Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-167

Ifi", országos ülés január 22-én, kedden. 1889. 63 a hadseregbe, a mennyiben az a hadsereg egységét meg nem támadja, az, hogy a hadsereg egyes intézményei, a melyek annak belszervezetére vonatkoznak, összhangba hozassanak a magyar alkotmánynyal, a magyar eulturával, általános kívánság, de azt hiszem, a í. ellenzék sem fogja tagadni, hogy ezek a hadsereg mélyreható újjászervezését feltételezik. Ha pedig ezek oly lényeges változtatások a hadsereg szervezetében, akkor — ha gr. Apponyi t. képviselő ur tanácsát és meggyőződését követem — nem tehetek egyebet, minthogy e törvényjavaslatot elfogadjam; mert hisz ő fényes beszédjének kiindulási pontjául vette azt, hogy a közelmúltban törvénynyé vált katonai intézkedéseket és pénzügyi követeléseket megszavazta, még ugy is, hogy olykor elnémultak az alkotmányos formák meg nem tartása iránti aggodalmai és azt is hangsúlyozta, hogy a jelen külügyi helyzetben nem tart helyeseknek, nem tart lehetőknek oly intézkedéseket, melyek a hadsereg harczképességének megbontásához vezetnének. Minthogy t. ház, e törvényjavaslat tisztán a hadsereg barczképességének teljes kifejtésére irányul és minthogy mindazon követelések, melyeket a t. ellenzék felállított, mind oly természetűek, hogy a hadsereg szervezetének legalább ideiglenes megbontásához vezetnek: én a t. ellenzék egyik határozati javaslatát sem fogadhatom el, de elfogadom és el kell fogadnom meggyőződésem szerint a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Nagy István jegyző: Veres József! Veres József: T. ház! (Halljuk !) A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot közjogi és katonai szempontból már kimeretően megvitatták jeles szakférfiak. Ha mégis hozzászólok, arra épen az bátorít, hogy én nem vagyok e kérdésben szakember. A szakember a maga szaktudománya, foglalkozása ügyeiben az előszeretet, érdek, hagyományos szellem és ezek hatása alatt igen sokszor elfogultan, részrehajlóan itél. Azért, ha a tárgyias igazságot keressük, nem feleslegestalán olyannak ii véleményét is meghallgatni,akinem szakember, (Malijuk!) Én tehát nem katonai és közjogi szempontból, hanem egyszerűen a közönséges adófizető polgár szempontjából akarok egy-két megjegyzést tenni, részint a javaslatra, részint a javaslat pártolása végett felhozott érvekre. (Halljuk !) A XlX-ik század műveltségére, jogérzetére, alkotmányok hatályára nézve szégyennek és csapásnak vallom, hogy

r a kutató emberi ész — irtó, öldöklő eszközök kitalálásában erőlködik, háborúkat lehessen indítani ok- és jog nélkül, nem népek, hanem egyes családok érdekében; hogy az alkotmányos közegeknek nincs vagy ereje vagy bátorsága, az igazi többség akaratának valósulást, érvényt szerezni; hogy még mindig, mint a műveletlen ókorban, a nyers erő és érdek Brennus kardját, nem a jog és igazság érveinek súlyát kell mérlegbe vetni. A nép nem kivan, nem akar háborút sehol és soha, a nép dolgozni akar, azt kívánja, hogy becsületes munkájával szerzett száraz falatját békében élvezhesse. A nép Magyarországban, de azt hiszem, egész Európában is, megelégelte, megsokaltamár a katonásdit, melynek súlyos terhe alatt ez a vénhedt Európa sorvadoz és alkotmánya épületének minden eresztéke recseg és ropog; a nép már most sóvárogva, irigykedve említi az észak-amerikai köztársaság boldog helyzetét, a hol nincs király, nincs hadsereg, hanem fejlődik a tudomány, virágzik a földművelés, izmosodik az ipar és terjed a jólét. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Bizony nem csoda, ha hazánkból is évenként 15 — 20 ezer ember vándorol ki oda, jobb, boldogabb hazát keresni. A mit az emberiség jobbjai tudományuk és bölcsességük egész komolyságával gyógyszerül keresnek a béke-szövetségben, ugyanazt keresi már azon nép is a maga tudományában, a maga bülcseségében: a vallásban ; faluról falura, megyéről megyére rohamosan terjed minden keresztény hitfelekezet körében a nazarenismus, mely föltétlenül megtiltja tagjainak a fegyverviselést. Adott ez eddig is már sok dolgot a katonai közegeknek és adni fog ezentúl még többet, mert mentül általánosabb lesz a hadkötelezettség és fegyverviselés, annál nagyobb és általánosabb lesz miatta az elkeseredés és a vallási rajongássá emelkedett elkeseredést kurta vassal nem lehet lebilincselni. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Annyira kifejtett-, igazán mondva, annyira túltengett már nálunk is a katonai érdek, csak a legközelebbi időben is Magyarország törvényhozása annyi áldozatot hozott már neki meg, hogy méltán remélhettünk egy kis szünetet, egy kis pihenést az áldozatokban. Maholnap a magyar nemzet olyan lesz, mint a gyenge ember, a ki nehéz pánczélt ölt magára s abban mozogni sem bir, nemhogy megvédhetné magát, sőt a teher súlya alatt tehetetlenül a fűidre roskad. Az új törvényjavaslat mégis új és megmérhetetlen áldozatot követel megint a nemzettől: a szám szerint meg sem határozható póttartalékot. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Minden polgár legyen katona. Ez talán elviselhető ott, a hol viszont minden katona érzi, hogy polgár. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De nem viselhető ez el sokáig nálunk, a hol a nemzettől elkülöníti a tisztikart faj, nyelv, érdek, emlék és remény. A három évi katonai szolgálatot magam részéről soknak tartom és meg vagyok győződve arról, hogy ha a tisztikar a legénység kitanítására a két esztendőt komolyan felhasználja, rövidebb idő alatt is czélt fog érni, mert a hol két év alatt —