Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-183
342 183. országos üSét> í'eltrnár 18-én, kedden, 1889. üdvözlöm abban a módosítványban, melyet NagyVárad városának érdemes képviselője előterjesztett. (Derültség és tetszés a bal- és szélső baloldalon ) Vannak kételyeim arra nézve, vájjon ő volt-e feljogosítva és hivatva arra, hogy a győzelmi zászlót kezébe vegye, van egészen tiszta meggyőződésem arra nézve, hogy az ő kezében e zászló nem a győzelem zászlaját jelenti, (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon) azonban a benyújtott módositványt, mivel az teljesen correet és annak az álláspontnak, melyet mi az általános vitaalkalmából képviseltünk, tökéletesen megfelel, elfogadom. De a vita ezzel nincs és nem lehet befejezve. Tény az, hogy az egész országban, sőt lehet mondani, az egész művelt világnak szeme láttára, mely ezt a vitát figyelemmel kiséri, a ministerelnök a 14. §. változatlan fentartását annvira fontosnak tartotta, hogy ahhoz három hétig tartó heves küzdelmen át állását kötötte. (Igaz! Ugy van! Helgeslés a bal- és szélső baloldalon.) A második tény az, hogy a részletes vita megkezdése után Tisza Kálmán képviselő ur ezen szakasznak azon módosítványát nyújtotta be, a melyet ama három héten át visszautasított, a melynek elfogadása esetére akkor kijelentette, (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) hogy abból az alkotmányos következményeket levonni kénytelen lenne. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És azt, t. képviselőház, mindenki meg fogja engedni, hogy ez feltűnő situatio, a mely kihivja a bírálatot és a méltatást. De a méltányosság azt kívánja, hogy erre vonatkozólag mindenek előtt hallgassuk meg azt, a ki ebben a helyzetben a főszerepet játsza, hallgassuk meg magát a ministerelnök urat, hogy minő indokokra vezeti vissza az előbb említett feltűnő tényt. Nem olvashatom fel természetesen újra az utolsó előtti ülésben elmondott egész beszédét, de azt hiszem, hiven fogom reassummálni, ha pedig valamiben tévednék, itt van ő, rögtön helyreigazíthat. (Halljuk!) Azt mondta a ministerelnök ur, hogy az ő meggyőződése szerint a 14. §. abban a szövegben is, a melyben a ház tárgyalásának substratumát képezte, ugyanazokat az alkotmányos garantiákat tartalmazta, amelyeket a régi 14. §. és a melyeket tartalmazni fogna, ha bele jönnének világos szavakkal azok a clausulák, amelyeket mi kívántunk. Miután neki ez a meggyőződése és miután másfelől tapasztalta azt, hogy a házban és a házon kívül komoly tényezőknek aggodalma van az alkotmányos biztosítéknak teljessége iránt arra az esetre, ha az általa és a véderő-bizottság által javasolt szöveg fogadtatnék el, miután neki továbbá sikerült a beállt gyászos esemény által előidézett szünet alatt meggyőződnie arról, hogy kötelességeit azzal meg nem szegi, ha ezen módosítványba beleegyezik, illetőleg azt előterjeszti, ő nem habogott a fölmerült aggodalmaknak, melyeket ugyan nem osztott, de a melyeknek, mint az alkotmány iránti serupulositásnak ő is örült, eleget tenni és a ma tárgyalás alatt levőmódosítványtbenyújtani. Azt hiszem, hiven recapituláltam a t. ministerelnök beszédét. Mindenekelőtt arra legyen szabad megjegyzést tennem, t. ház, hogy a ministerelnök ur örömét fejezi ki, azon szerinte alaptalan, de mindenesetre tiszteletreméltó serupulositás felett, melyet minden komoly tényező az alkotmányosság iránt táplál. Engedje meg a t. ház, hogy beszédének ezen részére nézve rögtön fejezzem ki szerény kételyemet, mert kötve hiszem és hiszi mindenki, hogy a t. ministerelnök ur azon három heti vitának nagyon örült, mely a véderŐ-törvényjavaslat tárgyában lefolyt. (Derültség és helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Ez alkalmasint csak olyan formula, minőt a társas életben is szokás használni, midőn egy kellemetlen látogatót is avval üdvözlünk: örülünk, hogy van szerencsénk. (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) De evvel komolyan foglalkozni nem szükséges, a ministerelnök ur érvelésének komoly része és tulaj dónk épeni tartalma kétségkívül a jól disponált, jóakaratú kedélyekre a bonhomiának bizonyos varázsával hat, csak az az egy hibája van, hogy annak minden egyes tétele a mindenki által ismert tényekkel kiengesztelhetetlen ellentétben áll és egytől egyig tarthatatlan. Először is, t. ház, tarthatatlan az az állítás, mint hogy ha a benyújtott szakasz, a kormánynak meggyőződése szerint, kezdettől fogva ugyanazt tartalmazta volna, a mit a régi lí. §. Van egy tény, a melyről a t. ministerelnök ur vagy megfeledkezik, vagy szeretné, hogy mások megfeledkezzenek és ez az, hogy a kormány a törvényjavaslat 14, §-át nem nyújtotta be abban a formában sem, a melyben az a véderő-bizottság által kijavíttatott. (Úgy van! balfelől.) Az egyetlen körülmény, a melyből egy látszólagos érvet lehetett arra nézve kovácsolni, hogy inplicite a régi 11. §. biztosítékai, a jelenlegi 14. §-ban is benfoglaltatnak, ez az alap egyedül azokból a később beigtatott szavakból áll, hogy tíz év lefolyása előtt a kormány tartozik, akár a változatlan fentartásra, akár a módosításra vonatkozólag új javaslatot beadni. Én ezt az alapot is ingatagnak, meg nem állhatónak tartom. Zárbeszédemben bátor voltam reámutatni, hogy ennek a clausulának egész más indokai lehetnek és hogy ebből határozottan és féiremagyarázhatlanul nem lehet kiokoskodni azt a biztosítékot, melyre szükségünk van s hogy ez által az a biztosíték legalább is kétessé válik. Kétes bizonyíték pedig semmi bizonyíték. (Ugy van! balfelől.) De tagadhatlan, hogy az érvnek látszatát is csupán erre a clausulára lehetett állapítani. De
