Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-197
256 197. országos ülés niározius 7-én, csütörtökön. 1888. költséggel katonai kórházat épített és rendezett be s saját épületére bevéste, hogy „katonai kórház". Jött egy tábornok s bősz dühében ugyan nem bombáztatta a várost — ágyú hiányában — de a magyar feliratot rögtön kivésette onnan s helyébe tétette a „k. k. Militär-Spital"-t még, azt sem akarván eltűrni, hogy fiaink magyar firma alatt haljanak meg. A kétfejű sasok s német feliratok és az utált sárgafekete szin folyton insultálják a nemzetet s az idegen méltán azt hiheti, hogy nem Magyarországon, hanem valahol Austria kellős közepén van; az állam jelvényeinek és nyelvének ily kiküszöbölését, idegen állam jelvényeinek és nyelvének ily egyeduralmát a legparányibb állam sem tűri, csak nekünk kell azt eltűrnünk Tisza Kálmán nagyobb dicsőségére, de a nemzet még nagyobb gyalázatára. Hisz már odáig jutottunk az ő erősnek mondott kormánya alatt, hogy édes anyanyelvünk csak az alig megtűrt nyelvek közé süly ed ma-holnap itt benn saját hazánkban is, hol a költő monda, hogy „Nyelvében él a nemzet". És mit mondjak azon szörny-okoskodásokra, a miket itt a napokban a közösügyes iskola növendékeitől, gróf Teleki, Kazy, de legfőképen a jogelkobzás hirhedt viadoraitól :Gajári ésMünnich képviselő uraktól halottunk, kik a vizsganyelv meghatározását is a felségjogok közé sorozták s erre elég jogalapnak tárták a 20 évi tapasztalatra való hivatkozást. Tehát ő előttük a magyar alkotmány, az ezredéves joggyakorlat, a női ág örökösödését beczikkelyező 1723-iki, az 1791-iki és 1848-iki törvények mind semmik; az ő jogismeretük és jogforrásuk 1867-en túl nem hat. Én ugy veszem észre, hogy ezek a jó urak Lustkandl iskolájában tették le a jogi vizsgát, különben tudnák, hogy aálunk — a mint Irányi, Beőthy, Prónay és Apponyi képviselőtársaim oly alaposan kifejtették, a felségjogok korlátoltak s a nemzettel megosztottak voltak. így, hogy egyebet ne említsek, még a hadizenet és békekötés sem tartozott a kizárólagos felségjogok közé, mert az meg volt osztva az országgyűlés és Nádor között, sőt a hadfelkelést és hadviselés módozatait, élelmezését, vezér választását is rendszerint a tábori országgyűlésekben határozták meg, a fejedelemmel, ha jelen volt; nála nélkül, ha távol volt. No hát, én nem irigylem a képviselő uraknak Herostratesi dicsőségét, hogy önmaguk tagadják le a nemzet jogait, hogy önkezűleg döntik le egymásután szabadságunk templomának erős támoszlopait. Én megvallom, hogy nagyon kellemetlenül hatott reám — mint sok másokra is — az, hogy Horváth Gyula képviselő urat is az ily jogelmagy arázok csapat)ába láttuk átrukolni s hogy ő is Shakespeare Poloniusával a felhők gyors alakváltozatainak esélyeivel oly hamarosan ki tudott békülni. Nem akarom most indokait kutatni ; de tőle a felségjogok kibővítésének hamis elmélete még szigorúbb beszámítás alá esik; azért, mert neki — mint Erdély történelmével és közjogával ismerősnek, leginkább kellene tudnia, hogy hazánkban osztatlan felségjogok soha se léteztek. Én Horváth Gyula képviselő ur beszédében nem találtam atticai, legfőlebb csak bulgáriai sót, (Derültség a szélső halon) kiválik és visszatér ép oly könyedén, mint a most tengeren visszatérő Acsinov szabad kozák s már sejtetik, hogy mások is fogják e térj meg úton követni. Én indokait nem ismerem és nem is kutatom, hanem nekem olyképen tűnnek fel, mint a bűnbánó processiók, melyek mindig oda térnek meg, a honnan kiindultak. (Élénk tetszés a szélső balon.) Önök a tiszti vizsga némely tárgyainál a magyar nyelvet koldusmódra esdeklik a hadügyértől, a kinek ebbe, törvényeink értelmében, még csak beleszólási joga sincsen. Itt a törvényhozásnak parancsolni és nem koldulni kell; nem frivol utasítások kieszközlésére, hanem oly törvényes intézkedésekre van szükségünk, a melyek a nemzet fönségi és önrendelkezési jogának pregnáns kinyomatai legyenek. Önök nyomós érvként hangoztatják, hogy a magyar vizsga nem volt benne az eddigi véderőtörvényben sem; de hiszen, nekünk nemcsak a régi törvény másolatához, hanem egészen új törvény alkotásához van jogunk s ép azért, mert eddig a vizsganyelvre nézve nem volt intézkedés s mert ezen intézkedés-nélküliséggel a hadügyi kormány rútul visszaélt; kell most, a midőn új törvényt alkotunk — az ily visszaéléseknek útját szigorú törvényes intézkedésekkel bevágnunk. Mi itt saját hazánkban itthon érezzük magunkat, mi itt intézkedünk s azok, kiket mi fizetünk, engedelmeskedni tartoznak. Hunyászkodjanak meg, ha ugy tetszik s könyörögjenek, ha nem szégyenlik a koldus szerepét; de silány határozati javaslatokkal ne tegyék nevetségessé a magyar parlamentet, ne helyezzenek sajátkezűleg kakuktojást saját fészkükbe. Még pár rövid észrevételt kívánok tenni a közoktatási minister ur tegnapelőtti beszédére. (Halljuk!) A t. minister ur tagadja, hogy famosus rendelete és a véderő-törvény 25. §-a közt okozati összefüggés lenne, legfőlebb tárgyi összefüggést enged meg. No hát, ezt el lehetne még hinni az esetben, ha a minister ur rendeletével legalább addig várt volna, míg e törvényjavaslat felháborító hatása egy kissé lecsillapodott volna; hanem hát ugy ellepte az osztrák vehementia, hogy elfeledkezett az eszélyességről s túlbuzgalma elárulta az — amúgy is leplezhetlen — germanisatio rohamos lázát. Ma már a szomorú tényekkel szemben a
