Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-167
m Kii. országos ülés január 22-én, kedden. 1889. Jegyen, sőt concedálom még azt is, hogy a magyar ifjaknak egy része a német nyelvben valami nagy jártassággal nem bir. De hát mi következik ebből, t. ház? Vájjon az-e, hogy az egész nemzetet egy institutióhoz, a közös hadsereg insiitutiójához idomítsuk; vagy pedig az, hogy az institutiót idomítsuk a nemzet kívánalmaihoz, a helyzethez ? (Élénk helyelés a szélső baloldalon.) Ha a fenforgó körülmények között a közös hadsereget fentartani nem lehet: válasszuk el, a mi nem oda való, állítsuk fel a mag} T ar hadsereget. Ez következik belőle. (Élénk helyeslés a a szélső haloldalon.) Egyébiránt én megvallom, kétségbe vonom határozottan azt, hogy a német nyelvre szüksége volna minden katonatisztnek abban a mértékben, melyben azt tőle követelik. Nem ez az oka annak, hogy az ifjak a vizsgánál visszavettetnek; egészen más indokok azok, sokkal nagyobb mértékben az az indoka ennek, a mit Thaly Kálmán t. képviselőtársam említett: nem akarják, hogy a magyar ifjak foglalják el azon helyeket, melyeket bizonyos clique-ek patrimoniumoknak, ősrégi örökjüknek tekintenek. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Azok az intéző körök nem szeretik a magyart, nem mondom, hogy mindenestül, általában gyűlölik, sőt talán szeretik is, mint ember-anyagot, mert kétségtelen, hogy mint ember-anyag igen jó, kitűnő, de igenis gyűlölik a magyar intelligentiát és ezeknek a bizonyos köröknek-—nem tehetek róla, hogy bennem ez a gyanú gyökeret ver, magukviselete jogosít rá — ezen köröknek valóságos elégtételül fog szolgálni az, hogy ha a magyar ifjakat, az értelmiséget a káplári pálcza, a kardlap alá kerittetik. Általában, t. ház, tapasztalati tény és nem légből van kapva az, hogy az intelligentiának a közös hadseregnél nines valami nagy becse. Hiszen látjuk, nálunk nem a tehetetlenséget küldik pensióba, hanem acapacitásokat.YIfyí/wTO.' a szélső baloldalon.) És ez annyira megy, hogy nemcsak a magyar capacitásokat éri, hanem átalában mindent a mi eapaeitás. (Tetszés a szélső baloldalon.) Látjuk, t. ház, hogy a mint felüti magát egy fő az általános színvonalon, azt a főt kérlelhetlenül leütik. (Derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Ugy látszik, a köznapiság jogegyenlősége az, a miben a democratiának medern szelleme a közös hadseregben kifejezést nyer. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Fájdalom, mindinkább puszta ineehanismussá válik az egész hadsereg. Már pedig annál nagyobb szüksége volna arra, hogy az intelligentiának lehetőleg nagyobb tért engedjen, minél óriásibbra növekedik. Én, t. ház, megvallom, nem hallottam plausibilis okot a majdnem két hete tartó vita folyamában, a mivel a kétévi önkéntességet valóban motiválni lehetne. Magam is óhajtom, hogy minél több magyar ifjú lépjen be a közös hadseregbe, ha egyébért nem, már csak azért is, mert nem lehet tagadni, hogy az most már a fiatal embernek igen jó és ipen szép pálya. De kétségtelen, hogy a fennforgó körülmények közt semmivel sem qualificálhafja magát jobban a fiatal ember a haza szolgálatára, mint az által, ha katonai ismereteket szerez magának. Azonban ezt a czélt ezen az utón egyáltalában elérhetőnek nem tartom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És midőn én azt látom, hogy itt privilégiumokról beszélnek, valósággal majdnem szánalomra méltó az a szorultság, melyben a t. túloldal tagjai az erre vonatkozó érvelés tekintetében leledzenek. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De, t. ház, az a moloch, melyet közös hadseregnek nevezünk, nem éri be azokkal az áldozatokkal, melyeket egy fontos alkotmányos jognak feladásában, a haza ifjúságának megnyomorításában, fontos culturai érdekek mellőzésében követel. Követel még más áldozatot is. Áldozatot követel abból, a mi mindnyájunk előtt legdrágább, legbecsesebb: nemzetiségünkből, (Ügy van! a szélsőbaloldalon) nemzetiségünk sebben és ez által ez államnak fensőbbségi jogaiból. (Ugy van! a szélső balon.) És itt legyen szabad áttérnem azon eultusministeri rendeletre, a melyről már bátorkodtam megjegyezni, hogy a szőnyegen levő tárgygyal szoros kapcsolatban áll. (Halljuk!) Valóban oly szorosnak látom e kapcsolatot, hogy bátran lehetett volna szakaszokba szedve beleiktatni ebbe a védtörvényjavaslatba és legalább akkor elkerültetett volna az, hogy a t. cultusminister ur valóságos alkotmányellenes dolgot cselekedjék az által, hogy rendelet úton akar behozni oly reformot, olyan változtatást, a melynél nagyobb horderejű még nem fordult elő a magyar közoktatás történetében. (Ugyvan! a szélső balon.) Én sem szeretnék félreértetni, t. képviselőház, midőn a német nyelvről kívánok szólani. Én távol vagyok a legkisebb ellenszenvtől azon németség irányában, melytől a culturának első elemeit vettük, melytől későbbi időkben is nyertünk nagymérvű gyarapodást. Tisztelet, becsület azon német polgártársainknak, kik velünk együtt becsületesen osztoznak minden polgári kötelességünk teljesítésében. Tisztelet és hála azon németeknek, ma már csak azok emlékének, kikről Ivánka Imre t. képviselőtársam beszélt, kik meleg rokonszenvet érezve a magyar fajnak nem egy jeles tulajdona iránt, a magyar ügyben látták megtestesülve a szabadságnak keblökben élő ideálját és annak vértanúi lettek. De minta kitűnő szónok, Kazinczy Grábor monda 1861-ben: — talán lesznek a t. háznak korosabb tagjai közül többen, a kik beszédére emlékeznek — van a németnek egy