Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-166
ICC. országos ülésjanu&r 21-éu, hétfőu. 1889. 43 mentumokból oly hamar kifogyunk. Hát én elismerem, t. ház, hogy nekünk annyi argumentum rendelkezésünkre nem áll, de viszont én meg constatálom, hogy az is baj, hogyha valaki a hajánál fogva előrántott argumentumok tömkelegébe keveredik. Mert eomicusan tűnhetik fel a t. ház előtt azon körülmény és ez tán részben a t. kormánypártban uralkodó nézetfeltevésnek, vélemény-eltérésnek tulajdonítható, vagy tulajdonítható azon körülménynek, hogy a t. túloldalon sokan nincsenek tisztában meggyőződésükkel, vagy a kik meggyőződésükkel tisztában vannak, azok nincsenek tisztában azzal, hogy mivel tartoznak meggyőződésüknek. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Mondom, ezen körülménynek tulajdonítható, hogy a túloldal nem tudott, egyöntetű megállapodásra jutni az iránt, hogy miért szükséges tulaj donképen az önkéntest a tiszti vizsga 2-ik évbeli letevésére kényszeríteni; (Igaz! Ugy -van! a szélső haloldalon) és nem tudtak egyöntetű megállapodásra jutni az iránt, hogy miért nem tette le a tiszti vizsgát a fiatalság közül nagvobb mint 2.7%-a. A törvényjavaslat védelmére felszólalt t. képviselő urak egyike, ugyanis azt mondta, hogy azért nem tették le nagyobi > számban a tiszti vizsgát, mert nem akarták letenni. A másik felszólalt t. képviselő ur azt mondta, azért nem tették le, mert a német n3 r elvnembirása folytán letenni képesek nem voltak. A felszólalt t. államtitkár ur azt mondta, hogy azért nem tették je, mert a fiatalság jobban szeret tánczolni, mulatni, mint tanulni; később az államtitkár ur azt mondta, hogy elismeri, hogy akadályul szolgált a tiszti vizsga letebetésére azon körülmény, hogy nem rendelkezett a t. kormány elegendő tanerővel. Végre at. honvédelmiministernr azt állította, hogy azért nem tették le nagyobb számban, a vizsgát, mert az önkéntesi év alatt más tudományokkal is foglalkoztak, két urnak pedig egyszerre szolgálni nem lehet. Engedelmet kérek a t. túloldaltól, hogy azon tiszteletteljes kérdést intézhessem hozzájuk, hogy állapodjanak meg tulajdonképen abban, hogy a t. túloldalnak a hírlapok utján is velünk ismertetett meggyőződése szerint melyik már most az igazi ok ? (Helyeslés jdbbfélől.) Én egészen más indokokra vezetem vissza ezen körülményt. (Halljuk!) Az egyik indok, t. képviselőház, rejlik a fennálló rendszerben. A másik az ifjúság érzületében. Vagy nem rendszeri hiba-e az, hogy még azon kevés számú tiszti anyagban is, mely a t. honvédelmi minister szerint a magyar ifjúság számára rendelkezésre állott, nem találtak olyanokat, kik beszélték volna a magyar nyelvet. S igy történt azután, hogy a magyar ifjúságot, melynek legnagyobb része a német nyelvet nem birja, 365 napon keresztül oktatott egy oly tanító tiszt, a ki viszont a magyar nyelvből egy szót sem értett (Igaz! Ugy van! balfelöl,) Én azt hiszem, t. minister ur, hogy valakinek valamit ugy megmagyarázni, hogy az azt megérteni és teljesen felfogni képes legyen, okvetlenül szükséges, hogy azon nyelven magyaráztassék az meg, a melyet az illető ért. Az oktatáshoz okvetetlenül szükséges, hogy a tanár és tanítvány egymást megértsék. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) És ha igaz az, a mit Ivánka t. képviselő ur csak az imént hangoztatott, ho^y a magyar nyelv oly nagy mérvben terjed a közös hadseregben, kérdem, hogy hova rejtik e magyar nyelvet értő tiszteket, ha a t. államtitkár ur kénytelen azt eonstatálni, hogy nem rendelkezett annyi erővel, a mennyi az ifjúság kiképzésére szükséges volt? (Ugy van! bal felől.) A másik indok az ifjúság érzületében rejlik, mert nincs a mi lelkesítse és buzdítsa arra, hogy a közös hadseregben szolgáljon. De próbálja meg Jókai igen t. képviselő ur s eszközölje ki gyönyörű ékesszólásával s mé],y tudományával azt, hogy magyar nemzeti hadsereg legyen nálunk, a mint az a megemlített Poroszországban van s meg fogja látni, hogy egy emberként fog felkelni az egész nemzet, meg fogja látni, hogy a magyar fiatalság nemcsak abban fog dicsőséget találni, hogy tiszti kinevezése a falon függjön, hanem abban fogja szégyenét látni, ha a nemzeti hadseregben még mint közember sem szolgált. De Győr, Kolozsvár, Egei- példája már a szülőket is elidegeníti attól, hogy gyermekeiket a katonai pályára neveljék és a magyar fiatalság oly események után, mint a minőkkel majdnem minden nap találkozunk s minők az én katonáskodásom alatt is előfordultak, (Halljuk!) szinte megremeg annak gondolatától is, hogy a közös hadseregben szolgáljon. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Hiszen Győrött történt, t. ház, (Halljuk!) hogy egyidőben egy fiatal tiszt ur, egy önkéntest azért, mert a leghátulsó sorban egy negyedlépés distantiát elhibázott, az első napon megtaszigálta, a második napon pedig megkardlapozta. Az önkéntesek önérzetüket sértve érezvén, orvoslásért folyamodtak, de a mint rendszerint történni szokott, orvoslást nem találtak. Ekkor az.önkéntesek, ha egyébért nem, már csak azért is. hogy hirlapilag szerezzenek sajgó sebeikre egy kis irt, elhatározták, ezen brutalismus nyilvánosságra hozatalát, összejöttek egyik társuknak magánlakásán, (Halljuk!) tehát nem is nyilvános helyiségben és elhatározták maguk között, hogy e botrányos esetet nyilvánosságra hozzák. A fogalmazással megbízták egyik önkéntes társukat, jelenlegi írót, Kürthy Emil urat. A czikk azonban nem jelenhetett meg, mert a tisztikar valahogyan tudomására jutott a történteknek és egy szép 6*
