Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-202

202. országos ülés márczias 13-áu, szerdán. 1889. 391 magyar kormány is. Midőn 1867-ben a magyar alkotmány helyreállíttatott és létrejött a magyar kormány, első gondja volt mindegyik magyar ministeríumnak berendezni a magyar államot magyar nyelvvel, magyar hivatalos szokásokkal, magyar biróságokkal és ez nagy hatással volt a magyarság terjesztésére, nem tagadom, elismerem. Elismerem azt is, hogy ezen 67-iki Deák-párti ténynek folyományaképen a jelen kormány alatt sem akadt meg ezen mozgalom, hanem az állam által propagáltatott, a mint igen nagy köszönettel említem az igen t. elnök ur iránt, hogy ő volt az első, ki a vasutaknál kezdeményezte a magyarosítást. (Élénk éljenzés a bal,- és a szélső baloldalon.) De ezen érdemek mellett, melyekből önök kivehetik részüket — de mondom, csak egy részt s nem az egészet — vannak mulasztások is és ezeket sem Nagyhatom szó nélkül. Ilyen ellen áramlat a németség részére constatálható abban, hogy a kereskedelemügyi ministerium évtizedek óta elmulasztott mindent azon irányban, hogy a kereskedelmet magyarosítsa,pedig százféle módon tehette volna. (Igazi Ugy van! a bal- és a szélső baloldalon.) Ellenben az egész kormány és a kereskedelemügyi ministerium is minden módon pártfogolta azt a német sajtót, mely a németséget s annak érdekeit iparkodott képviselni Magyarországon akkor is, midőn az ország érdekei Austria érdekeivel összeütközésbe jöttek. (Ugy van! a balés a ssélsö baloldalon.) A kormány és ezen cultusministerium mulasztásai közé kell számítanom azt is,*hogy számos esetben megtűrt és nem intézkedett oly nemzetellenes izgatások ellenében, a melyekkel szemben a törvényhozásban őt illette v.dna meg a kezdeményezés. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Mindezen mulasztások következtében még távolról sem állunk ott, hogy elértük volna azt a czélt, hogy itt egy oly Magyarországot teremtsünk, mely mint nemzeti állam, az összes európai nemzeti államok sorában méltó helyet foglalna el. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Pedig az 1867-iki kiegyezésnek létoka és létjoga abban áll, hogy itt^egy olyan állam létesíttessék és fejlesztessék. (Elénk helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) És ez nemcsak nyelvi tekintetben értendő, hanem egyáltalában az egész kormányzat szervezésére nézve, az igazságügy, a közigazgatás és mindenféle oly szervi intézmény fejlesztésére nézve, mely a magyar államnak szilárdságot, tekintélyt és fényt kölcsönöz, (Zajos helyeslés és tetszés a bal-és a szélső balon) a melynek igazságosságával, szabadságával az idegennyelvű honpolgárokat ezen államhoz csatolhatjuk. (Helyeslés a bal-és a szélsőbaloldalon.) Mert én nem vagyok az erőszakos magyarosításnak barátja, hanem a szabadság és hazafiság által kivánom idecsatolni mindazokat a honpolgárokat. (Elénk helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) F Ámde a t. cnltusministeri államtitkár ur azt panaszolta fel, hogy a magyar culturát nem tudjuk eléggé pénzzel szolgálni azért, mert a hadsereg igényei azt tőlünk elveszik. Ezen panasz kiterjeszthető az állami kormányzat minden ágára. Mert bármely ministert kérjünk is fel reformokra, mindig csak azt halljuk, hogy nem lehet, mert a hadsereg fokozott igényei elégítendők ki első sorban, mint azt a t. cultusminister ur maga a cultura rovására itten nyíltan hangoztatta. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Már most, t. ház, itt áll a magyar állam és a hadsereg— állítólag a magyar állam hadserege — az egyik magyar, a másik német. S azt mondja a t. kormány: ettől a magyar államtól, annak társadalmától és fejlődésétől elveszek mindent, hogy odaadhassam annak a hadseregnek, a mely hadsereg német. Már most kérdem, hogyan tudják önök az ilyen politikát igazolni? Én nem vagyok rá képes. Ezt csak akkor tudnák önök igazolni, hogy ha lépésről lépésre igyekeznének azon német hadsereget a magyar állammal contactusba hozni, nem külső contactusba, hanem bensőbe, ha abba belevinnék a magyarságot. Ha ezen igyekeztek volna önök, akkor élhetnének azon kifogással, hogy ezt egyszerre megtenni nem lehet; hogy legyünk ppportunusok, legyünk tekintettel Austriára, vagy nem tudom mire, de főkép azon tekintetre, hogy egyszerre magyar tisztikart létesíteni képesek nem vagyunk, mi tehát mindezen okoknál fogva csak lépcsőzetesen akarunk törekedni arra, hogy ezen német hadsereget, a magyar állammal, annak intézményeivel, annak társadalmával benső kapcsolatba hozzuk. (Élénk helyeslés balfelöl.) Ha önök ezt elmulasztják : akkor ne vegyék tőlünk rossz néven, ha mi, mint a magyar nemzet képviselői, ezen törekvés ellen, mely nemcsak ezt nem cselekedte, de még tovább viszi az elégedetlenséget és nemcsak nem akarja alávetni azt a mi elnémetesedett hadseregünket a magyar államnak, hanem alá akarja vetni, még inkább, mint eddig volt, a magyar államot és népét annak a német hadseregnek, hogy mi ezen politika ellen tiltakozunk itt e házban és e házon kivül. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső balon.) Hogy német azon hadsereg — nem jogilag, mert jogilag magyar is, hanem tényleg — azt bizonyítani, azt hiszem, felesleges ; de mindazonáltal néhány példával szolgálok, (Halljuk! Halljuk!) mind concret eset. Azon kérdést vetem fel, német-e azon hadseregnek tisztikara Magyarországon? Ezen tisztikar a társadalmi élettel való összefüggésnél fogva, mindenesetre tényező vagy a magyarosításra, vagy a germanisálásra ? Czegléden történt velem — nem nagyon régen, de nem is most — hogy az indóháznál láttam huszártiszteket oly ezredekből, melynek tisztikara legmagyarabb ; a társaságban mind németül beszélt.