Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-216

216. országos ülés áp annak megoldása bizonytalan időre el ne halasz­tassék. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én tehát a ministerelnök ur által adott Ígéretbe csak akkor tudnék belenyugodni, hogy ha egy határozott, kétségtelen határidőt jelölne ki, a mely határidőn belől ezen kérdés, ha más alakban is, de törvényhozási megoldást nyerjen. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ez utóvégre nem olyan nagyon complicált kérdés, hogy annak tanulmányozására, a kérdés formulájának megtalálására szintén évek, sőt év­tizedek kellenének, mint a katonai büntetőjog és bűnvádi eljárás kérdésénél tapasztaljuk. Ez egy igen egyszerű kérdés és nagyon egyszerű jog­szabály által oldható meg. (Helyeslésa bal- és szélső baloldalon.) Én megvallom, nem látok semmi akadályt arra nézve, hogy ezen törvény keretében oldassékmsg; de ehhez nem kötöm magamat és hajlandó volnék — ismétlem, a t. ministerelnök urnak azon állás­pontját elfogadni, hogy más törvényhozás keretében találjon megoldást, ha egy rövid, záros határidőhöz köti ezen igéretét. Ha azonban ezt nem tenné, akkor kénytelen volnék ahhoz ragaszkodni, a mit Irányi Dániel t. képviselőtársunk indítványozott, hogy tuduiillik ezen törvényjavaslat keretében oldatnék meg a kérdés. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. kép viselőház! Én azt mondtam, hogy „mentől elébb, lehetőleg még ezen ülésszakban." De, ha méltóz­tatnak kivánni és méltóztassanak elhinni, ez fek­szik e perczben szívemen, hogy ezen elv, azért, mert meggyőződésem szerint nem kellő helyen kívántatik, le ne szavaztassék — én részemről, kiegészíthetem azt azzal., hogy még ezen ülésszak folyamán. (Élénk helyeslés.) Irányi Dániel: T. képviselőház! Jóllehet, én arról vagyok meggyőződve, hogy az általam indítványozott módosítványnak ezen törvényjavas­latban lenne tulaj donképen helye, mindamellett ráállok a t ministerelnök ur azon kívánságára, hogy külön törvényjavaslatban intéztessék el, azon feltétel alatt, a melyet most kijelenteni méltóztatott, t. i. hogy a törvényjavavaslatot még ezen ülésszak alatt fogja benyújtani. (Helyeslés.) Elnök : Ehhez képest azt hiszem, kijelent­hetem, hogy Irányi Dániel képviselő ur a headofct módosítást vissza vonja azzal, hogy jegyzőkönyvbe vétessék a ministerelnök urnak azon Ígérete, miszerint ebben a tárgyban még a jelen ülésszak alatt törvényjavaslatot fog beterjeszteni. Münnich Aurél, a véderő - bizottság előadója: T. ház! Miután itt a véderő-bizottságnak határozati javaslata szintén szóba hozatott, legyen szabad nekem csak annyit megjegyeznem, hogy ezen határozati javaslat egészen rokontermészetű Irányi Dániel t. képviselő ur módosítványával, de LS lén, hétfőn. 1889. 34,3 nem ugyanaz. Győry Elek t. képviselő ur azon szavaira nézve, hogy nem tudja mi az az „indo­kolatlankorlátozás"— megjegyzem, hogy ez csak annyiban áll, hogy eddig a behívott tartalékos, ki a képviselőháznak is tagja volt, az illető ezred­parancsnok által gátoltatott abban, hogy törvény­hozói kötelességének eleget tegyen. Ezt a véderő­bizottság nem látta indokoltnak. Én azt hiszem, t. ház, hogy miután méltóz­tatott elfogadni, hogy ez iránt a törvényjavaslat még a jelen ülésszak alatt beterjesztendő, a hatá­rozati javaslat most már feleslegessé vált, mert az ugyanazon törvénynyel fog elintézést nyerni. (He­lyeslés jobbfélől.) Elnök: Csak azt jegyzem meg, hogy a ha­tározati javaslatról nincs szó. (TJgy van!) Majd ha rákerül a sor, akkor méltóztassék felette ha­tározni. Irányi t. képviselő ur visszavonván a 63. §-hoz beadott módosítványát, e szakaszra vonatkozólag most már csak egy módosítvány van beterjesztve, tudniillik az előadó uré, mely T szerint a második bekezdésben levő ezen szó helyeit: „közelében" tétesték ez: „előtt", a szöveg többi része változat­lanul maradván. Az első bekezdés nem lévén megtámadva, azt hiszem, kijelenthetem, hogy az elfogadtatik, A második bekezdésre nézve, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a második bekezdést szemben az előadó styláris módosításával változatlanul fen­tartani, igen vagy nem? (Nem!) Azt hiszem, a t. ház nem tartja fenn az eredeti szöveget, hanem az előadó ur módosításával fogadja el. A harmadik bekezdés nincs megtámadva s így az szintén elfogadtatik. Következik a 64. §. Szathmáry György jegyző (olvassa a 64. és 65. §-okat, milyek észrevétel nélkül elfogadiattak; olvassa a 66. §-t). Madarász József jegyző: Tóth Ernő! Tóth Ernő: T. ház ! Bátor leszek a 66. §-hoz két rövid styláris módosítványt benyújtani. (Halljuk!) A 66. §. második bekezdése következőleg szól: (Olvassa.) A 45., 47., 48. és 49. §-ok alapján kiszabott pénzbüntetések a hadmentességi díjalap javára fordítandók és azok összegei a magyar korona országainak ezen alap részére törvény által meg­állapított járulékába beszámítandók. Ezen is meglátszik, t. ház, hogy németből van fordítva, mert ez a szó „összegei" nem való ide. A helyes magyarság íizt követeli, hogy azt innen Nagyjuk ki, a mutató névmás feleslegessé teszi ennek a szónak itteni használatát. Ennek követ­keztében kérem, méltóztassék az „összegei" szót innen kiNagyni, ugy, hogy a szöveg igy lenne: ,, A 45., 47., 48. és 49. §-ok alapján kiszabott pénz-

Next

/
Thumbnails
Contents