Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-164

386 164. országos íilés január 18-án, pénteken. 1889. háta megett, hivatkozhatik arra, hogy bir-e oly qualificatióval, melyet a közéletben szerencséje van bár szerény állásban birni, tekintet nélkül arra, hogy kiérdemelte-e a Tisza-család bármely tagjának tetszését. (Helyeslés a szélső balon) Ugy tetszik nekem, hogy azok a szavak, melyek nekem tulajdoníttattak, ez úttal legalább — általam nem használtattak. Magam sem emlé­kezhetem egy óra hosszá beszédem minden sza­vára, mert az nem volt előre készült beszéd, ezt tenni nem szoktam, csak előre gondolt beszéd, tehát a vita hevében kiejtett minden kifejezésre nem emlékezhetem; de a mennyire vissza birok gondolni, császári királyi tábornoknak és a had­üuyminister helytartójának e beszédben a hon­védelmi minister urat nem mondtam, noha a schematismus annak mondja és várjuk az elnök úrtól a feleletet, vájjon a schematismusnak van-e igaza, vagy az elnök urnak, a mint e kérdést Fenyvessy Ferencz t, képviselő ur tegnap fel­vetette. A „csökönösség" kifejezésre sem emlék­szem ; én azt mondottam, hogy a honvédelmi minister ur makacsul ragaszkodik. (Derültség jobb­felöl.) Ez nem egy. A csökönösség oly erős kifeje­zés, melyről az ó- testamentum -— s ezt talán, mint protestáns ember tetszik ismerni, hisz forgatni szoktuk — azt mondja, hogy „csökönös, mint a Libanon-béli vad szamár". (Hosszan tartó zajos derültség.) Engedelmet kérek, én, a ki ismerem e kifejezésnek bibliai jelentését, csak nem fogom azt a t. minister ur irányában használni. A „ma­kacs" kifejezést lehet hogy használtam és ez őt meg is illeti. (Nagy derültség a szélső balfélől.) Egyébiránt ne méltóztassanak azon csodálkozni, hogy ha hevesebb jelleget ölt itt a vita, a mikor közjogunknak úgyszólván foszlányait kobozzák el a mi meggyőződésünk szerint; a mikor egyet­len kincse ennek a kis nemzetnek, a magyar nyelv, felemésztetik a germanisatio által: akkor bizony lehetetlen, hogy önkéntelenül bárkiben is, gondolkozzék az bár Descartes műveltségével és philosophiá jávai — amitől elismerem, távol vagyok — a magyar vér fel ne buzduljon, (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert a műveltség mellett a vér meg nem tagadható. Csak azt akarom még emlékeztetésül mondani, a mit I. Napóleon mondott, hogy: vakard meg az oroszt, előbújik a tatár; minket önök eléggé vakargatnak, hogy előbújjék belőlünk a kurucz. (Élénk derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Tisza László: T. ház! Én röviden azt jegy­zem meg, hogy Thaly Kálmán t. barátom megfordí­totta szavaimat. Ennem azt mondottam, hogyitt nem szólott meggyőződésének és műveltségének meg­f el előleg, hanem azt, hogy ott szólott meggyőződésé­nek és műveltségénekmegfelelőleg. Másik megjegy­zésem az, hogy csak felhoztam s nem az ő szájába adtam azt a kifejezést, mely a bécsi hadügy­minister helyettesére s a császári tábornokra vo­natkozott. Ezt tévesen méltóztatott magára vonat­koztatva nekem tulajdonítani. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet.) Elnök: T. ház! Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, az ülést folytatjuk. Illyés Bálint képviselő urat illeti a szó. Illyés Bálint: T. ház! A vitának ily elő­haladott stádiumában képtelenség volna az a hiedelem, hogy egyik vagy másik szónok eszme­körébe ne vágjon az ember és ne ismételjen olya­nokat, a mik már elmondattak. És ha mégis szót emelek, teszem ezt azért, mert a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslattal szemben én is egy őrszem­nek tartom magamat, a kinek kötelessége az ej ! ej! szót kimondani. Annyival inkább kötelességemnek tartom ezt, mert ha nem lettem volna is erről meggyőződve, a túloldalról hallott szépítgetések és magyaráz­gatások meggyőztek volna arról, hogy itt csak­ugyan egy veszedelmes ellenséggel van dolgunk. Nem nyilt ellenséggel, melylyel könnyebben le­számolhat az ember, hanem olyannal, a mely hasonlít a trójai falóhoz, a mely a nyilt küzde­lemben oly hősiesen ellentállott Tróját megbuk­tatta. (Ugy van! szélső balfélől.) Oly ellenséggel van dolgunk, mely állami nagyhatalom, az ön­védelmi képesség pusztán rémmel fenyegető köpönyege alatt oly fegyvereket rejteget, a me­lyek megtámadják állami életünk legfőbb biztosí­tékát, oldaltámadást intézve nemzeti culturánk és hazai nyelvünk ellen és sebet ejtve a nemzet köz­érzületén és önbecsérzetén. (ügy van! a szélső bal­oldalon,) T. ház! Az áj alkotmányos aera jelen cyclusá­ban joggal várhattunk volna egy oly törvény­javaslatot, mely legalább közeledő lépéseket tesz az önálló magyar hadsereg eszményének megvaló­sításához. (Ugy van! balfélől) Joggal várhattuk volna, mert azon nézetben voltunk és vagyunk, melynek az igen t. ministerelnök ur hazafias fel­lángolásában kifejezést adott. (Halljuk! Halljuk!) Minden nemzet, midőn törvényeit alkotja, tekintettel van a nemzet jellemére. íme egy nem­zetnek, a mely ösztönénél, hagyományánál, véré­nél és lelkületéuél fogva katonának született és a melynek az Isten talán képességénél is nagyobb dics vágyat adott, azt mondják : néked nem lehet nemzeti hadsereged, a te hivatásod, hogy fiaid, mint egy közös hadsereg fiai szülessenek és haljanak meg. (Ugy van! szélső balfélől.) És ime oly törvényjavaslat tal is állunk szem ben, a mely nem tekintvetölbe a nemzet jellemét nem tekintve annak hajlamára, közérzületére, sőt azzal magát ellentétbe helyezve, kész feláldozni

Next

/
Thumbnails
Contents