Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.
Ülésnapok - 1887-204
204. országos ülés máfczliH 16-án, szombaton 188$, m Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Erdővidék lakói a négy vármegyébe osztott, de területileg egységet képező 22 községnek együvé csatolását s azokból egy járás alakítását kérik. Hagara Viktor, a kérvényi bizottság előadója: Erdővidék lakói 22 községet képeznek, mely községek különböző törvényhatóságokba és járásokba vannak beosztva. A t. háznak beterjesztett kérvényükben azt igyekeznek feltüntetni, hogy e községek fekvésüknél fogva teljesen egységes területet alkotnak s hogy rájuk felette sérelmes az, hogy a 22 községen kivül eső helyen van a járásbirói és szolgabírói székhely és egyes helyekről hat mértföldet kell nekik megtenni a székhelyig, holott volna a beosztásnak oly módja, hogy 2— 6 kilométernyi távolsággal ezen czélt mindannyia elérhetné. Ennélfogva azon kéréssel járulnak a t. képviselőházhoz, hogy a 22 község egy járássá alakittassék, egy megyéhez csatoltassék és ezen járásnak a székhelyéül Bárót község jelöltessék ki. Ezen kérvényt a kérvényi bizottság a bel- és igazságügyminister uraknak kiadatni javasolja Elnök: Ha nincs észrevétel, a kérvények a bel- és igazságügyminister uraknak adatnak ki. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) : Kolozsvár város közönsége a közigazgatási bíróság létesítéseért folyamodik. Hagara Viktor előadó: T. ház! Ilynemű kérvény már előbb tárgyalva lévén, a házszabályok 195, §-a értelmében a képviselőház akkori határozata szerint a belügyministernek adandó ki. Elnök: A kérvény a házszabályok szerint, a ház régibb határozatához képest a belügyministernek adatik ki. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) .• Podhorányi Bálint, eperjesi lakos visszamaradt nyugdíjának folyóvá tételét kéri. Hagara Viktor előadó: Ezen kérvényt a kérvényi bizottság a magyar királyi belügyministeriumhoz áttétetni javasolja. Elnök : Ezen kérvény a belügyministernek adatik ki. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Róth Antal és társai, Gömör megye ratkóvölgyi lakosok az italmérési jogok bérleténél előállott jövedelem-csökkenés miatt kárpótlásért folyamodnak. Hagara Viktor előadó: Ezen kérvényt a kérvényi bizottság a magyar királyi pénzügyministeriumhoz áttétetni javasolja. Elnök! Ezen kérvény a magyar királyi pénzügyministernek adatik ki. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) .• Gyanafalva község elöljárói a magyar nyugoti vasút állami birtokba vétele után Gyanafalvát végállomásnak megNagyatni kérik. Hagara Viktor előadó: Ezen kérvényt a KÉPYH. NAPLÓ. 1887—92. X. KÖTET. bizottság a közmunka- és közlekedésügyi ministernek kiadatni javasolja. Elnök: Ha nincs észrevétel, a kérvény a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez utasíttatni hatávoztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Szepes megye közönsége az 1877: XX. türvényezikk 289. §-ának módosítását kéri. Hagara Viktor előadó: Az 1877: XX. türvényezikk 289. §-ában az mondatik, hogy az árvapénzek csak háromszoros biztosíték mellett adhatók magánosok részére kölcsön. Ezen törvényhatóság arra kéri a t. képviselőházat, miszerint méltóztassék ezen szakasz módosításával ugy intézkedni, hogy a háromszoros helyett kétszeres biztosíték is elég legyen. A kérvényi bizottság e kérvényt a belügyministernek kiadatni javasolja, Elnök: Ha nincs észrevétel, ezen kérvény a belügyministernek kiadatni határoztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Rakosd község képviselőtestülete az ottani állami népiskola részére kivetett 5%-os iskolai adó kivetésének és behajtásának megszüntetését kéri. Hagara Viktor előadó: Ezen kérvény a vallás- és közoktatásügyi ministernek kiadatni javasoltatik. Elnök: A kérvény, ha nincs észrevétel, a vallás- és közoktatásügyi ministernek kiadatni határoztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Turcsányi Mátyás egri lakos nyugdíjának helyesbítését kéri. Hagara Viktor előadó: A bizottság a kérvényt folyamodó rendelkezésére bocsátva, a ház irattárába tétetni javasolja. Elnök: A kérvény visszavehetés czéljából a ház irattárába tétetni határoztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa).- Ugyanaz Szederkényi Nándor országgyűlési képviselő által nyugdíjának helyesbítése iránt benyújtott kérvényét visszavonja s elintézetlenül visszaadatni kéri, Hagara Viktor előadó: Az említett kérvény Szederkényi Nándor képviselőnek visszaadatni javasoltatik. Elnök: A kérvény az azt benyújtott képviselő urnak visszaadatni határoztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Pálfalva község közönsége az elrendelt tagosítás megszüntetését kéri. Hagara Viktor előadó: A kérvényi bizottság ezen kérvényt visszavehetés czéljából az irattárba tétetni javasolja, Elnök: Ha nincs észrevétel, a kérvény visszavehetés czéljából az irattárba tétetni határoztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa).- A nógrádi ágostai hitvallású evangelicus esperesség a 18 éves 1