Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-183
340 1S3 ors&ágos ülés február 19-én, kedden. 1889. szám időnkénti megállapításának feláldozásával is ezen a bajon segítsen, de azt hiszem, hogy ez annyira különálló álláspont, a melynek megvalósításáról szó sem lehetés hozzátehetem azt is, hogy a mint azon nagy ellenszenvet láttam, a melyet ez a kérdés minden oldalról felszínre hozott, azt is beláttam, hogy az ügynek ily rendezése Magyarországon az óhajtandó lehetőségek körébe nem tartozik. Most, t. ház, áttérek a kérdés voltaképeni lé"hyegére, arra tudniillik, hogy mi is volt tehát azon eredeti 14. §-nak az értelme? (Halljuk! Halljuk!) Erre nézve t. képviselőtársam beszéde elején kijelentette, hogy ő az értelmezési vitát eldöntöttnek tartja, a mint egyszer a kormány az 1868: XL. törvényezikkben foglalt záradék visszaállításába bele nem egyezik; ez volt az egyedüli argumentum, a mit t. képviselőtársam a 14. §. értelmére vonatkozólag felhozott, erre építette fel az alkotmánysértés nagy épületét. De miután a kormány azóta a záradék visszaállításába beleegyezett, azon alap, a melyre a nagy épületet felépítette, kiesett a t. képviselő ur lábai alól és igy — nagyon természetesen — összeomlott az egész épület. (Igaz! Ugy van! jóbbfelől.) Ezzel tehát visszaérkeztünk az eredeti értelmezést illetőleg oda, a hol a vita elején voltunk, a midőn tudniillik az ellenzék t. vezérszónokai korántsem állították kétségtelennek ezen szakasz értelmét, hanem mindig vitásnak és homályosnak, így gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam azt mondta: „Ez által, t. ház,hogy legkevesebbet mondjak, a háznak, a népképviseletnek egy eddig kétségtelenül és félreérthetlenül formulázott hatalmi joga kétessé, homályossá tétetik". Horvát Boldizsár t. képviselő ur szerint pedig azt, hogy 10 év múlva megszűnik ez az intézkedés, világosan, határozottan kell a törvényben kimondanunk, nem pedig ugy, hogy azt csak per inductionem lehessen abból következtetni. Tehát elismeri, hogy per inductionem lehet a törvény szövegéből következtetni. (Helyeslés a jobboldalon.) A kérdés tehát kétségtelenül ugy állt, hogy a kormány előterjesztett egy szöveget,amely szövegsok oldalról homályosnak, kétesnek jeleztetett. Ha szorosan belügyi kérdésről lett volna szó, nagyon természetes, hogy a kormányra egyszerű dolog lett volna — miután érdemileg eltérés a kormány intentiója és az ellenzék álláspontja közt nem volt — megadni azon módosítást, a mely a sokak által homályosnak tekintett szöveget világossá tegye. Itt azonban egy quasi nemzetközi ügyről van szó, melyre nézve a kormánynak kötelezettségei voltak. Lehet azt mondani — mint ma is mondta egy képviselő ur — hogy a kormány nagyon kicsinyes volt ezen kötelezettségnél a szavakhoz való ragaszkodásban. De azt hiszem, nemcsak a kormánynak, de a nemzetnek is, melyet másokkal szemben kell képviselnie, súlyát, tekintélyét okvetlenül emeli azon szívósság, talán a makacsságig menő szívósság, a melylyel a kormány az elvállalt kötelezettséghez ragaszkodik.(Élénk Jielyeslésa jobbóldalon.) En tehát nem hibáztatom a kormányt, ha nem fordult mindjárt azon utra,hogy újabb tárgyalásokat kezdve, azon módosításhoz a többi alkudozó felek hozzájárulását kieszközölje. (Helyeslés a jobboldalon.) De azt hiszem, megtett a kormány eddig is mindent, a mi módjában állott, hogy ezen kérdésre nézve legalább saját intetióit és azon korona intentióit ? amelyneknevébenbeszél,minden kételytkizáró világításba helyezze. Ugy a kormány nyilatkozatai mint azon ajánlata a kormánynak, hogy ezen nyilatkozata jegyzőkönyvbe foglaltassák, erre nézve — nézetem szerint legalább —- kételyt nem hagyhatott fenn többé. És bocsásson meg nekem Szilágyi Dezső t.képviseiőtársam,ha itt ismét ellentmondásba vagyok kénytelen vele jönni, azon állítását illetőleg, mely szerint ezen nyilatkozatnak értéke csak ugy lehetne, ha azt nemcsak a kormány utján a korona, hanem mind a két parlament határozatilag tenné magáévá. Miről van itt szó, t. ház ? Szó van arról, hogy a korona által elismertessék a törvényhozás azon joga, hogy a hadi létszámnak megállapítására 10 évenkint teljes szabadsággal befolyhasson. Ha tehát a korona a törvényhozás ezen jogát elismeri — éspedig, ha a magyar király elismeri, elismeri az osztrák császár is — akkornincsentöbbé szükség a parlamentnek beleegyezésére, miután itt nem az osztrák parlament által adandó concessio, de mindkét parlament jogának a korona által való elismertetésről lehet csak szó. (Helyeslés jóbbfelől,) Én azonban jiem zárkózom el azon állítás súlya elől, hogy minden kérdés, a mely a parlament jogkörét érinti, rendkívül fontos és kényes természetű és bevallom magam is, hogy igen nagy mértékben óhajtottam és óhajtom azt, hogy ezen ügy és ezen kérdés rendeztessék úgy, hogy az a gyanúnak árnyékát és a látszatnak legkisebb fokát se hagyja fenn akár a tény, akár az intentio felett. Ezért a magam részéről csak a legnagyobb örömmel fogadhatom azt, hogy a kormány meghajolt ebben a tekintetben a közvéleménynek igen sok oldalról mutatkozó komoly — nem lármás — nyilvánulásai előtt (Élénk tetszés és helyeslés a jobboldalon) és meghozta — tán saját hiúsága ellen — azon áldozatot, hogy e módosítást maga ajánlotta a t. náznak elfogadásra. En ezt — mondom — helyeslem, t. ház és megvallom, nem értem, hogyan lehet ebben az alkotmányosságba, parlamentarismusba ütköző dolgot látni. (Helyeslés jóbbfelől.) Érteném, ha a kormánynak álláspontja igen fontos elvi dífferentiát involvált volna, de mikor a kormány mindig ugyanazt mondta, ugyanazt
