Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-179

254 !'*• országos ttíés február 14-én, csütörtökön. 1889. Magyarország egyszer mint törvényt elfogadott s mihelyt a király hozzájárult, az kötelező a hadsereg tagjaira nézve és itt nem lehet azt a hadseregben való elfogadástól vagy az Armeeverordimngsblattban való kihirdetéstől függővé tenni. Elég szomorít és elég keserves, hogy 20 év alatt mindig tíírtük ezt és hogy nemcsak hogy nem akar ez ellen felléjmi honvédelmi ministerünk, hanem azt mondja: én még nem is tudok felelni, hogy ez-e a correct, vagy az, a mit a ház igen t. elnöke mondott, vagy pedig azt mondja, hogy itt az egész kormányhoz kell a kérdést intézni. Bocsánatot kérek, t. ház, hiszen ha oly kérdésről van is szó, a melyet az összkormányhoz kell intézni, a minister urak tarthatnak ministeri tanácsot, ha ily dologban nincsenek tisztában: de azt hiszem, kevesebbet a magyar ministertől csak nem kívánhatunk, mint azt, hogy legalább azt tudja, hogy correctebb az, hogy „császári és királyi* mint az, a mi abban az Armeeverordnungsblattban és katonai schematismusban elfogadtatott. Ily felfogás mellett azután nem csudálkozom, hogy ha Thaly Kálmán t. képviselőtársam által egy íij szakasz iránt tett indítványát nem fogadja el a honvédelmi minister ur, mert annak, azt hiszem, más oka egyáltalában nem lehet, mint hogy attól, mint mindentől, a mi bármi tekintetben változtatna azon állapoton és szellemen, melyet most a hadseregre nézve oly nagyon boldogítónak és jónak tartanak, a legnagyobb irtózattal kell távol tartamok magukat, bármily jogos, alapos és üdvös legyen az a hadseregre nézve. (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert ha igaz az, hogy nekünk nincs kizárólagos privilégiumunk arra, hogy mi hasznos a hadseregnek, viszont azt lehetne mondani, hogy azoknak sincs privilégiumok arra, hogy csak ők tudják ezt, a kikről a történelem azt tanúsítja, hogy egyik bakot a másik után lőtték. Ép azért, mikor e kérdésről van szó, ezzel kapcsolatosan van a császári és királyi hadsereg kérdése is, mert ha a t. honvédelmi minister ur azt mondja, hogy hisz ez csak közjogi kérdés, azért nem felel rá, én kénytelen vagyok azt mondani, hogy ez nála katonai kérdés és az a hadseregnél is és mindazoknál is, a kik azt tartják, hogy csak addig erős a közös hadsereg, a mig előtte a feketesárga zászló lobog, mig ott Haynau dicsőségét fogják hirdetni követendő például. (Élénk tetszés a szélső balon.) A „k. k." nem azon közösségnek kifejezése, mely az 1868-iki törvényben le van fektetve, hanem azon régi „Reichs-Einheit"-é, melyet az 1868-iki törvény el akart törölni. Én nem helyeslem ama törvényt, de ha megvan, követelem, hogy érvényesüljön. Mert ha igy járunk el egy egyszerű ezímkérdésben, kérdem a ministert, miről ismerni rá, hogy az a hadsereg közös ? Van-e legkisebb nyoma, a melyből egy külföldi megismerhetné, hogy mint a 68-iki törvény mondja, a magyar hadsereg az egész hadsereg kiegészítő része ? Menjen el a monarchiába bárhová, fog találni osztrák hadsereget, de magyart sehol. Azért tartatik fenn a „k. k.", mert ama szellem kifolyása, mely azt tanítja, hogy csak „Kriegsherr" és „Kaiser"

1 van, mely megtagadja a magyar nemzet királyát, ki a magyar alkotmányra esküt tett. Ez a szellem az, mely ama hires büntető törvénykönyvben, mely nekünk nem az, azt mondja, hogy első kötelessége a katonának: „Treue und Hingebung zum Kaiser und Vaterland." Igenis, minden katonának kötelessége ragaszkodni a királyhoz és a hazához, de ha ily csekély dologban is, a minő egy czímkérdés, a magyar nemzet meghátrál : vájjon azt fogják-e tanítani a kaszárnyában, hogy a te fejedelmed a király, hazád Magyarország? Nem, hanem azt, hogy urad a császár, hazád a rég eltemetett osztrák birodalom. Ha azt mondják, hogy a magyar katona a hadseregben is megtartja hazafiságát, tessék elfogadni azt is, hogy a hadsereg legyen híí a törvényekhez és tessék elfogadni Thaly Kálmán indítványát, mert ha nem fogadják el, ez kijelentése annak, hogy a hadseregnél csak birodalmat ismernek, melyet a magyar gyűlöl vagy el nem ismer, mert nem különböztet meg tágabb és szűkebb hazát. (Zajos helyeslés a szäső balon.) Az az ok, melyet ez ellen annyiszor fel szoktak hozni, hogy tudniillik az ilyesmi megbontja a hadsereg egységét, teljesen elenyészik, ha meggondoljuk, hogy a hadsereg egységének legteljesebb biztosítéka ki pártkülönbség nélkül mindenki előtt szent és sérthetetlen, hogy a hadsereg fővezére, főparancsnoka maga a király. Az ő számára a 68dki törvény is tartott fenn oly jogokat, melyek mellett egyetlen katona sem fogja tagadhatni, hogy ha magyar zászló alatt harezol is, azért egységesen működhetik a hadsereg másik részével. A ki azt mondja, hogy baj volna a katonának a magyar alkotmányra esküt tenni, az azt mondja, hogy lehetőnek hisz ő Felségénél oly rendelkezést, mely a magyar törvényeket sérti. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Én ily feltevéssel ' nem ai£ arom sérteni a legfelső hadurat, mert király és haza egy, király és törvény egy. (Élénk helyeslés a szélső balon.) És ép ebből nem lehet következtetni azt, hogy a magyar törvényekre ne legyen szabad esküt tenni és hogy ez a hadsereg megbontására vezetne. Az ellenvetéseket illetőleg az általános vitában megpendített eszmékre kell szorítkoznom, miután a minister ur csak a vita végén szeret szólni, midőn neki már nem felelhetek; ezért magam vagyok kénytelen a szokott kifogásokból egyet felhozni, azt, hogy ez a kérdés talán nem tartoznék a magyar parlament competentiájába, hogy tisztán a felségjogok közé volna reserválva. Az általános