Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-204

204 országos Més márezlms 16 iin, sssombntoi. 183!). 4J foglaltatik a magyar nyelv, vagy általában a nyelv kérdése, bátor vagyok ebben támogatásul egy tanúra hivatkozni, a kit bizonyosan a t. túloldal is igen elassicusnak fog elismerni és ez nem más, mint Ivánka Imre képviselő ur. (Halljuk! Halljuk!) Az ő felszólalása ad alkalmat annak bebizonyítására, hogy a belszervezet kifejezésben a nyelv kérdése egyáltalában benne nem foglaltatik. A rizenötös bizottság tárgyalása alkalmával ugyanis, midőn e szöveg megállapittatott, Ivánka Imre képviselő ur felszólalt és azt mondotta: (Halljuk! Halljuk!) „A belszervezet szó megmagyarázásául kijelenteni kívánom, hogy e kitétel alatt mást, mint a hadseregnek taeticai felosztását érteni nem lehet." E kijelentést általános helyeslés követte s azon értelemben fogadta el a 15-ös bizottság e kitételt. Igen röviden óhajtok, t. ház, azon második érvre refiectálni, (Halljuk! Halljuk!) a melyet György Endre képviselőtársunk felhozott. És itt mindenekelőtt lehetetlen abbeli megütközésemnek kifejezést nem adnom, hogy a t. képviselő ur nem átallotta előadásában odáig menni, hogy közös törvényhozást emleget; ez alatt pedig nem a mi törvényhozásunkat, hanem a mi és az osztrák törvényhozást együtt értette. (Halljuk! Halljuk!) Már azt hiszem, hogy ha valaki, a ki oly állásban van, mint a t. képviselő ur és a ki oly kitűnő tagj % a kormánypártnak, ily kifejezést használ, az nem csak rá nézve, hanem az egész pártra és annak felfogására nézve oly caracteristicus, hogy ez minden további megjegyzéstői felment. De azt mondja a t. képviselő ur, hogy: „Méltóztassanak azon eljárásnak, tudniillik, hogy a törvényben kivannak kifejezést adni a, magyar nyelv jogosultságának, consequentiáit jó lélekkel számba venni, vájjon mindazon haszon, melyet a dualismus révén a magyar nyelvre nézve kicsikarunk a közös hadsereg intézményétől, nem fog-e épen azon erővel hasznára válni esetleg a legfoederalisticusabb áramlatoknak'?" Ezt az érvet, t. ház, valóban nem értem ; mert vagy komoly az, a mit a t, túloldal akar, hogy tudniillik határozati javaslatával azt érje el, hogy a magyar nyelv a hadseregben érvényesüljön és ha ezt akarja elérni, ha ez való és a t. képviselő ur meg van győződve arról, hogy az be fog következni, a mit mondott, akkor a határozati javaslatot sem fogadhatja el. Mert mi különbség lesz a határozati javaslat, vagy a törvény foganatjában az esetre, ha az csakugyan végrehajtatik? (Helyeslés a szélső haloldalon.) Hiszen nem a rendelkezés fogná ezen következményeket előidézni, hanem maga azon tény, hogy a közös hadseregbe a magyar nyelv bevitetik. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Ez lehet kormánypárti phylosophia, de hogy ez nem logica, KÉPVH. NAPLÓ 1887 — 92. X. KÖTET. azt a képviselő ur, legalább négyszem közt, bizonyára be fogja ismerni. Az előadottakból kifolyólag meggyőződésem az, hogy e törvényjavaslatnak, különösen pedig 25. §-ának valóságos czélja nem az, a mely nyíltan hirdettetik: a haderő erősítése és a harczképességnek fokozottabbá tétele, hanem kísérlet, mely felhasználja a viszonyokat azon tacíica újból alkalmazására, mely ellen három századon át küzdött álmagyar törvényhozás. És itt lehetetlen szóba nem hoznom a honvédelmi ministcr urnak ama kijelentését, melyet tőle az „és" ügyében hallottunk és melyet oly fontosnak tartok, hogy ha ez országban csakugyan parlamentarismus volna, a ministeri széket már régen el kellett volna Nagynia. (Ugy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Azt mondja a minister ur, hogy a hadsereg ezt nem fogadja el, tehát a hadsereg nem fogadja el a törvényt. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Meggondolta-e, mit mondott a minister ur ezzel? Midőn Magyarország királya megesküszik arra, hogy a törvényt megtartja és megtartatja? (Ugy van! a szélső baloldalon.) Itt csak kettő lehetséges: vagy a fejedelem esküjét meg nem akarja tartani, a mit pedig magyar ember soha sem fog elhinni; vagy pedig nem tudja megtartatni és akkor oda jutottunk, hogy nemcsak nemzetünket, nemcsak hazánkat, hanem még magát a trónt is meg kell védelmeznünk a hadsereg ellen. (Ugy van! Ugy van! a szélső baki Iáim.) Akárhogy legyen, t. ház, annyi kétségtelen, hogy az a kormány, mely ily tizeimeknek eszközül adta oda magát, teljesen elvesztette a qualificatiót arra, hogy akár a koronának tanácsoljon, akár az ország ügyeit tovább vezesse. Bizonyos szorultságnak kell jellemeznem azon állapotot, melyben a honvédelmi minister ur leledzik, midőn idéz. Mert tapasztaltuk mindnyájan, mily szerencsétlen idéző. Egy ilyen szerencsétlen gyönge pillanatában szegény Mészáros Lázárra hivatkozott, ki akkor alighanem megfordult sírjában. Azt mondta : Minek beszélünk mi annyit sérelmekről! Hisz 1848-ban az akkori honvédelmi minister, Mészáros Lázár oly javaslatot terjesztett be, melyben a német nyelvnek sokkal nagyobb jogosultság van biztosítva, mint ebben! Vettem magamnak azt a fáradságot, hogy átnézzem azt a javaslatot, melynek czíme: „Törvény az ország védelmére szükséges katonai erő kiállításáról." Bátor vagyok abból néhány szakaszt idézni. A 4. §. így szól: „A kiállítandó ujonczokból azon ezredeknek három zászlóalja, melyek az ország határain belül a zavarok lecsillapításában tettlegesen működnek, kiegészítendők. 5. §. Uj ezredek alakíttassanak. Az új ezredeknél az ügyvezetési és vezényleti nyelv, továbbá zászló, ruha, jel magyar leend, 6. §. Mihelyt a körülmények megengedik, a 6