal szemet huny ily esetekkel szemben, például mint mondottam, a tiszai zsilip és a soroksári Duna-ág ügyében.