Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.
Ülésnapok - 1887-215
215. ország»s ülés márczins 30-án, szombaton. 1889. 307 kötelesség teljesítésében még ezen istenverte nemzetellenes korszak közepette sem érhette szemrehányás soha, mert kötelességét teljesítette. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Hivták volna ily harczba a francziát vagy az oroszt, meglátták volna, vájjon harczol-e ugy, mint a magyar, megtette volna-e katonai kötelességét ugy, amint megtette a magyar. Emlékeztetem a t. bonvédelmi minister urat, ki % bécsújhelyi katonai tiszti akadémiában bizonyára nem tanulta, hogy 1740 ben mit csinálta magyar hadsereg; pedig Magyarország itt sem volt kérdésben, de kérdésben volt egy szerződés, melyet Magyarország uralkodóházával kötött; kérdésbe volt téve, hogy a magyar nemzet becsülettel megtartsa a szerződést. És midőn nagy Frigyes követe — nem jut eszembe a neve — eljött Bécsbe a hadüzenet átadására, de mielőtt Bécsbe ért volna,nagy Frigyes seregei már benn voltak a határon, meglehetős nemzetközi perfidiával, a hadüzenet néma Habsburgoknak, nem az osztrák, nem a „k. k." hadseregnek szólott, hanem szólott a magyar királynak. S mikor látta a nemzet, hogy a magyar trón, Magyarország királya van megtámadva hitetlen ellenségek által, a nemzet mint egy ember kelt fel. Tudta, miért harczol, tudta, hogy a becsület, a királya iránti hűség és a saját méltósága iránti tekintet parancsolják, hogy mindent elkövessen utolsó emberig és utolsó csepp vérig, hogy királyát, annak trónját és dicsőségét megvédje. (Ugy van' ügy van! a ssélső baloldalon.) "Volt a nemzetnek óhajtása 1832 ben: a legszebb szavakban kélte a nemzet képviseletét, a trónt, hogy a szegény eltiprott Lengyelországért emelje fel szavát. Ne kételkedjék se gróf Pongrácz t. képviselőtársam, se a t. honvédelmi minister ur, hogy ha a királyi udvarból az a hang hallatszott volna ki, hogy : hü magyarjaim, egy szövetséges hű szomszéd alkotmányának, egy szabad nemzetnek eltiprásáról van szó, segítsetek, olyan segítséggel állott volna elő a magyar nemzet, hogy gróf Pongrácz t. képviselőtársam statistikai adataiban az áldozatkészség ezen percentje, melyet a magyar kimutatott volna, sokkal magasabban állana, mint a világ akármelyik nemzete áldozatkészségének percentje. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és ssélső baloldalon.) Óhajtotta a nemzet 1854-ben, hogy az orosz túlterjeszkedés ne lépjen síkra az akkori absolntisticus korban; óhajtotta, hogy 1876-ban, 1877ben ne a törököket tiporjuk, ne az oroszt segítsük, hanem álljuk útját az orosz terjeszkedésnek. Megmondtuk mi akkor nyíltan, mi lesz majd ebből. Az, hogy 10 év múlva nekünk fog kelleni beállani Törökország szomorú szerepébe; de a „k. k." vakság, (Derültség a bal- és ssélső baloldalon) a nemzet közérzületének „k. k." megvetése, (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) abba az őrült politikai helyzetbe hajtotta bele Austria - Magyarországot, (Élénk helyeslés a bal- és ssélső baloldalon) ugy, hogy a világtörténet által különös szerencsénkre mellénk rendelt hatalmas szövetségest: a törököt mi segítettük az orosznak eltiporni, hogy a mikor majd az orosz ellenünk concentrálja minden erejét, ez a szövetséges se legyen többé. Éz az önök bölcsessége (Élénk helyeslés a bal-és ssélső baloldalon) és ez a bölcsesség nyilvánul e törvényjavaslat minden szakaszában. Gróf Pongrácz, meglehet, hogy nem hiven képviseli e törvényjavaslat 54. §-ának intentióját s hogy nem hiven tolmácsolja, de az bizonyos, hogy önöknek ő volt egyedüli tolmácsuk, mert sem a minister ur, séma 1.126 többségből egyetlen eay piczi ember nem akadt, a ki e szakasznak védelmére kelt volna; ugy gondolkoztak, hogy vigye a manó a honvédelmi minister urat, küzködjék és Nagyja magát összecsépelni;, hiszen attól, hogy agyonverjék, majd a szavazással megmentik, de azt a honvédelmi minister ur ne kívánja tőlünk, hogy mi az ő dolgait még védelmezzük is, (Élénk helyeslés és tetssés abaloldalon) ezt a tiszteletet maguktól elutasítják és a t. honvédelmi minister ur mégis azt hiszi, hogy a hátamögött lévő párt neki hű támogatója, neki igen, de alkotásának nem. melyet ugyan megszavaznak, de némán, védelmezni azonban nem akarják, mert az már csúnya, dolog. (Élénk tetssés és derültség a bal- és ssélső baloldalon.) Azt mondja gróf Pongrácz Károly t. képviselőtársam, hogy a magas katonai körök feladata őrködni a közös monarchia harezképessége felett. Téved. Nemcsak a katonai körök feladata az és nem is csak a magas katonai körök feladata, sőt sokkal jobban feladatunk az nekünk, (Élénk helyeslés a bal- és ssélső balon) hiszen azok a magas, magasabb és legmagasabb körök, akármilyen fordulatot vegyen egy háború, azért megmaradnak magas, magasabb és legmagasabb köröknek, a társadalmi, állami és eivilisált élet minden javaiban bővelkedve; de egy szerencsétlenül vezetett háborúnak következményeit mi érezzük akkor a legközelebbről és legközvetlenebbül s nekünk sokkai inkább érdekünkben áll nem a közös monarchiának, a milyen nincs, hanem a monarchiának harcz és hadképessége felett vigyázni (Igás! Ugy van! a bal- és ssélső baloldalon) s nekünk áll legközelebb érdekünkben saját haderőnk had- és harczképessége és hadereje felett őrködni. (Élénk helyeslés. a baloldalon.) De vájjon, t. minister ur — őszinténkérdem és őszinte feleletet várok — hiszi-e azt és szakférfiai is hiszik-e azt, hogy a hadsereg harczké! pességét ily módon, hogy azok a tartalékos tisztek 1 és hadapródok esetleg minden évben kivonatnak I a maguk kenyérkereső esőket becsületben fen" 39*