Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-203

16 203. országos ülés mArozins 14-én, csntiirtökön, 1889. alkotmányjognak alapelvét, a kérdés csak a körül foroghat, hogy ez a „mi vagyunk" minő formákban szabta meg annak a nyilvánulatát, hogy „mi akarunk". Nálunk, t. képviselőház, a nemzet elfogadta az alkotmányos egyeduralmat, elfogadta a korlátolt egyeduralmat, a melynek szükséges consequentiája pedig az, hogy ezen államban tehát, a hol a korona, a hol az uralkodó maga is az államnak egy puszta intézménye, ä melyet a nemzet a korona hozzájárulásával időről-időre felruház azon jogokkal, a melyeket ráruházni jónak lát. (Ugy van ! a szélső baloldalon.) Egy ily államban kiváltságos, reservált felségjogokról beszélni, az alkotmányos érzéknek nyílt negatiója. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) És végre megengedem, t. képviselőház, hogy egy állam, egy alkotmányos állam, mint a minő mi is vagyunk, néha épen az állami czélok érdekében szükségét látja annak, hogy bizonyos kivételes jogokkal ruházza fel az uralkodót s akkor az uralkodó igen helyesen gyakorolja e kivételes jogot, mert az állami érdek azt ugy parancsolja. De, hogy e kivételes jogot a nyelvkérdés tekintetében per tangentem ruházzuk itt a képviselőházban a koronára, midőn három századon át épen e nyelvvel szemben folytattak a legerősebb küzdelmet, legalább is oly gyengeség jele volna, ä mely által lemondottunk az alkotmányos állam egyik alapfeltételéről, árról, hogy „mivagyunk". (Igás! Ugy van! szélső baloldalon.) De, t. képviselőház, nemcsak hogy nem mondottunk le ; hires jogászok mutatták ki önök előtt, hogy a hadsereg nyelvének kérdésében a nemzet jogát gyakorolta is. Éhez csupán egyetlen egy momentumot fűzök a magyar közjogból. Midőn az 1807-iki országgyűlés vége felé járt, a rendek törvénybe iktatták azt, hogy tessék a hadseregbe vezényleti nyelvül a magyart ismét behozni. Természetes, hogy az akkori nem felelős kormányok sem hajtották végre a nemzetnek ezen jogos óhaját, eme törvényét, mert nem tartották szükségesnek végrehajtani; mire a rendek azzal feleltek: „a magyar katona mindig a maga nyelvén vezényeltetett és mióta az a szokásból kiment, kevesebbek a magyar vitézség példái". Tehát, t. ház, egy törvényhozói nyilatkozat van előttünk, a mely minden további disputa nélkül határozottan bizonyítja azt, hogy igenis a magyar hadsereg nyelve még 300 év folyamában is volt magyar, (Helyeslés a szélső baloldalon) és bizonyít még egyet, azt, hogy méltatlanul gyanúsították izgatással azon képviselőtársaimat, a kik árra hivatkoztak, hogy vigyázzanak az ily eljárással, vájjon a hadsereg magyar része, a mely ily kényszerhelyzetbe fog jutni a hadseregben, minő szellem által fog vezettetni a szükség pillanataiban, mert hiszen ime, egy előde a törvényhozásnak már ezen aggodalmát kifejezte ugyanezen hadsereggel szemben és ugyanezen sérelem miatt. Mielőtt felszólalásomat befejezném, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) egy rövid reflexiót kívánok még tenni előttem szólott Kudlik Jánost, képviselőtársam nyilatkozatára. A képviselő ur, midőn önök elé állította azt, hogy a nemzet ezen alkotmányos létérdekét mélyen sértő kérdésben miért hivatkoznak a koronára és ebből azt a consequentiát vonta le, hogy a korona iránti elégületlenség tüzét szítják a nemzetben, a midőn ugy állítják oda a koronát, hogy az akadályozza meg csupán és nem önök, hogy évszázados küzdelmünk végre is diadalra jusson: önök a túloldalon felháborodtak, felháborodással akarták visszautasítani eme feltevést. Pedig ez nem áll másként. Mert, ha oly hosszú küzdelem után a magyar nemzet mindig épen a felelőtlen kormányokindolentiája vagy hazafiatlansága miatt ezt a jogát érvényre nem jutathatta, daczára, hogy az uralkodók mindenkor esküt tettek Magyarország alkotmányos jogainak védelmére, tiszteletére: ha ma, ily hosszas küzdelmek után ismét azzal állnak elő, hogy e jogok érvényesítése elé ismét a koronát állítják, akkor, t. ház, az önök loyalitása az önök szivében lehet, de ott mélyen elaltatták, hogy ez érveléssel a nemzet bizalmát rendítsék meg a korona iránt, a melyre pedig nagy szükségünk van. (Élénk helyeslés a szélső baloldal-on.) Elnök: T. ház! Nem emlékszem, hogy itt valaki azt mondta volna, hogy a korona képezi valaminek akadályát. (Felkiáltások a szélső baloldalról: Tisza mondta! Zaj.) Ezt nem hallottam, de nem is tartom lehetőnek, mert a magyar országgyűlés önállóan határoz és elhatározásaira a korona befolyást gyakorolni nem szokott. (Helyeslés jobbfelöl.) Győrffy Gyula: Én tenném magamnak a legnagyobb szemrehányást, ha e merész ellentétet itt e házban felállítottam volna. Ettől őrizkednünk kell minden körülmények közt, de kivált e pillanatban, midőn az egyetértés a korona és a nemzet köztTegfontosabb nemzeti és állami érdekünket képezi. Nem bocsátanám meg magamnak, ha én lettem volna oly könnyelmű az ellentétet keresni; de akkor, midőn mi a nyelv felett intézkedni akarunk, midőn a magyar nyelvet törvényileg be akarjuk vinni a hadsereg intézményébe, mint magyar állami intézménybe, akkor a túloldal ez ellen velünk szemben a korona felségjoga nevében tiltakozott. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Ezen követelésünkkel szembe állíttatott a felségjog, a felségjog pedig, tudjuk, hogy a koronára van bízva. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Bocsánatot kérek, a kérdés rendkívül fontos. Egészen más dolog az, ha valaki ugy magyaráz valamit, hogy az felségjog vagy