Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-182

g26 182. országos ülés február 18-án, hétfőn. 1889. s maga bizonyítja be, hogy mindjárt ő az, a ki más alakban képes a törvényjavaslatot előterjeszteni. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Az ily eljárás az, a mi aláássa a parlament tekintélyét, (Élénk helyeslés a bal- és szélső balon) nem a közbeszólások, nem egy-egy képviselőnek egyegy hevesebb felszólalása, a mely előfordul a világ minden parlamentjében, hanem az ily eljárás, a mely valóságos carricaturáját képezi az alkotmányosságnak. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső balon.) Én nemcsak általában, nemcsak azért teszek szemrehányást a kormánynak, mert letért eíőbbeni álláspontjáról és engedett az ellenzéknek, mert ily dolgok előfordulnak más parlamentekben is. Tudok én a ministerelnök árnál sokkal nagyobb ministereket, a kik engedtek. Tudok esetet, a mikor Cavour, Pahnerston engedtek az ellenzéknek, de nem csináltak volt előbb egy kérdésből cabinet-kérdést, hanem felvetették a kérdést s mikor a vita folyamán meggyőződtek róla, hogy az aggályt képez az egész ellenzékben, meghátráltak. (Helyeslés a bal- és szélső balon.) Tudok oly esetet is, hogy az 50 es években Pahnerston az ellenzék nagy ellenzése daczára keresztül vitt egy törvényjavaslatot, sajnálom, hogy nem emlékezem a tárgyra, de arra, határozottan emlékezem, keresztül vitte a törvényjavaslatot hosszú küzdelem után, a mikor azonban nem csinált belőle cabinet-kérdést és győzött 9 szótöbbséggel és mikor e többsége megvolt, elment a királyáéhoz és azt mondta, felséges asszonyom, miután látom, hogy e törvényjavaslat oly nagy aggályokat kelt az országban, hogy a legnagyobb erőfeszítéssel is csak 9 szavazattal lehetett keresztül vinni, engedje meg fölséged, hogy azit visszavonjam. így jár el egy igazi parlamentaris minister. De mondom,oly eljárásra, a minőt a ministerelnök ur ezúttal követett, nem tudok esetet és nem hiszem, hogy legyen ember e házban és e házon kivül, a ki erre példát tudjon a parlamentarismus összes történetében. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső balon és felkiáltások: És ilyen többségre!) És épen e közbeszólás juttatja eszembe azt, hogy van egy másik dolog is, a mely komolyan veszélyezteti a parlamentarismust : és ez az, a mikor az ország maga előtt lát egy parlamenti többséget, a mely alig 10—12 nappal ezelőtt megtapsolta a ministerelnököt azért, mert nem engedett és ugyanez a többség tegnapelőtt ugyanazon ministerelnököt azért, mert módosította. (Élénk tetszés a szélső balon.) És most, t. ház, engedjék meg, hogy röviden indokoljam, miért tartom szükségesnek, hogy a t. ministerelnök ur által indítványozott módosítás a törvénybe felvétessék, de egyúttal vétessék fel a 14. §-ba Tóth Ernő t. barátom módosítása is, — ha nem is szó szerint, mert tudom, hogy az nem lehet, hanem a szerint, a mint a kormány az i új ujonczjutalék alapján ki fogja számítani— hogy I tudniillik a hadilétszám megállapítása is tiz évre vétessék fel a törvénybe. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nem szólok most az én külön álláspontomról, melyről igen jól méltóztatnak tudni, hogy az egész eddigi törvény sem felel meg vágyaimnak. Éti a magyar nemzeti hadseregnek vagyok rendületlen hive; de épen azért kötelességem nekem is, minden elvbarátomnak is ügyelnünk arra, hogy legalább a létező állapot meg ne rontassék, mert a legkisebb romlás is eltávolít bennünket ama czéltól, mely felé törekszünk. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Miként állunk a jelen tó'rvénynyel, sokat beszéltünk erről az általános vitánál, de részletesen még sem lett elmondva. Ott van mindenekelőtt az 1867-iki törvény, mely megállapítja, hogy a védelem közös és kölcsönös ugyan, de az ahhoz szükséges eszközök fölött a törvényhozás intézkedik. Ott van az 1868-iki törvényczikk 11. §-a, mely megállapítja, hogy a két államnak hadi létszáma összesen 800 ezer katonából áll. A törvényhozás ezzel nem érte he. Egy más törvényben ki van világosan mondva az is, hogy e hadi létszám mily arányban oszlik meg a két állam között az utolsó népszámlálás szerint. Jött az 1869:1. törvényczikk, mely megállapítja az éviujoncz jutalékot tiz évre, mert az a repartitió, mely a hadilétszámra töitént, csak az egész 10 évre szól. Külön törvényt tartott tehát szükségesnek a törvényhozás arra is, hogy az ujonczjutalék 10 évre állapíttassék meg. (Fejérváry Géza honvédelmi minister tagadólag int.) Minthogy pedig ugy látom, hogy a honvédelmi minister ur kételkedik ebben, mert ugy látszik, hogy a' katonai utasításokban sokkal jártasabb, mint a magyar törvényekben — leszek bátor az erre vonatkozó szakaszt felolvasni (olvassa): „Az állandó hadsereg és haditengerészet törvényileg szabályozott számerejének biztosítására megkívántató és az 1868-ik évi XL. törvényczikk 13. §-a értelmében a magyar korona országaira eső évi ujonczjutalék 39,339; az ennek póttartalékkal ellátására szükséges mennyiség pedig 3934 főben állapittatik meg." Ez tehát a harmadik törvény, a mely erre vonatkozik, Ezután jön egy külön szakasz, mely azt mondja, hogy: „Az első §-ban megállapított évi ujonczjutaléknak az 1869. évre való tettleges kiállítása megszavaztatik.* A fennálló törvényes alap tehát, t. ház, Magyarországon ma az, hogy a magyar törvényhozás állapítja meg a hadilétszámot; a magyar törvényhozás állapítja meg, hogy a megállapított hadilétszámnak mely hányada esik Magyarországra; a magyar törvényhozás állapítja meg továbbá ezen hadilétszámnak megfelelően a tiz évre szóló ujonczjutalékot és végre a magyar törvényhozás állapítja meg évenkint a tettleg beszolgáltatandó ujonczjutalékot. (ügy van! szélső I balfelöl.)