Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-191

j lg 191. országos filés február 28-án, csütörtökön 1889. Legyen szabad most a 25. §. főbb intézkedéseihez hozzá szólanom. (Halljuk.') E szakasz három lényeges intézkedést tartalmaz, úgymint a tiszti vizsga letételének föltétlen megkivánását, a 2-ik évi tényleges szolgálatot olyanok számára, kik első évben a tiszti minősítést meg nem szerezték, és a tiszti vizsga feltételeinek s ezek között nyelvének is — implicite — való megállapítását, Tagadhatatlan, hogy a két első rendszabály egyenként is sok sérelmet rejt magában s mindegyik külön is hathatós czáfolatra érdemes, de ha figyelembe vessszük, hogy a vizsganyelv kérdésének a. közóhajtáshoz mért megoldása, a másik két sérelem jelentőségét jórészt alászállífja, okadatoltnak látszik, hogy első sorban és kiválókig a vizsganyelv kérdése legyen fejtegetésünk tárgya. Az általános tárgyalás alkalmával azon nézetnek adtam kifejezést, hogy az egyéves tényleges szolgálat jogának megadása —• szerintem — nem kedvezmény, hanem egyik részlete azon kétségkívül helyes alapelv megvalósításának, hogy az államnak — béke idején — mindenkit, a ki a katonai pályát élethivatásul nem választja, csak addig szabad fegyver alatt tartatnia, mig az illető a harczi mesterségnek átlagos mértékét el nem sajátítja. Ebből folyólag, valaminthogy az egyéves önkéntesség jogát kedvezménynek nem mondhattam, azonképen nem is kapcsolhattam melléje szükséges feltételül a vizsgakényszert sem, akár általában, akár annak a vizsganyelv német voltával szigorított alakjában. E véleményemet összes következményeivel ma is változatlanul fentartom s ha ezúttal mégis a javaslat pártolóinak álláspontjára helyezkedve, kívánok a kérdéshez szólni, elfogadván kiindulási pontul azt a fölfogást, hogy az egyéves tényleges szolgálat jogának megadása kedvezmény s hogy a tiszti vizsga a jelöltektől feltétlenül elvárható: ezt nem azért teszem, mintha a túloldalról szórványosan hallott érvek meggyőző erejét elismerném, hanem azért, hogy Gajári t. képviselő ur példáját követve, egy közös érintkezési pont elfogadásával, a vitatkozást megkönnyítsem. Eeá állok hát a többség álláspontjára s elismerem, hogy a fentjelzett alaptétel következményeit is acceptálnunk kell; mert való és igaz, hogy ott, a hol jogok és kötelezettségek egyenlősége uralkodik, egyesek csak akkor tarthatnak számot valamely kedvezményre az összességgel szemben, ha ezért maguk is a közérdeknek megfelelő jó és hasznos szolgálatokat tesznek, vagy ilyenekre — legalább a jövőben — alapos kilátást nyújtanak. Itt — közbevetőleg — a javaslatnak egy logicai fogyatkozására kívánok rámutatni. A javaslat megengedi a középiskolát végzett ifjúságnak az egyéves önkéntesség jogának igénybe vételét, a nélkül, hogy őt ebben a német nyelvismeretnek | esetleg alacsonyabb mértéke a legkevésbé is gá• tolhatná. Távol állok attól, hogy ezt a rendelkezést helytelenítsem, de azt már aztán joggal lehet hibáztatni, hogy ugyanazon javaslat tőlük megkövetelje, hogy ők egy év alatt a katonai tudományok nagy tömegén kivül, még a német nyelvet is megtanulják. Ha a javaslat ezen paedagogiai abeurdum helyett a kedvezmény nyújtásakor föltételül kötné ki annak igazolását, hogy a jelölt a német nyelvnek a katonai ismeretek elsajátítására szükséges mértékével rendelkezik, ebben, kiáltó igazságtalansága mellett is, volna némi ratio: ha azonban ezt a törvény nem teszi, a mint hogy nem is teheti, akkor nem igazságos azon eljárása sem, hogy hátrányosabb helyzetbe taszítja azokat, kik esetleg csak a magyar államnyelvét ismerik, szemben olyanokkal, kiknek véletlenül anyanyelvük az, a melyet a hadsereg vezénynyelvül választott. Az ilyen eljárás nem egyéb, mint a magyar állani különállásának megtagadása, az ilyen eljárás alkotmányos jogainkat üres formasággá zsugorítja össze, melynek sovány tartalma csak arra jó, hogy erőnket is meghaladó áldozatokat panaszszal vagy a nélkül megszavazzunk; de arra már nem elég erős, hogy a jelen javaslatnál is tapasztalt sérelmekkel szembeszálhasson, legyen bár ezekben olyan súlyos megaláztatás, a melyről arczpirulás nélkül szólni se lehet, (ügy van! Tetszés a bal- és szélső talon.) Sűrűen halljuk emlegettetni, hogy a nyelv kérdése a belszervezethez tartozik, ez pedig a felségjogok egyikét képezi, tehát érinthetetlen belügye a hadseregnek. A felségjogok tanának elemzésétől tartózkodom, mert azon szabatos fejtegetések után, a melyeket e tárgyban Irányi és Beőthy Ákos t. képviselőtársaimtól (Élénk éljenzés a balés szélső baloldalon) hallottunk, arra többé szükség nincsen; s mert ezzel elvesztette egyetlen alapját azon ellenzés is, a melylyel a nyelvi garantiák törvénybe iktatását sürgető javaslatunk a títloldalon még mindig találkozik; azt hiszem, a kérdés ezen oldalának további taglalását bátran mellőzhetem. Csak azt jegyzem még meg, hogy ez nagyon kényelmes módja volna a kérdések megoldása elől való kibúvásnak s a hadsereg részéről már nem is szokatlan. Ugy látszik, az intézőkben nagy hajlandóság van arra, hogy lépésről-lépésre elfoglalják még azt a szerény működési tért is, a melyet a kiegyezéskor a magyar nemzet akkor bölcsnek hitt, de következményeiben végzetesnek bizonyult önmérséklete a nemzet részére fentartani tudott; s tartok tőle, hogy ha legalább ezentúl helyünket szilárdan meg nem álljuk, utódaink számára majd csak két kötelesség marad: hallgatni és fizetni; mert jogainkat bölcs államférfiak a hadsereg harczképességének hazug firmája alatt kárpótlás nélkül xíjabb biztosítékok nélkül apránként elvesztegetik.