Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-201

201. orszíigos ülés márczius 12-éi, kedden. 1889. 37 J legeljük. A 1 i. §. felsoroljaő Felségének fejedelmi jogait, a melyeket az alkotmány alapján bir, a 12. §. pedig felsorolja azon jogokat, melyeket a nemzet bir az alkotmány alapján. A 12. §. kimondja, hogy az ujonczállításnak jogát és az ujonczmegajánlás feltételeinek meghatározását a nemzet magának tartja fenn. E jog, t. ház, a hadsereg nyelvére vonatkozólag semmi megszorító feltételhez kötve nincs. (TJgy van! a bal- és szélső baloldalon.) E jognál fogva a törvényhozás megajánlhatja és megtagadhatja az ujonczokat, vagy megajánlás esetében kikötheti azt, hogy a megaj ánlott uj onczok egy része tartalékos tisztté, vagy altisztté magyar nyelven képeztessék ki, a tiszti és altiszti vizsgát az állam hivatalos nyelvén tehesse le a paritás alapján. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A 13. §. pedig arról szól, hogy jövőben mi történjék, mert már előre vetette árnyékát az általános védkötelezettség behozatala, tehát kimondja, hogy a véderőnek megállapítása és átalakítása Magyarországra nézve mindenkor csak a magyar törvényhozás beleegyezésével történhetik, vagyis a magyar törvényhozásnak van fentartva mindaz, tehát itt is teljes mértékben, a mi a vódrendszer keretébe belefér s annak fogalma alá stibsummálható. Hogy mily fontos jogokkal bir az ország a 12. és 18. §-okban, igazolható a 67-es bizottság naplójával. Nagyon sajnálatos, hogy csupán ezen egy hivatalos kútfővel rendelkezhetünk, mert, mint tudva van, a 67-es bizottság munkálata felett részletes tárgyalás a házban nem tartatott. A 67-es bizottság naplója szerint, midőn a 12. §. jött tanácskozás alá, Somossy Ignácz, az akkori balközép kiváló tagja, később curiai biró, a következő beszédet tartotta. „Bátor vagyok azon észrevételt tenni, hogy miután e szakaszban specificálva van, mik Nagyatnak meg nálunk, bizonyosan mindaz, mi itt specificálva nincs, nem a mi kezünk közt fog maradni, hanem a hatalom kezében. Ennél fogva, hogy megmentsük mindazt, a mi itt kijelölt jogokkal rokon és ezek körébe tartozik, ide tétetni kívánnám azon általános kifejezést: „és minden egyebeket, mik ezek köréhez tartoznak", azért, mert nem képzelhető, hogy e pont specificatiója oly tökéletes volna, hogy mindazt kimerítené, mit az ország magának fentart." Erre Deák Ferencz a következőket mondta: (Halljuk! Halljuk! balfelöl) „En azt nem tartom szükségesnek, mert az is specificálva van általános kifejezésekben, mi ő Felségének Nagyatik fenn, valamint az is, mi az országgyűlésnek fenNagyatik s alig van tárgy, mi az egyikbe vagy a másikba be nem lenne sorozható. Előttünk áll ugy is a védrendszer kidolgozása és mindezen kérdések a védrendszer országgyűlési megállapítá- | sánál részletesen elhatározandók. Ezen szerkezet az eddigi törvényes gyakorlattal sem ellenkezik. Nekem e részben tehát legkevesebb scrupulusom sincs, mert meg vagyok győződve, hogy a védrendszer megállapításáig a hadsereg kiegészítése máskép ideiglenesen sem történhetik, mint alkotmányos utón, az országgyűlés ajánlata által. Ezen ajánlat alkalmával pedig mindazon feltételeket, melyek mellett a megajánlás történik, az országgyűlés ugy is határozottan kiköti. Ezért nincs scrupulusom, hogy valami kimaradt; mert addig az országgyűlés fogja megajánlani; aztán pedig a védrendszer megállapításánál bővebben fog meghatároztatni mindaz, a mit tenni kell." Meg kell még jegyeznem, hogy a 12. §-ban fentartott jogról több régi törvény intézkedik, de legvilágosabban az 1802 : I. törvényczikk. E törvényben megállapíttatik, hogy a magyar hadsereg 64 ezer főből fog állani és hogy az a legközelebbi 3 éven át teljes létszámban — in statu completo — fentartandó, de csak juxta ideám dietaliter elaboratam et benigne acceptatam. Ez is mutatja, hogy mi joggal bírt már a korábbi időben a magyar törvényhozás az ujonczok megajánlásánál, vagyis a hadsereg fentartásánál. (TJgy van! balf elöl.) E rövid fejtegetésből, t. ház, kettő következik: egyik, hogy az 1867 : XII. törvény szerint ő Felsége a nyelv általam jelzett két cathegoriájára nézve törvényhozási intézkedés által meg nem szakított tényleges reservált joggal nem bir; másik, hogy az 1867 : XII. törvényczikk és a véderőről szóló XL. törvényczikk ő Felségének e tekintetben újabb jogokat nem decretálván, ő Felsége ily reservált jogokat de lege ma sem bir. (ügy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Abból, a mire a t. kormány és a t. többség olyan nagy súlyt helyez, hogy: a törvényhozás hadügyi kérdésben a nyelvre vonatkozólag többször nem intézkedett, sőt 1867-ben és 1868-ban sem intézkedett, épen nem következik, hogy ezen joggal nem birt. Nem intézkedett a múltban azért, mert akkor nem volt általános védkötelezettség; (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) a hadsereg a magyar értelmiség existentiáját sculturalis fejlődését nem érintette ; (Ugy van! Ugy van ! a bal- és szélső baloldalon) a latin nyelv volt az igazgatás általános nyelve, tehát a magyar nyelv kérdése actualitással nem birt. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) De ha ez nem elég a t. honvédelmi minister urnak, megmondom a másik még egyszerűbb okot is. (Halljuk! Halljuk !) Azért, mert ő Felségének sancüója nem volt kinyerhető, ő Felsége sanctiója nélkül pedig törvény nem keletkezhetett, hanem keletkezett egy mai napig nem orvosolt gravamen. Hogy 1868-ban, 17*