Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-167

5<2 167. országos ülés január 22-én, kedden. 1889. zetek története s minden katonai iró sigy igen jól tudják és tudhatják önök is ; liogy merik akkor mégis jobb érzelmeik és meggyőződésük ellenére e törvényjavaslatot elfogadásra ajánlani azon valótlan phrasissal, hogy a haza veszélybe Jöhet e törvényjavaslat el nem fogadása esetében. Erveink egész seregével s meggyőződésünk egész hevével biztosíthatjuk azonban a nemzetet, hogy igenis veszélybe jöhet és veszélybe jo e haza, ha e törvényjavaslat elfogadtatik, mert ez által a haza minden fia ki lesz szolgáltatva az önkénynek, egy absolut hatalomnak, mely nem ismer hazát, nem zetet, alkotmányt, hanem csak császárt és legfőbb hadúrt. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hisz csak e napokban történt, hogy Sz.-Udvarhelyről egy főhadnagyot büntetéskép Boszniába helyezték át, mert magyar királyt merészelt ismerni. Es biztosíthatjuk e nemzetet, hogy a legkézzelfoghatóbb és legközvetlenebb veszély már az, ha ily kormány és ily többség intézkedik e haza sorsa fölött, mert e kormányra a közös hadsereg minden kívánsága parancs s e hadsereg intézői elfogultságukban a helyzettel, avéderő helyes szervezetének rovására eléggé is visszaélnek, mint azt a jelen törvényjavaslat is mutatja, melynek minden sorában a hírhedt hagyományos szellem nyilvánul, mert hát a közös hadsereg intézőinek végzete, hogy az előítéletekhez való szívós ragaszkodásuk kemény és súlyos leczkéit is hamar felejtik. Elfeledték-e már, hogyMagenta és Solferinonál a nemzeti szellemtől áthatott két szövetséges sereg győzte le a túlnyomó számban lévő egységes közös osztrák hadsereget, vagy elfeledték-e már, hogy 1849-ben a hazaszeretettől lelkesült, még alig begyakorolt és kisebb számú honvédsereg a győzelmek szakadatlan lánczolatában egész az osztrák határokig íízte az egységes osztrák hadsereget. S nem akarják e már megtanulni, hogy a nemzeti erő, önérzet, nemzeti szellem és lelkesedés nem oly alárendelt tényezők, melyeket büntetlenül mellőzni lehetne. Mi ezen történelmi eseményekből nem gyűlöletet vonunk le a közös hadsereg ellen, miként azt önök elfogultan hiszik, hanem levonjuk mint tanulságot azon kétségtelen igazságot, hogy a mostani egységes hadseregnek, mint önálló nemzeti létünkkel, alkotmányunkkal, önérzetünkkel, a kor szellemével ellentétben álló elavult intézménynek, a helyes védrendszerben, melynek főjellege a nemzeti szellem és erő kifejtése és ápolása, nincs semmi jogosultsága s hogy a haza, a trón, a monarchia érdekeinek egyedül az önálló magyar hadseregnek a közös hadseregből való különválása felel meg: mert egyedül ez teszi lehetővé, hogy mindkét alkotmányos állam védszervezetét nemzeti sajátságainak, érzelmeinek megfelelően lesz képes kifejteni és érvényesíteni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezen okokból mi ezentúl is ragaszkodni fogunk azon örök igazsághoz, melyet 14 év előtt önök és vezérök a jelenlegi ministerelnök ur hirdetett,' hogy a nemzet önállósága, alkotmánya, önérzete és méltóságának egyedül az önálló magyar hadsereg felel meg s hogy alkotmányunk és törvényeink alapján kétségtelen jogunk is van ennek felállítását követelni. (Helyeslés.) A t. ministerelnök ur ezen örök igazság követelésétől és ennek megvalósításától most elállott. Mi indította őt erre, azt határozottan nem tudjuk. Volt Austriában is egy minister, ki nem csak szóval, miként a t. ministerelnök ur, de a torlaszokon is küzdött a nép jogaiért, de később a történelem feljegyzései szerint elvét és meggyőződését a hatalomért és az udvar kegyeiért cserébe adta. (Ugy van! a, szélső baloldalon.) A t. ministerelnök úrról ezt nem akarnám mondani, (Derültség !) de minthogy másrészről fényes és nagy tehetségei alapján fel kell tételeznem, hogy nem tartozik azok közé. kikről mondják, hogy csak 45 éves korukban tudják meghatározni, mi helyes és mi jó, ebből kifolyólag mégis csak azon következtetésre kell jutnom, hogy őt is nem nézeteinek természetszerű, belátás szerinti megváltozása, mert ez véleményem szerint megállapodott férfikorban nem változhatik, mint a ruha, hanem egyedül a hatalom-megszerzés és a hatalomhoz való ragaszkodás bírhatta arra, hogy hosszas politikai szerepléséből merítettelveiről, meggyőződéséről megfeledkezzék. Erre mutat e törvényjavaslat körüli egész eljárása. Kik támasztanak a nemzet akaratának megvalasítása ellen akadályokat? Vagy jogosulatlan elemek, vagy pedig a korona akarata. Magyarországon azonban a legfőbb hatalmat egyedül a korona és a nemzet, illetőleg ennek törvényhozó testülete gyakorolja. Tévedésben van tehát Tisza István képviselő ur, midőn azt állítja, hogy a nemzet törekvésére és akaratára befolyással lehet az osztrák parlament többsége, vagy kisebbsége, mert hisz akkor ebből az következnék, hogy Magyarország csak azért követelte, hogy az osztrák örökös tartományok alkotmányos jogokkal ruháztassanak fel: hogy ez által saját alkotmányos jogát korlátozza vagy veszélyeztesse. Ily nagylelkűségre egy nemzet sem lehet hajlandó. Ha tehát a ministerelnök ur nem becsülné a hatalmat többre, mint múltját és a nemzet jogait, kötelessége lett volna a jogosulatlan beavatkozók visszautasítása val|a koronának tanácsolnia,hogy a nemzet jogos, méltányos kívánságát a haza, a trón jól felfogott érdekében teljesíteni kell, rá kellett volna mutatni, hogy 1859. és 1866 ban is súlyos csapás érte hazánkat és a monarchiát a nemzet jogos kívánságainak megtagadása következtében s ezért állásának és a nemzet tekintélyének súlyba vetésével kérnie kellett volna, hogy e jogos kívánsága a nemzetnek mielőbb teljesíttessék, mert nem aka-