Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-192

102. országos Illés márczius 1-én, péateken. 18S9 jog zásom határozott legyen, rámutatok többek között n műegyetemi polgárságnak kérvényére, melyre különben hivatkozott az előadó ur is és mely nem ragaszkodik mereven a statusquo fentartásához, hanem igenis elismeri azon szigorítások bizonyos mértékben való alkalmazásának jogosultságát, de, kéri azt, hogy azok méltányos korlátok közé szoríttassanak. Én is ezen az állásponton állok. Elismerem, t. ház, első helyen, nogy az a szigorítás, a katonai kormányzatnak ama követelése, miszerint az egyéves önkéntes, mikor katonai szolgálatot teljesít, nem követheti egyúttal polgári hivatását, teljesen indokolt. Ez elől kitérni nem lehet, nem lehet pedig akkor, mikor látjuk, mily csekély számban vannak azok, kik a tiszti vizsgákra jelentkeznek, De elfogadom továbbá, t. ház, szemben a most fennálló törvénynyel, a javaslatnak azon szigorító rendszabályát is, mely elvileg kimondja a vizsgakényszert; elfogadom, mert elismerem, hogy attól az egyéves önkéntestől, ki akár hanyagság, akár rosszakaratú tartózkodásból, akár saját hibájában keresendő ismerethiányból bukik el a tiszti vizsgán, méltán megkövetelhető, hogy ha abban az irányban nem felel meg kötelességének, a mely irányban azt tőle megkövetelte volna az intelligentiája, akkor teljesítse és érvényesítse hadkötelezettségét más irányban. (Helyeslés jobbfelől.) Hanem a milyen indokoltnak találom ezt a szigorítást, ily esetekben, ép oly igazságtalannak és meg nem engedhetonek tartom akkor, mikor az az önkéntest Önhibáján kívül éri. (Helyeslés jobbfelől.) Már pedig számtalan ok és körülmény jätszhatik e tekintetben közre, a mi elég alkalmas arra, hogy szemben ezekkel a szigorításokkal és szemben a most fennálló gyakorlattal, alapos aggodalmakat keltsen. Nem akarom, t. ház, azokat a hátrányokat, melyekkel ezen esetleges két évi szolgálatnak társadalmi és culturalis tekintetben okvetlenül járnia kell, részletesen ecsetelni, annyival kevésbé, mert már több oldalról elmondattak és ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok; de összevonva azokat abban, hogy valaki életczéljáriak elérésében két évvel hátravettetik, ez magában véve egy olyan mélyreható bűnhődést involvál, miszerint, megkövetelhető az a biztosíték, hogy ez a bűnhődés még kivételes esetekben se érjen valakit érdemetlenül, méltatlanul és önhibáján kivül. T. képviselőház! Tapasztalásból tudom azt, hogy egy vizsgának letétele igen számos esélytől függ, igen számos olyan esélytől, a mely egyáltalában nem kereshető az illető vizsgát tevőnek önhibáiban (Igás! Ugy van!) és hozzáteszem még azt is, hogy a jelen esetben még nagyobb számban merülhetnek fel ilyen eshetőségek, mint felmerülhetnek a civil pályán. (Helyeslések.) És épen azért, t. ház, kötelességemnek tartom, hogy azon aggályokat, melyeket bennem ezen esetleges 2 évi szolgálat kelt, itt a t. ház előtt felsoroljam. (Halljuk ! Halljuk!) Az első aggály mindenesetre az, mely szoros összefüggésben áll a nyelvkérdéssel. (Halljuk! Halljuk!) Azt nem lehet elvitatni, hogy akkor, a midőn valaki egy vizsga letételére büntetéssel kényszeríttetik, megadassák neki az eszköz és mód arra, hogy ezen vizsgát letehesse; (Helyeslés jobbfelől) és megkövetelhető az különösen akkor, hogy ha az nyelvi eszköz: maga az állam nyelve. Azt a középiskoláktól követelni s elvárni egyáltalában nem lehet, hogy a nyelvi oktatásban olyan eredményeket mutasson fel, hogy valaki azt a nyelvet folyékonyan beszélje és hogy azon gondolatait kifejezni képes legyen. (Igaz! ügy van!) Ismétlem azt tehát, hogy a német nyelvben a középiskolák által ilyen eredmény éressék el, teljesen számításon kivül Nagyandó. (Helyeslés.) Tudjuk, azt, hogy a középiskolákban a nyelvoktatás grammaticai alapon folyik — a menynyiben ez a tömeges oktatásnál nem is történhetik másként; grammaticai oktatás által pedig nyelvben nagyobb eredmény nem érhető el, mint az, hogy valaki a köznapi szóláshoz szükséges menynyiségu szót és szóffízést elsajátíthassa. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Többet — mondom — kívánni nem lehet, hacsak azt nem kívánjuk, hogy privát utón pótoltassák az, a mit az iskolában meg nem ftzerezhet. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) De, t. ház, ez megkövetelhető a vagyonosabb osztálytól, (Helyeslések) de szemben azzal a nagy többséggel, tudniillik szegényebb sorsúakkal, a kiknek erre sem alkalmuk, sem módjuk nincsen, egyáltalában számítani nem lehet. (Helyeslések.) A midőn tehát elismerem, hogy a középiskolai érettségi bizonyítványnyal mégis oda állítható az az ifjú, hogy a katonai szolgálattal járó napi dolgokban eligazodhatik, ennél többet nem is kívánok tőle. Én teljesen megnyugszom abban, a mit a Gajári Ödön t. képviselő ur által benyújtott határozati javaslat a német nyelvet érintve kifejez; de elfogadom, t. ház, annak a határozati javaslatnak azt a részét is — és megnyugvással fogadom el — a mely a magyar nyelvnek használatáról szól. Nagy csodálkozással hallottam a t. túloldalról, hogy ez a határozati javaslat még kevesebbet mond, mint az, a melyet a véderő-bizottság elénk terjesztett. Önkéntelenül eszembe jut e felfogásra az az adomabeli apa, a ki, mikor fiától egy anyagi segélyt kérő levelet kapott és épen rossz kedvében lévén, haragos hangon olvasta azt, annyira felindult, hogy gondolni sem akart fiára; de aztán aludt egyet rája, újra elolvasta jó kedvében, kellemes hangon és annyira lélekemelőnek találta annak tartalmát, hogy rögtön sietett fia kérelmét teljesíteni. (Tetszés jobbfelől.) Hát én, t. ház, a mily kétségesnek és nem világosnak tartom a véderő-