Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-201

201. országos ülés márczins 1'2-éo, kedden. ÍS8A. 36? fogyatkozások mindannyiának a prototypusát megtalálom ; ezen törvényjavaslatban mindezen fogyatkozásoknak megvan a maga „corpus delicti"-je. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) És lehet-e azt tagadni, hogy önök a parlamentet párturalommá, még pedig személyes párturalommá degradálták. (Ugy van! Igaz! a bal- és szélső baloldalon.) Hisz többen önök közül kinyilatkoztatták, hogy bár lelkiismeretök s aggodalmaik megnyugtatva nincsenek, azért a kormányelnök ur személyéhez fűzött határtalan bizalomnál fogva megszavazzák a törvényjavaslatot. (Igás! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hát nem nyilt megtagadása-e ez a parlament méltóságának? Szemünkre vetik, t. képviselőház, hogy a politikát az utczára vittük és annak segélyével parlamenti válságot akarunk elérni. T. képviselőház! Én azt mondom, hogy a megtámadott igazság ezen t. házból — a hol inkább asylumot kellett volna hogy találjon — kimenekülni volt kénytelen a szabadba és az egek segítségét igénybe venni és felhívni. És a megtámadott igazságnak az utczán való nyilvánnlását nincs okunk szégyelni, a mint hogy nem szégyenli egyetlen vallásfelekezet sem az ünnepi körmeneteket sem; hiszen ha ebben valami szégyelni való volna, ennek az oka nem bennünk, hanem az önök magatartásában volna keresendő, a kik ezt provocálták, mert a megtámadott igazságnak a helyett, hogy asylumot adtak volna, kizavarták azt az utczára. És én azt hiszem, hogy ez az utcza, a hol 100 ezer olyan ember vett részt, a kikről a Times levelezője azt mondja, hogy: „hallatlan, 100 ezer ember s nincs közöttük egyetlenegy sansculotte, hanem csupa tisztességes, kaputos ember". Ebben az utczában, mondom, szégyeneim valót nem találok és hogy ha volna szégyeneim való benne, akkor az okot nem itt, hanem ott, önöknél, kell keresni. (Igaz! Ugy van! bal felől.) T. képviselőház! Hivatkoznak önök a képviselőház souverainitásära. Helyes. Kell és kötelességük is erre hivatkozni, mert önöknek az a nép sem engedné el ezt, melyet önök képviselnek. De kérdem, a nemzet souverainitásának megfelel e, ha a törvényhozók a helyett, hogy törvényt alkotnának, határozati javaslattal is beérik, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) a melynek árnyoldalait már volt szerencsém ecsetelni s a melylyel bizonyára a parlament méltóságának jó szolgálatot nem tesznek. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hiszen, a kik méltóságot igényelnek, mindenekelőtt és első sorban kell hogy a gyengébbekkel szemben méltányosak legyenek. Ugyan mondja meg t. ház és különösen a túloldal, hogy menynyire respectálják önök a méltányosságot? És itt a részletekbe is belemehetek, a mi nem épen a parlamentarismussal szemben, hanem a méltányosság respectálása tekintetében igen fontos kérdés. Hogy ne mondjak sokat, csak azt említem fel, hogy az ellenzék ezen árnyalata, a mély a t. többség számarányának egyharmadát képezi, a 21-es bizottságban két tagnak, a 15-ös bizottságban pedig egy tagnak a megválasztását engedélyezik. (Igaz! Ugy van ! a szélső baloldalon.) És hogyan respectálják önök a méltányosságot? Respectálják ugy, hogy az ellenzéknek egyetlenegy nem érdemleges, de a dolog lényegét csak távolról érintő, egyetlenegy szóból álló módosítványát elfogadták-e valaha? Tudtommal soha! (Igaz! Ugy van! balfelől.) Madarász József: Legfeljebb stylarisat. (Derültség.) Lipthay Károly: Méltóztassék visszaemlékezni a t. előadó urnak a szeszadó törvényjavaslat tárgyalására, midőn ezen egy szónak módosítványát „meghízható" — a melynek helytelenségét Szadovszky t. képviselőtársam nagyon fényesen illustrálta — sem fogadták el; pedig erre a szóra, hogy „megbízható" —• a melynek igen tág és elasticus értelme van — a törvényjavaslat egyéb meghatározásai folytán, hol a feddhetlen erkölcsi élet már meg lett állapítva, semmi szükség sem volt. így respectálja, t. ház, a többség a méltányosságot s azt mondják, Nagy a parlament méltóságát mi sértjük meg, nem pedig ők. Pedig a t. ministerelnök ur alkalmilag tartott ünnepélyes beszédeiben, midőn az ellenzékkel való terhes küzdelmekre hivatkozik, mindannyiszor hangsúlyozza az ellenzék létének nagyon is szükséges voltát. Csakhogy ez nála alkotmányos phrasis marad, mert azt soha egy parányi mértékben sem engedi érvényesülni. (Igaz ! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Nem akarok tovább szólani e tárgyról. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Csak röviden mondok még egyet. (Halljuk! Halljuk!) Én, a ki a társadalom nagyon különböző rétegeiben megfordulok, ismerem annak a közvéleménynek — nem annak, a melyet önök itt képviselnek, hanem annak, a mely ott künn leplezetlenül nyilatkozik — az ítéletét s csak annyit mondhatok, hogy e közvéleménynek legnagyobb része ugy nyilatko zik, azok pedig, a kik nem nyilatkoznak, legalább hallgatással igazolják azon ítéletet, mely a többség parlamenti eljárását sújtja s ezen rövid szavakban jellemezhető : engedelmesség fölfelé, oppositio lefelé. (Igaz! Ugy van! a szélső balon. Ellenmondások a jobboldalon. Zaj.) Bocsánatot kérek — sérteni nem akarván —• nem neveztem meg senkit, a ki találva érzi magát, értsen róla. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De tartoztam ennek a kimondásával ugy önérzetemnek, mint azon ellenzéknek, a mely súlyos vádakkal volt terhelve, mint annak egyik legszerényebb tagja; de tartoztam a parlament,