Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-217

368 21?, országos ülés április -2-án, kedden. 18S!) sanak tehát e miatt egymásnak szemrehányást tenni. (Általános helyeslés.) T. ház! Fenyvessy Ferencz képviselő ur levelet intézett hozzám, melyben kijelenti, hogy ő ma temetésre lévén kénytelen elmenni s igy a ház tanácskozásain jelen nem lehetvén, azon esetre, ha a honvédelmi minister ur azt a nyilatkozatot, a melyet a bizottságban tett, a házban is ismételni fogná, visszavonja indítványát. Ennek következté­ben, miután a minister ur itt csakugyan azt a nyilatkozatot ismételte, melyei a bizottságban tett, azt hiszem, hogy Fenyvessy Ferencz képviselő ur írásbeli kijelentése alapján az ő indítványa visszavontnak tekinthető. A tanácskozás befejezve lévén, következik a Nagy István képviselő ur által javaslatba hozott 26. §. szövege fölötti szavazás. Ezen szövegre vonatkozólag maga Nagy István képviselő ur módosítást adott be és e szerint szükséges lesz az általa beterjesztett módosítást is szavazásra tűzni ki. (Általános helyeslés.) En azt hiszem, minthogy ezen, Nagy István képviselő ur által javaslatba hozott szöveg hat pontra oszlik, szükséges lesz a szavazást ponton­ként megejteni. Kérem tehát azon képviselő urakat, a kik a Nagy István képviselő ur által javaslatba hozott bevezetést, mint a mely a szakasz elébe teendő lenne, elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik.) A ház többsége nem fogadta el. Kérdem most,elfogadja-e a ház az első pontot, a melyet a bizottsághoz terjesztett módosítványban adott elő Nagy István képviselő ur, igen vagy nem ? (Igen? Nemf) Kérem azon képviselő urakat, kik azt elfogad­ják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház többsége nem fogadja el. Ugy hiszem, kijelenthetem, hogy e ház többsége a módosítváuy második pont­ját sem fogadja el. Következik a 3-ik, mint legfontosabb pont. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e azt elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház többsége nem fogadta el és azt hiszem, egyúttal azt is kijelenthetem, hogy a 4. és 5-ik pontot a ház többsége szintén nem fogadta el. T. ház! Ezzel a véderő-törvényjavaslat rész­letes tárgyalása be van fejezve. (Zajos felkiáltások a szélső halon: Hoch! Hoch!) E szerint a házszabályok értelmében a leg­közelebbi, tudniillik holnap tartandó ülésre tíízörn ki annak harmadszori megszavazását. (Helyeslés.) T. ház! Minthogy egy határozati javaslatot is fogadott el a t. ház, tudniillik G-ajári t. képviselő ur határozati javaslatát, most már kijelentem, hogy holnap erre vonatkozólag is meg fogom kérdeni a t. házat, hogy annak elfogadása esetén azt szintén a főrendiházhoz méltóztatik-e hozzájárulás czéljá­ból átküldeni. Különben azt hiszem, t. ház, a hol­napi ülésre vonatkozólag legczélszerübb lenne ha az csak 11 órakor tartatnék (Helyeslés) és más napirend arra nem tűzetnék ki, mert a holnaputáni ülésre a t. ház már elfogadta azt, hogy annak napi­rendjére a Vaskapu szabályozásáról szóló törvény­javaslat tűzessék ki. Ugy gondolom, hogy at. ház ezt elfogadni méltóztatik. (Helyeslés.) Még két bizottság jelentése is van, melyeket az illető bizottságok még ma kívánnának a t. ház elé terjeszteni, hogy azok kinyomatása iránt mi­előbb intézkedhessem. (Halljuk!) Baranyi Ignácz, a pénzügyi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém a pénzügyi és közlekedésügyi bizottságoknak, „az első magyar gyácsországi és a magyar nyugoti vasutak magyar vonalainak megváltásáró szóló 301. számú törvény­javaslatra vonatkozó jelentéseit bemutatni, kérve a t. házat, hogy azokat kinyomatni, szétosztatni és a törvényjavaslatnak tárgyalását az osztályok mellőzésével mielőbb napirendre tűzni méltóztassék. Elnök: A közlekedési és pénzügyi bizottsá­gok ezen jelentései ki fognak nyomatni, szét fog­nak osztatni és annak idején az osztályok mellőzé­sével napirendre fognak tűzetni. Kállay Zoltán, a kér Fényi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém a kérvényi bizottság által letárgyalt kérvények 12. sorjegy­zékét azon kéréssel benyújtani, hogy azt kinyo­matni, szétosztatni és tárgyalásra leendő kitűzése iránt intézkedni méltóztassék. Elnök: A kérvényi bizottság jelentése ki fog nyomatni, szét fog osztatni és a házszabályok értel­mében a jövő szombatra napirendre tűzetik. A kérvények pedig a ház irodájában helyez­tetnek el, hogy ott azokat a képviselő urak meg­tekinthessék. A legközelebbi ülés ideje és napirendje meg­lévén állapítva, az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 5 pereskor.)

Next

/
Thumbnails
Contents