Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-200

200. országos ülés mArczius 11-én, kétföu. 1888. 331 Gróf Károlyi Gábor: És Asbóth volna Dobzse! (Derültség a szélső halon.) Asbóth János: ... és történt volna az, hogy a t. képviselő ur nem szónokolt volna itt a magyar parlamentben a felségjogokról, hanem valamelyik szibériai ólonibányában elmélkednék a divina favente clementia valódi értelméről. (Élénk derültség, tetssés és helyeslés a jobboldalon ) EÖtvÖS Károly: T. képviselőház ! A t. képviselőház kegyes engedelmével röviden felelni fofjok Asbóth t. képviselőtársam és barátom felszólalására. (Halljuk !) Hogy mi történt volna akkor, ha mi győzünk, vagy az orosz győz vagy az osztrák győz és különösen ha az orosz sereg a honvédsereget segítette volna, ennek a kérdésnek a vitatásába nem bocsátkozom ; mert azt hiszem, sem én, sem Asbóth t. képviselőtársam a jövő század politikájának megírására hivatva nem vagyunk. Én meg akartam bélyegezni azt az ellenvetést, mely az ő ajkairól hozzánk intéztetett, a mely nem állt másból, mint abból, hogy a mi politikánk már egyszer a muszka seregeket behozta Magyarországba, (ügy van! a szélső baloldalon. Felkiáltások jobbfelöl: Nem ezt mondta!) Ezt látom a hivatalos gyorsírói jegyzetekben és coustatálni akarom azt, hogy ezt az ellenvetést a magyar nemzettel szemben törvényes vagy legalább majdnem törvényes országgyűléseinken a Schmerling-kormány alkalmazta egész nyíltan és hivatássán legelőször 1861. évi júliusi kir. leiratában, a melyre a nemzet képviselőtestülete a következő, Deák Ferem-z által szövegezett feleletet adta : ,,Engedje meg Felséged tisztelettel megj egyezni diogy azl849-iki szomorúeseményeket — a melyek alatt az orosz invasio volt főleg értve — nem az 1848-iki törvények idézték elő, hanem azon törvényeknek meg nem tartása." (Helyeslés balfelöl.) Ez a magyar nemzet felfogása a 49-iki eseményekről. Ha tehát Asbóth t. képviselőtársam a nemzetnek azt vágja szemébe, hogy a mi politikánk egyszer im'.r behozta a muszkát, akkor erre egyéb felelet nem lehet, mint a mit én adtam, de csak kérdés alakjában : ha az a muszka sereg a magyar nemzet törekvéseinek istápolására jött volna be, mi lenne akkor az önök német vezényszavából? Több megjegyzésem erre nincs. Hanem az igen t. képviselőház kegyes engedelmével Ziskay igen t. képviselőtársamnak óhajtanék egy kicsi részben igazat adni, de nagyrészben felfogását mégis kicorrigálni vagyok kénytelen. (Halljuk!) Hogy ő egyenesen a canonjogból eredetinek állította volna a magyar király felségjogait, azt én egy szóval sem mondtam, sőt beszédem ezt ki is zárja. Csak elméletileg annyit mondtam, hogy valahol azt tanultam, hogy ez a szó: jura reservata a canonjogból ered s mondtam továbbá, hogy Ziskay t. képviselőtársam is vagdalkozott evvel a szóval. De mikor ő Verbőczyre hivatkozik, mint oly jogforrásra, mely a jus reservatum kifejezést felállítja, figyelmeztetem arra, hogy Verbőezynek mindazon tételei, melyek későbbi törvények által határozottan, expresse meg vannak változtatva, vagy eltörülve, jogforrásnak egyáltalán nem használhatók. Már pedig Verbőczy után 234 esztendő múlva, 1740-ben mondta ki Magyarország törvényhozása a király hozzájárulásával, hogy a királynak csak azon potestasa és jogai vannak, melyeket a nemzet concedál. Ezt mondtam én. Ettől kezdve tehát a magyar törvényhozás mezején canonjogi eredetű és szagú jura, reservatat emlegetni nem szabad. (Tetszés a szélső baloldalon.) Megjegyeztem azt, hogy igenis tudom én, hogy szolgálatkész ministerek, jogászok, jogeommentátorok és professorok ezt az isteni eredetűnek állított és fentartott jogként formulázott királyi felségjogot szerették az uralkodó és nemzet közti állapotjelzésére is használni. E/.en jogeommentátorok közé tarozott e tekintetben Récsy Emil is. De épen ugy nem tartom okoskodását a magyar közjog szempontjából helyesnek és alaposnak, a mint nem fogadtam el Ziskay t. barátomnak a jus reservata kifejezésre alapított okoskodását. (Helyeslés a szélső baloldalon ) A mi a szokást illeti, ha már egész szabatosan akarunk beszélni, a mint egy volt jogtanártól, de nemcsak attól, hanem mindenkitől, ki törvényhozással, vagy törvényhozási kérdésekkel foglalkozik, meg lehet várni, mondom, ha tökéletes szabatossággal akarunk beszélni, a mai magyar közjog többé gyakorlatot és úgynevezett szokásjogot nem ismer. Hanem a magyar jogban az alkotmányjognak is három forrása áll fenn: az egyik a törvény, a másik a törvény alapján kibocsátott és kellőképen kihirdetett rendelet, a harmadik, a mely fogalom formulázása magától Deák Ferencztől ered és egy 1869-ik évi gyökeres, nagy alkotmányi törvényben van megírva: a törvényerejű szokás. Tudom, hogy 184S előtt a szokásnak sok kifejezését használták Magyarországban a közjogi vitatkozások terén, az országgyűlésen, a tanszéken és az irodalomban. A jus consuetudinarium volt a leggyakrabban használt kifejezés, a mit „szokásjog"-ra fordítottak. De azt is tudom, hogy mind a követek, mind a főrendek tábláján a szokásjog eredete, természete, hatálya tekintetében a nézetek százszor eltértek egymástól és igen sokszor collidáltak és a főrendek az értelmezés különbözőségéből a nemzet jogaira rendszerint hátrányos következtetéseket vontak. Ezt Deák Ferencz jól tudta ; azért, midőn e fogalom legelőször codifieáltatott, ő ugy fejezte ki: „törvényerejű szokás". Í Hogy mi tekintessék törvényerejű szokásnak, 42 *