Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-146

38 146. országos illés deczember 1-én, kedden, 188$. (Derültség halfelöl.) De, t. ház, ha magasabb szempontból tekintjük ezt a bókot, akkor kitűnik, hogy annak a ministerelnök úrra tulajdonképen nem is volt oly hizelgő tartalma, mint a hogyan első pillanatra látszik. Eddig azt hittük s ez volt a használt mérték az államférfiak megítélésénél, hogy ki miesoda intézményeket volt képes megalkotni és valóban maradandó intézményeket volt-e képes hagyni a késő nemzedékekre. Minél nagyobb alkotásokat hagy maga után egy államférfi, annál nagyobb volt a dicsősége, meglehet nem épen az élők, hanem a késő nemzedékek, az utókor szemében. A történelem ezen ragyogó neveket azért jegyezte fel, mert, mint mondám, állandó, maradandó, üdvös alkotások voltak emlékükkel egybefüzve. Emherek, kiket a dicsőség legintensivebb fénye övezett, ambitionálták a nagy szervező rangját. Legfényesebb példák e tekintetben

I. Napóleon, a ki, midőn az egész világot lábai előtt látta, Francziaországban arra törekedett, hogy nevét állandó, ezélszertí, hasznos institutiók alkotásával megörökítse. S mit tett? Maga köré gyűjtötte Francziaország legjelesebb embereit pártkülönbség nélkül, felszólította őket, hogy tudományuk, tapaszt;dataik kincseit adják rendelkezésére, mert 'ó maradandót akar alkotni. Nem hitte lehetségesnek ez a nagy ember, hogy nagy talentum, nagy szellemi erő, nagy komolyság, nagy jellem nélkül állandó, maradandó dolgot lehessen alkotni. És ez csakugyan sikerült. Francziaország előzmények nélkül, egészen új princípium ok alapján a szervezésnek oly colossális emlékét emelte, mely példátlan a maga nemében a világtörténelemben. De nemcsak Francziaországban volt ez jó, hanem a hova a franczia fegyver elhatott, elvitte magával az institutiókat és midőn a franczia hatalom rég megszűnt, midőn a franczia fegyverek elhagytak nem egy országot és tartományt, a franczia törvényekhez annyira ragaszkodtak, hogy az új nemzeti kormányok alatt sem akartak ezen törvényektől megválni. Ez volt a franczia szellemnek tulajdonkép egyik legnagyobb diadala. Most, t. képviselőház, Bokros Elek mit mond a ministerelnök úrról? Azt hiszem, hogy a képviselő ur nem fog meghazudtolni, ha következőleg interpretálom szavait: Világosan látom, hogy a ministerelnök ur intézményeket nem akar, világosan látom, hogy ellentétben áll avval az irányzattal, a mely minden téren intézményeket követel. Ezt látva, kétségkívül arra az eredményre kell jutnom, hogy a ministerelnök ur nem érzi magát elemében akkor, a midőn az intézmények megalkotásáról van szó. Ennél fogva a képviselő úr megtalálta azt a formulát, s mely a ministerelnök úrra nézve talán hízelgőnek látszik, de tuíajclonkép mégis azt jelenti, hogy ő nem hisz a ministerelnök ur hivatásában az intézmények alkotására. Végső elemzésében tehát szavainak értelme az, hogy a ministerelnök úrtól megtagadván az intézmények alkotására való hajlamot és képességet, tulaj donkép az igazi államférfiúi nagyságot tagadta meg tőle. (Derültség és tetszés halfelől. Mozgás a jobboldalon.) T. képviselőház! Csak néhány szót méltóztassék még megengedni. (Halljuk! Halljuk!) A ki az intézmények jelentőségét kicsinyt], az világos jelét adja annak, hogy nem fogta fel tisztán az állam nagy hivatását, nem fogta fel tisztán azokat a complicált viszonyokat, a melyek egy államban vannak és sejtelme sincs arról, hogy az állam czéljait máskép, mint intézményekkel megvalósítani lehessen. Az államférfiú, a kinek eszméje van, keresi az eszközt ennek az eszmének a megvalósítására és ha azt látja, hogy a fennálló intézmények az ő eszméjének megvalósítására nem alkalmasak, akkor meg fogja azokat változtatni, ha pedig nincsenek ily intézmények, akkor meg fogja azokat alkotni. A mint valaki ily intézmé nyék megalkotására nem törekszik, az legvilágosabb bizonyítéka annak, hogy politikai problémái és politikai czéljai nincsenek. Hogy áll Magyarországon a dolog? Magyarország elmaradt ország, a melynek kifejlett institutiói nem voltak, legalább olyanok nem, melyek a kor követelményeinek, a nemzet fejlődésének megfeleltek volna. Tudjuk azt, hogy az intézményeknek mily óriási összetartó erejük van. Tekintsünk csak saját multunkra vissza. A nemzet a rendiség formáiban élt és volt rendi alkotmány, mely körébe nem vette fel az egész nemzetet, hanem a rendi alkotmány természete szerint csak a kiváltságos osztályokat. A kiváltságos osztályok ragaszkodtak ehhez az alkotmányhoz, egész erejükkel védték azt s ámbár ez az alkotmány nem volt a nemzet érdekeinek megfelelő, egy későbbi korban mégis mily jó szolgálatot tett az alkotmányos formákhoz való ragaszkodás. Ez volt az egyedüli forma, melyben a nemzet közjogi különállása nyilvánult és igy e csonka, megroncsolt alapintézményhez való ragaszkodás a defensivának hatalmas eszköze volt, mely lehetővé tette azt, hogy későbbi időben egész más tartalommal töltse el ugyanazon kiváltságos osztályt és megalkossa belőle a parlamentáris intézményt, mely akkor, ha ez nem lett volna meg, kétségkívül lehetetlenné vált volna. (Tetszés halfelől) Képzeljük azt, t. képviselőház, hogy Magyarországon egy államférfiú támad, a ki az összes intézményeket a kor követelményeinek megfelelőleg kifejti, alkot közigazgatást, igazságszolgáltatást, egyszóval minden intézményt a nemzet czéljainak, a dolog természetének megfelelőleg. Képzeljük magunknak azt, hogy Magyarország állampolgárai ez életformákban megnyugodva élnek;