Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-186

lg 186. országos ülés február S2 én, pénteken. 1889. Fenyvessy Ferencz: Jó firma! (Derültség a bal- és szélső baloldalon) Eötvös Károly: a törvényjavaslatból rá sem jöttem arra a gondolatra, hogy most már a jelenlegi kormány a honvédség számának korlátozását is behozta, megszabván azt, hogy a honvédség száma, tehát a honvédségi haderő nem fejlődhetik korlátlanul a nemzet erejéhez arányítva, hanem hogy a bécsi katonai körök az itteni honvédelmi minister által híven képviselve, de még hívebben a ministerelnök úr által, (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) most már a honvédségi haderő kifejlődésének gátat vethessenek és a nemzet erejéből a honvédség számára az eddigi törvény szerint fenmaradó rész a póttartalék számára áttereltessék. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ekként a magyar törvényhozás kizárólagos hatásköre alatt álló honvédség a közös hadsereg administratiója alá behurczoltatott. 1868-ban a békelétszám elhelyezésének törvényhozási és alkotmányi jogafenmaradt a magyar nemzet számára, azóta ezt e cabinet az elszállásolási törvénynyel besorozta a közös hadsereg, a közös hadügyminister jogai közé. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) 1868-ban a három éves szolgálati kötelezettség behozatott, de a katonai körök részéről törekvés nyilvánult arra nézve, hogy a közös hadügyminister rendeletére a három évi szolgálat után is még egy évre szolgálat alatt tarthassa a legénységet. A törvényhozás akkor ezt harmadszor visszautasította. Ez az egyetlen pont még a katonai körök 1868-iki törekvései közül, a melynek felvetését, legalább nyíltan nem látom. Annyit azonban mondok, hogy ha a honvédelmi minister úr, ha egy kissé a katonai tudományok tényleges gyakorlati és elméleti tanulásán kivül a magyar közjog ismeretéhez is hozzá akar jutni s közjogi küzdelmeink titkaiba is be akar hatni, anynyit mondok, hogy a mig a nemzet 18G8-ban, az általam felemlített kísérleteket, mint a nemzet ereje, alkotmánya, méltósága elleni merényletet visszautasította,most már lassanként sikerül valamennyit ide becsempészni. Ezt nevezik az alkotmány-küzdelmek szótárában reactiónak. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez az úgynevezett reactio. Éspedig miután a katonai körökből indult ki és Bécsben van a forrása, nem akarom tovább jellemezni, hogy miféle reactio. E század történetének nemzetünkre nézve sok fájdalmas részlete ismeretes. Ide tartozik a contingentálás kérdése. 1868-ban ezt a törvényhozás kereken visszautasította; 1889-ben a cabinet-előterjesztés korlátlanná teszi a póttartalékosok számát. Horánszky t. képviselőtársam kifejtette, hogy a póttartalékosok száma miként szaporodik határtalanul, részint a negyedik korosztály, részint a kevésbbé alkalmasak besorozása következtében. Már most, t. ház, indítvány tétetett itt, vagy legalább a tanácskozás tárgya volt azon kérdés, hogy vájjon csakugyan 800,000 főből áll-e azon hadsereg hadi létszáma, mely hadseregre vonatkozó törvényjavaslatról tanácskozunk, mert a régi törvényben az is meg van szabva határozottan és biztos számításra volt fektetve, hogy a nemzet egyrészt az általános védkötelezettséget behozza, de másrészről . . . (Zaj. Hall juh! Halljuk! a szélső balon,) Elnök: (Osenget.) Csendet kérek; ne méltóztassanak hangosan társalogni. Eötvös Károly: Az én beszédemet, t. elnök ur, az igen t. honvédelmi minister ur zavarja, de köszönettel veszem tudomásul, mert adandó alkalommal megfizetek érte ; ebből jogot merítünk rá. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon ) Tegnap nagyobb csend volt, mikor Tisza ministerelnök ur beszélt s a túloldalon mégis csendet kértek. Az 1867-iki katonai szakemberek sem állottak katonai szaktudomány tekintetében hátrább, mint a honvédelmi minister ur; a mathematicatörvénye pedig akkor is az volt, a mi ma. És a magyar birodalom létszáma is, a normális növekedést hozzáértve, körülbelül az volt, a mi ma. Ha tehát akkor az általános védkötelezettség behozatalakor ki tudták számítani azt, hogy 800,000 főnyi hadi létszám mellett mekkorának kell lenni a póttartaléknak, hogy a törvényhozás egy nagy hazugságot ne iktasson törvénybe, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) akkor a mathematica ugyanazon törvényei szerint kiszámítható az mais, ha akkora szaktudomány járul hozzá, azt pedig elismerem, hogy járul hozzá, mint akkor. A honvédelmi minister ur valamikor tartott beszédében — nem emlékezem mikor, mert e vita már régen tart — azt mondotta, hogy ha a póttartalékosok összes létszámát egy akkora összegben állapítjuk meg, mint a 68-iki törvényhozás, tudniillik egy évi újonczjutalék összegében, akkor a hadi lábra állítás alkalmával a concret szám kisebb lesz, szükséges tehát, hogy a póttartalékosok száma is valamivel nagyobb legyen. En elfogadom ezen érvet a meg vagyok róla győződve, hogy Bolgár t. barátom is elfogadja. De ebből azután nem következik az, hogy a póttartalékosok száma tehát korlátlan, határtalan legyen, (Helyeslés a balés szélső baloldalon) hanem következik az, hogy ha az a szám, a melyet az 1868-iki törvényhozás megállapított, nem elég, akkor számittassék ki katonai tapasztalatok alapján, hogy mekkorának kell lenni és megszavazzuk a maximumot is. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ez megfelel az általános védkötelezettség princípiumának egyrészről, de másrészről megfelel annak, hogy mi minden embert egész életén át katonává tenni nem akarunk és kivált anépfölkelési törvény mellett nincs is szükség arra, hogy a rendes sorhadba sorozzunk be mindenkit s akkor, ha a létszámot megállapítjuk, annál több póttartalékost nem