Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-185

884 185. országos ülés február 21-én, csütörtökön. 1880. kezmények ellen emeltem, hogy midőn ő az újonczlétszámnak egyszer s mindenkorra való lekötését helyesnek ég jobb megoldásnak találta, mint az időről-időre való egyezkedést és lekötést: hogy ükkor nem szándékosan, de egyenesen egy úton halad az osztrák centralistákkal és egyenlő motívumokból indul ki. (Igaz! TJgy van! szélső balfelől.) T. képviselőtársam arra figyelmeztetettengem, hogy az a baj, a melyről t. képviselőtársam ezen pontra vonatkozólag szól, tudniillik a kétharmad rész szavazatszüksége az Austriai alkotmány szerint csakis a védtörvényreáll fenn, nem pedig azokra a többi ügyekre is, a melyeket az 1867-iki XII. törvényezikk ngy jelöl ki, hogy időről-időre kötendő egyezségek által kisérlendo meg a szabályozásuk iránt s ha nem sikerül, fenn van tartva az ország önrendelkezési joga,. Én sohsem állítottam, hogy ezekhez az ügyekhez is szükséges a kétharmad többség az austriai alkotmány szerint. O maga is azt mondja beszédében, hogy az én beszédem szövegéből csak azt lehet következtetni. Hát talán én is ismerem az osztrák alaptörvényeknek, (Derültség a bal- és szélső halóidalon) tudniillik ae 1867. decz. 21-iki „Grundgesetze über die Reichs-Vertretung" 15. §-át, mely megszabja, hogy mely ügyek azok, a melyekben a kétharmad-többség szükséges; de én nem abból következtettem, hogy t. képviselőtársam egy motívumból indul ki s ennélfogva kell, hogy egyenlő eredményre jusson az osztrák centralistákkal; nem ebből következtettem. T. képviselőtársam (Halljuk! Halljuk!) két állítást tesz múltkori beszédében. Az egyik az, hogy alkotmányos szempontból bátran meg lehet nyugodni azon, — ha az országnak hadkiegészítési joga minden alkatelemében egyszersmindenkorra lekötve lesz, bátran meg lehet nyugodni, sőt azt mondja, hogy ez a lekötés helyesebb és jobb is. Ezt két okkal támogatja. Az egyik az, hogy Magyarországot nem teszi ki annak a veszélynek az egyszersmindenkorra való lekötés, a melynek kiteszi az időről időre való lekötés: hogy egy makacs osztrák minoritás, mely a monarchia érdekeit és hatalmi súlyát nem viseli szivén, engedményeket csikarjon ki magának, mégpedig a magyar törvényhozás többsége ellenében, Magyarországérdeke rovására. Ebben, t. képviselőtársainkét állítás van. Az egyik állítás az, hogy minden olyan ügyekben, melyeknél kétharmad többség szükséges, ki lennénk téve annak, hogy egy makacskodó osztrák minoritásnak a mi érdekünkből kell áldozatot hozni. A másik állítás pedig az, hogy egyáltalán a monarchia érdeke, súlya és tekintélye is veszélyeztetve volt. Ez a második motívum, t. ház, fenforog, nem a képviselő ur szerint, hanem az osztrák centralisták szerint minden ügynél, mely időről-időre szabályozandó. (TJgy van! TJgy van! balfelől.) És Int t. képviselőtársam nem veszi figyelembe Tisza Kálmánnak 1867-ben a kiegyezési tárgyalásoknál tett azon nyilatkozatát, hogy a közös ügyeknek és a közös ügyek elintézési módjának megállapításánál az első, a miből ki kell indulni, az ország függetlensége és az, hogy azt kell kérdezni, mennyiben szükséges az ország ezen függetlenségéből a monarchia érdekei és hatalmi állása szempontjából korlátozásokat elfogadni; ha ezt nem veszi figyelembe, hanem ugy okoskodik, hogy a fődolog a monarchia álláspontja és az a kérdés, hogy mi mindent kell a függetlenségből áldozatul hozni a monarchia érdekének, (Élénk tetszés balfelől) ha, mondom, ez választja el őket, a mint ez választja el Tisza Kálmántól és mindenkitől, a ki befolytaz 1867-iki törvények alkotásába: akkor megengedem, hogy t. barátom következetesen okoskodik, de az osztrák centralistákkal egy hajóban evez. (TJgy van! TJgy van! Élénk tetszés balfelől.) Ez a felfogás ebben a parlamentben igy felállítva még nem volt, a mint t. képviselőtársam teszi, hogy Magyarország érdekeit teszi compensationále objectumnak, akkor, midőn egy osztrák minoritás makacskodásai miatt különben a monarchia érdeke szenvedne (TJgy van! TJgy van! balfelől) és nem ugy tekinti az osztrák kisebbség és többség közt a viszonyt, hogy ha meg kel! nyerni valamely politikának az osztrák kisebbséget, tessék az ő jogkörükbe eső dolgokból compensatiót adni, mert ez semmi esetre sem Magyarország érdeke. (Zajos helyeslés és tetszés a bal- és a szélső baloldalon.) T. képviselőtársam felfogása annyira elüt az 1867-iki törvény alapját képező felfogástól, — nemcsak azok ellenzőinek, de azok alkotóinak felfogásától — hogy ebben a felfogásban találkozni, azt hiszem, senkivel nem fog. (Helyeslés balfelől.) Mit hallunk némely körökben a monarchia másik államában emlegetni ? Azt, hogy a monarchia. súlya és érdeke szenved akkor, iia fontos ügyek időről-időre való alkudozás tárgyává tétetnek és hogy jó volna egy szorosabb egység, mely ezeket az időről-időre való alkudozás köréből kiveszi. Ez egyike azon motívumoknak, a melyből t. képviselőtársam indul ki, (TJgy van! balfelől) nemcsak a kétharmad többség motívuma—s ebben találkozik a centralistákkal és logicai kényszerűségnél fogva kénytelen volna még egy más pontban is találkozni. Minél jobban szaporodnának azon ügyek, melyek nem politikai, czélszerűségi tekintetekből, mikor jónak látjuk, hanem szükségkép állandó törvénynyel megkötendők volnának: annál inkább előáll a kívánság arra, hogy ezen ily állandóan közös érdekeknek elismert ügyekre nézve egységes orgánum is alkottassék, mely azokat elintézze. (ügy van! balfelől.) Tudva, hogy ő ezen követkéz-