Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-168
1458. orszíÍEros ülés jaimär 23-án, szerdán, 1SS9. 73: nyomatni, szét fog osztatni és ha beleegyezni méltóztatnak, a holnapi ülés napirendjére tűzetik ki. (Helyeslés.) A gazdasági bizottság deczemher havi üléséről szóló jegyzőkönyv pedig a ház irodájában fog elhelyeztetni. Több előterjesztés nem lévén, következik az indítvány- és az interpellatiós könyv felolvasása. Josipovich Géza jegyző: Van szerencsém jelenteni, hogy az indítvány-könyvben újabb bejegyzés nincs. Az interpellatiós-könyvben azonban a következő bejegyzés van: Január 23-án. CsatáiZsigmond, a naszódi államjavak elidegenítése tárgyában, az igazságügyi ministerhez. Elnök: A képviselő ur az ülés végén fogja interpellatióját előterjeszteni. Következik a napirend: avéderőről szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Jelesül pedig következik ? Madarász József: Tors Kálmán! Törs Kálmán: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Rég ismert, senki által kétségbe nem vont, mert minden lépten-nyomon, de különösen az államok életében nyilatkozó természeti törvény az. hogy minden, a mi van, azon föltételek alatt és azon eszközök által tartja fenn magát, melyek mellett és a melyek által keletkezett. A történelem világos tanúbizonyságának egyenes tagadása nélkül lehetetlen kétségbe vonni azt, hogy a magyar állam itt ezen a földön, a mely ma is hazánk, fegyvereinek súlya és hatalma által keletkezett s első sorban fegyvereinek súlya és hatalma által tartotta fenn magát oly viszontagságok és zivatarok között, melyek biztosan elsodortak volna a föld színéről minden államot, mely nincsen birtokában a harczias erények ama mértékének, mely e nemzetnek és állami szervezetének egy viharos és néppusztító ezredéven át még ezen az exponált helyen is fentartója volt. Xem azt követelte volna-e tehát a természet változhatatlan törvényeivel számolni tudó bölcs politika. Ha tehát most azt vagyunk kénytelenek tapasztalni, hogy e par exeellence harczias nemzet, melynek épen katonai erényeit bámulta leginkább a világ s melyről azt tartotta a népbabona, hogy karddal kezében, lóháton születik; ha, mondom, azt látjuk, hogy épen ez a nép, nála kisebb számú s legalább harczias tulajdonokban kétségtelenül messze mögötte álló más népek társaságában szégyenletes inferioritásba került s épen a hadiszolgálat terén csak alárendelt szerepre van kárhoztatva: önkénytelenül fölmerül a, kérdés, mi lehet az oka e természetellenes alakulásnak, mely oly szembeszökő ellentéte e nemzet múltjának s máig is megőrzött egész jellemének? A választ e kérdésre két körülmény adja meg. Egyik szövetkezésünk egy absolutistieus államszervezetíí olyan Austriával, mely voltaképi KÉPVH. NAPLÓ"". 1887—92. VIII. KÖTET. legmagasabb aspiratióinak kielégítését nem határain belül s nem a mi szövetségünkben, hanem nyugat felé kereste, a nagy német szövetségre támaszkodott, abban vezérlő szerepet viselt s abban. a tündérálomban révedezett, hogy egykor majd két császári korona fényét egyesítheti fejedelmei homlokán. Mint minden absolut hatalom, fegyveres erőre támaszkodván, igyekezett e fegyveres erőnek olyan jelleget kölcsönözni, mely ne üssön el lényegesen azon népek jellemétől, melyek felé a régi Austria tekintete mindig irányozva volt s hogy a mikor majd megérkezik a tündérálom megvalósulásának várva várt pillanata: ne olyan hadsereg vonuljon be oda, melyet az ottani népek idegennek, talán ellenségnek lennének hajlandók tekinteni, hanem tárt karokkal várják s testvér gyanánt öleljék kebelükre. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azért ismerték fel a régi osztrák hadseregben a tüzzel-vassal germanisálást egy olyan szükségnek, mely minden fölött dominál s mely mellett még a harczképesség azon valódi követelményeinek is háttérbe kell szorulniok, melyek megkövetelnék, hogy a hadseregben képviselt népek egyéni képességeinek természetes fejlődése útjába ne állítsanak mesterséges akadályokat. Ehhez járult a második körülmény, a katonáskodásnak hivatásszerű jellege. „Védj meg engem, hogy békén dolgozhassam s én viszonzás fejében munkám jövedelméből ruházlak, táplállak s gondoskodom, hogy pályádon rossz dolgod te neked se legyen*. Ez volt a társadalom elve, mikor fölállította a hivatásszerű hadseregeket s ebben csak a munkafelosztás elvének hódolt, mely fölteszi, hogy a ki állandóan egy szakmát űz, mester is lesz abban s fölülmúlja azt, a ki csupán időnként, szükségből fog hozzá. így lett külön pálya a katonai is, ugyanazon utón, a mint a mesterségek 8 az emberi foglalkozások egyéb ágai. Életpályául választotta az, a kinek hajlama, tehetsége s alapos kilátása volt hozzá, hogy viheti rajta valamire. A magyar nemzet gyermekeinek, mint egy természettől harczias fajnak meg lett volna a katonai pályához bizonynyal hajlama, is, tehetsége is. Hajlama és tehetsége felül sokkai nagyobb arányokban választhatta életpályának is, mint a nála kevésbé harczias, inkább békés véralkatú népek fiai. Miért nem tette hát? Szándékosan mellőzöm mindazokat, a miket előttem szólott t. elvbarátaim már bőven kifejtettek. hogy mi mindent kellett volna a hadseregbe lépő magyar fiúnak megtagadni mindazokból, a miket addig szent, magasztos, érinthetetlen ereklye gyanánt őrizett lelkében ; csak arra az egyre kívánok rámutatni, a mi akadály a hadseregnek,, nem 10
