Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-171

171. országos ölés JaimÁr 26-án, szombaton. ISS'J. 153 becsülik a kormányelnök kegyét, mint a nép leg­szentebb érdekeit. T. ház! Igen szomorú dolog az, mikor egy ily törvényjavaslat csak odáig is jut, hogy a ház asz­talán letétetik, azonban Tisza Kálmán 15 évi kor­mányzása alatt alkalmunk volt megszokni ezen állapotokat. Megszokhattuk, mert valahányszor oly kérdés kerül e házban tárgyalás alá, mely a Lajtán túl lévő Austriát is érdekli, a rövidebbet mindig nekünk kell húznunk. (Igaz! Ugyvan'.a szélső baloldalon.) De beszéljenek a tények. 1878-ban, mikor a vámszerződés megköttetett — á mint tudjuk — e szerződés pontjaira nézve a két kormány, tudniillik a magyar és bécsi minis­terium megállapodott; bizonyos előnyök köttettek ki a részünkre és bizonyos előnyök biztosíttatták az austriaiaknak. Az ekként megállapított szer­ződést mi el is fogadtuk; de ez alatt a bécsi minis­terium megbukott és mi történt? (Halljuk!) Az új ministerium a mint kezébe vette elintézését azon vámkérdesnek, mindazokat a pontokat, melyek ránk nézve előnyösök voltak, ott leszavaztatta és mi kénytelenek voltunk az előnyös tételektől el­állani és a ránk nézve súlyos tételeket érintetlenül fentartani. így voltunk a petroleumvám kérdésével is. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy a petróleum­vámra vonatkozólag is történt megállapodás a két ministerium között. Mi elfogadtuk az áltáluk megállapított tarifatételt. Ez azonban az osztrá­koknak nem tetszett és a vége a dolognak az lett, hogy a felsőház visszaküldte a törvényjavaslatot és itt akkép módosíttatott a petroleumvámra vo­natkozó tétel, a mint odaát a bécsiek köve­telték. T. ház! Ep igy vagyunk a jelenlegi törvény­javaslattal is, a mely eltérőlegaz 1868-iki véderő­törvény 11. §-ától, egy homályos tételt foglal, melyre vouatkozólag az eddigi szónokok nyi­latkozataikban világosan kimutatták, hogy az mennyire veszedelmes és sértő a magyar alkot­mányra nézve. Miután azonban Bécsben ez a sé­relmes szövegezés fogadtatott el, mi ismét vere­séget szenvedtünk és legfeljebb be kell érnünk azzal, hogy a ministerelnök ur kegyes lesz jegyzőkönyvileg biztosítani a nemzetet, hogy a 14. §-t nem ugy kell érteni, a mint ő azt fogal­mazta. A ministerelnök ur ezen álláspontjára vo­natkozólag találok az ő ministersége alatt egy praecedenst; (Halljuk!) ily praecedens az, mikor a Komániával a határkiigazításra vonatkozó szer­ződést tárgyaltuk és beczikkelyeztük; mint tudjuk, a törvényjavaslatban előfordult ezen kifejezés: osztrák-magyar-román határ. Mi itt az ellenzéki padokon tiltakoztunk ezen kifejezés ellen,' kö­veteltük annak kiigazítását, mert a parlamentaris küzdelem történetében bő tanúságot szolgáltat arra, hogy az ily helytelen és a közjogi alapok­KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. VIII. KÖTET. nak meg nem felelő beczikkelyezést nagyon fel lehet használni alkotmányellenes magyarázatokra. De azért a kormány és többsége fentartotta az alkotmányellenes kifejezést ; mert nem tűrhette, hogy a kisebbség bármily kérdésbea is eredményre, jusson vele s a bécsi felfogással szemben. A mint az osztrák-magyar-román . czímet védte, ép oly makacsul és konokul ragaszkodik a 14. §-hoz is. Azonban, t. ház, a 14. §-hoz még később a részletes tárgyalásnál lesz alkalmam hozzászólani, most a nyelv kérdésére vonatkozólag óhajtok még egy pár szót szólani. (Halljuk! Halljuk!) A nyelv­kérdése a nemzet gyengéje, de egyszersmind erénye is, mely geniusát fentartja. Több előtte a nyelv, mint a beszéd egyszerű módja, abban tükröződik vissza egész nemzeti egyénisége. Jól tudták ezt a mi elődeink is, ugyanazért igen ki­tártólag és szívósan küzdöttek mindig a magyar nyelv érdekében (Igaz! ügy van,! balfelöl) a ger­manisatio ellen. T. ház! A Bach-korszakban, mint tudjuk, Thun Leo tűzte ki magának azt a feladatot, hogy minket, magyarokat germanisálni fog. Ez a Thun Leo nem volt magyar ember, benne nem volt egy íz sem magyar, nem volt egy csepp vére sem magyar; akkor nem volt alkotmányunk, nem volt szabad sajtón kés ez a Thun Leo még sem volt képes bennünket germanizálni. A mit Thun Leo tett, az csak merénylet volt, de a mit a jelenlegi cultus­minister kiadott ismeretes rendeletével czéloz, az a nemzet elleni bűn. (Igás! ügy vau! halfelöl.) A rendelet nem mond kevesebbet, mint azt, hogy hivatalosan qualificalt ember Magyarorszá­gon nem lehet az, a ki németül nem tud. Tökéle­tesen ez az értelme az ő rendeletének, mert nyíltan ki van mondva, hogy a ki nem tud németül, azt az érettségi vizsgán meg kell buktatni. Kérdem tehát, t. képviselőház, ha nem lehet hivatalosan qualificalt ember, a ki németül nem tud,, vájjon mi történik Magyarországon azzal, a ki magyarul nem tud? Hiszen akkor erre fokozott büntetést kellene kiszabni. En megmondom, hogy mily bün­tetés vár arra, a ki magyarul nem tud. (Halljuk! Halljuk!) A ki magyarul nem tud, az lehet először is a felkent apostoli királyunk háztartásánál udvar­mester, beléphet bárminemű néven nevezendő udvari hivatalba, lehet a Kriegsrath elnöke, tábor­nok, altábornagy, táborszernagy; szóval a katonai hierarchia minden fokára emeíkedhetik, továbbá lehet külügyminister és hadügyministere Magyar­országnak, lehet esperes, püspök, pap, tanító, lehet, hogy egyebet ne mondjak, az operánál primadonna, lehet iparos, kereskedő, hivatalnok az osztrák­magyar banknál, subventionált vasúti társulatok­nál, Zahlkellner, lehet új magyar nemes, ha van neki nyolez ezer forintja korteskedési czélokra. (Derültség balfelől.) Mindez lehet Magyarországon, úgy hogy 20

Next

/
Thumbnails
Contents