Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-194
jg4_ 194. országos ülés márezíBg 4-éa. hétfőn. 1889. előbb kell visszavezetni az egyszerű nyelvre és a szónoki képletekből csak annyiban szabad következtetést vonni, a mennyiben azok tartalma a valódi tényekkel, az egyszerű és szigorú igazsággal megegyezik, miután a fényes szónoklatok sokszor annyira elhomályosítják az igazságot, miszerint azt a legélesebb látók is csak nagy fáradsággal ismerik fel. (Ugy van! jobbfelől. Nagy zaj a szélső baloldalon.) Ezen előrebocsátás után áttérve a 25. §-ra, kijelentem, hogy habár ez a nyelvkérdést kifejezetten nem érintette, nagy aggályom volt a miatt, hogy az önkéntesi tiszti vizsgának letétele az elméleti tárgyakból az államnyelven a véderó'-bizottságnak határozati javaslata szerint határozottan biztosítva nem volt. E részben fontolóra vettem, hogy az alkotmány visszaállítása óta a közoktatás, a magyar eultura, különösen a középtanodai oktatás nemzeti szellemben fejlesztetett. Ennek természetszerű folyományának és elengedhetlen szükségképi követelménynek tekintem, hogy az önkéntesek azon nyelven tanulhassák az elméleti tárgyakat és tehessék le a kivánt tiszti vizsgálatot, a melyen neveltettek és gondolkozni tanultak, vagyis a magyar állam nyelvén. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás a szélső baloldalon.) Továbbá az önkéntesi tiszti vizsgálat tárgyait és az elméleti oktatás rövid időtartamát figyelembe vévén, oly meggyőződésre jutottam, hogy akármely nyelven tanulnák az önkéntesek ezen elméleti tárgyakat és tennék le a tiszti vizsgálatot, feltétlenül szükséges, hogy tekintettel azon rövid időre, a mely az önkéntesek elméleti oktatására fordittatik, állapíttassák meg azon határ, határoztassék meg azon terjedelem, a melyen belül a tanítás- és tanulásnak mozogni kell és szabad, legyen meg az ezen korlátok között és az állam nyelvén készített és a czélnak megfelelő tankönyv, mert különben a leggenialisabb és legszorgalmasabb fiú sem készülhet el a siker reményével és nem mehet önérzetesen a kivánt tiszti vizsgálatra. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Végre annak szükségességéről győződtem meg, hogy az önkéntesek biztosítva legyenek a szükséges katonai fegyelem korlátai között emberies, a czélra serkentő és maguk viseletének megfelelő bánásmód iránt. (Élénk helyeslés a bal- és szélső' balon.) Mindezeket elengedhetlenül szükségeseknek véltem, még azon esetre is, ha a 25. §-ban a tiszti vizsgálat le nem tétele esetére második évi szolgálat nem javasoltatnék. Ez utóbbi nehézségre későbben még visszatérek. Ezen elengedhetlen kellékek véleményem szerint lényegileg biztosítva vannak, ha nem is a kivánt formában. Részemről a legkomolyabb megfontolás tárgyát képezte, vájjon Grajári Ödön tisztelt képviselő ur által benyújtott és a kormány által kötelezőleg elfogadott határozati javaslat és az igen tisztelt honvédelmi minister ur által kilátásba helyezett szolgálati utasítás elégséges alkotmányos biztosíték-e és követelhetjük-e az eddig fennálló magyar közjog alapján és minden törvényalkotásnál elkerülhetlen opportunitás figyelembe vételével annak a törvénybe való felvételét. Indokolt álláspont elfoglalása végett nem mulasztottam el ezen fontos alaki kérdést, a mennyire időm engedte, behatóan tanulmányozni. Gondosan átvizsgáltam nemcsak az 1867. és 1868. évi országgyűlési tárgyalásokat, hanem akadván Deák Eerencznek az 1867. évi XII. törvényczikket előkészítő 67-es bizottság javaslatára vonatkozólag tett egy kijelentésére, mely szerint „a védelmi kötelezettségetnem a mi javaslatunk — tudniillik az említett bizottság javaslata — állapította meg ; annak alapja a pragmatica sanctio, melynek értelmét a későbbi törvények, az országgyűlések és a folytonos gyakorlat ép ugy magyarázták, mint mi" — ezen nyilatkozat fonalán visszamentem az állandó hadsereget életbeléptető 1715. évi 8-ik törvényczikkre és ettől kezdve mindazon törvények tanulmányozására, a melyek a védkötelezettségre, különösen pedig az állandó hadsereget illető ujonczfelajánlásokra és ezek feltételeire vonatkoznak, ez utóbbiak között keresvén oly megállapításokat, melyek a fenforgó kérdés iránt felvilágosítást nyújtanának. . Ezzel kapcsolatban figyelmet fordítottam a vonatkozó országgyűlési, különösen a mostani vitával némi eszmerokonságban álló 1790. és legfőkép az 1807. évi tárgyalásokra. Ezután átolvastam a magyar nyelv tanításáról és fokozatos életbeléptetéséről szóló törvényeket az 1791. évi XVI-ik törvényczikktől kezdve az 1844. évi Il-ik törvényczikkig. Végre átnéztem minden fontosabb magyar közjogi és történelmi munkát, különösen Grünvald Béla „A Régi Magyarország" czímíí legújabb művét, annak bírálatát és Kónyi Manó nagybecsű gyűjteményét. Mindezek gondos átvizsgálása alapján kétségtelennek tartom és ugy hiszem, hogy senki sem vonja kétségbe, miszerint a magyar országgyűlés a koronás királynak fentartott és 1848, óta felelős ministeriuma által gyakorlandó fejedelmi jogai mikénti gyakorlását a parlamenti viták tárgyává teheti és arra ez utón befolyást gyakorolhat. Bizonyos az is, hogy az úgynevezett felségjogok köre a törvényhozás factorai által kölcsönös megegyezéssel időről időre közelebbről határoztathatik meg és ugy hiszem, hogy senkinek eszébe nem jut, hogy az államnyelv közelebbi meghatározása, egész általánosságban
