Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-158

238 1S8. országos ülés január 11 én, pénteken. 1889. vonom, isten hírével folytatni eddigi politikáját, hiszen ő nagyméltósága majd látni fogja, hová jut ezen politikával még; — vagy pedig végre tényleg kiderül, hogy a jelenlegi osztrák belpolitika nem egyeztethető a monarchia német szövetségi politikájával — ez esetben a dolgok ellenállhatatlan hatalma kezeskedik arról, hogy az utóbbi politika győzedelmeskedni fog az előbbin. És valósággal a monarchia német szövetségi politikájának ezen győzelmét adott esetben teljes szívből óhajtania kellene nemcsak minden jó magyar embernek, hanem minden osztrák hazafinak is, a kinek tárgyilagos Ítéletre való tehetsége a Németország és német nemzet elleni gyűlöletben nem egészen elsülyedett, mert most és mindenkor ezeu politikában fekszik Austria-Magyarország hatalmának és nagyságának titka — a habsburgi monarchia európai világállásának biztosítéka. Ugyanezen politika melletti lelkesedésem engem többek közt arra indított, hogy azon nagy államférfi követségi és ministeri működését tanulmányaim tárgyává tegyem, a kinek hervadhatlan dieskoszorúján épen a német szövetség a leggyönyörűbb virágzatok egyikét képezi. E tanulmányaim alapján bátorkodom, tekintettel bizonyos, az osztrák képviselőházban történt czélzásokra, most már ország-világ előtt egész határozottan a következőket kimondani: loyalisabb és minden pillanatban igazságos és méltányos kiegyezésre készségesebb ellenfél soha nem létezett, a mint a Bismarck Austria irányában az 1850-es évek kezdete óta egész az 1866-iki catastropháig volt és viszont őszintébb és jóakaratúbb barátja Austriának, illetve Auszti-ia Magyarországnak soha nem volt, mint ugyanazon Bismarck 1866. óta egész mai napig. Ezen okmányilag bebizonyított tényt méltóztassanak mindazok szívökre venni, a kikre az egyáltalában tartozik. (Helyeslés jobbfelöl.) T. ház! A fenforgó törvényjavaslatot nem csak nagy figyelemmel átolvastam, hanem annak minden fontosabb határozmányát lehetőleg minden oldalról fontolóra vettem és igy én részemről szintén arról győződtem meg, hogy e törvényjavaslat sok tekintetben az eddigi katonai terhek tetemes emelését és szaporítását czélozza. De midőn ezt tökéletesen elismerem, mégis egy pillanatot sem habozom népképviselői kötelességeim teljes tudatában kijelenteni, hogy legbensőbb meggyőződésem szerint a törvényjavaslat összes határozmányai közt egyetlen egy sincs, mely egyfelől — akár a nemzetre, akár az állam egyes polgáraira nézre — elviselhetetlen terhet foglalna magában, másfelől pedig a hadsereg elutasíthatlan szükségei, valamint a mai nemzetközi viszonyok által nem elegendőleg indokolva volna. Ezen okból a fenforgó törvényjavaslatot mind általánosságban, mind egyes részleteiben elfogadom (Élénk helyeslés jobbfelöl) és csak azt kívánnám, hogy önök, uraim, mindössze, pártkülönbség nélkül ugyanazt tegyék. (Helyeslés jobbfelöl.) Tudom, hogy ezen kijelentésemmel az ország közvéleményének tetemes részével s kivált mindazokkal ellentétbe helyezem magamat, a kik borzasztó igaztalanságnak hirdetik azt, hogy azon egyéves önkéntesek, a kik a tartalékos katonatiszti vizsgálatnál megbuknak, még egy második évet utána szolgáljanak. Azonban, bármennyire is elismerem a közvélemény hatalmát, mégis, midőn fontosabb kérdésben állást foglalnék, sohasem törődöm azzal, vájjon a nagy közönségnek mi tetszik, vagy nem tetszik, vájjon mi népszerű, vagy nem népszerű, hanem mindig és kizárólag csak azt igyekszem kikutatni, mi igaz és igazságos és a szerint határozom el magamat. (Hélyedés jobbfelöl.) Életem ezen főelvéhez minden körülmények alatt ragaszkodom s annak hű követésében semmi támadások és ékes beszédek által nem hagyom magamat megrendíteni, (Mozgás balfelöl) legkevésbé a fenforgó esetben, a hol oly törvényjavaslatról van szó, mely kétségkívül a jelen országgyűlés legfotosabb törvényhozói művét fogja képezni. A mi különösen a második önkéntesi évet s egyáltalán azon szigorításokat illet", melyeket a fenforgó törvényjavaslat az önkéntesi intézményre nézve tartalmaz, oly tény előtt állunk, melylyel szemben minden aggálynak és minden tekintetnek tökéletesen el kell némulnia, tudniillik azon tény előtt, hogy az általános védkötelezettség s ez által legszélesebb alapon átalakított védrendszerünk következtében hadseregünk ma háború esetén az alantas katonatisztek egész seregét nélkülözi. Hogy pedig ily óriási hiány alkalmas csapatvezetőkben hadseregünkre s ezzel hazánkra és a monarchiára nézve, komoly esetben egyenest végzetessé válhatna, ez ugyan nem szükségei bővebb fejtegetést. Miután most már a tettleges szolgálatban lévő katonatisztek megfelelő szaporítása már pénzügyi okokból lehetetlen, csak egyetlen egy eszköz van, mely által az említett hiányon segíteni lehet és ez az,hogy azon védkötelesek, a kiknek műveltségüknél és társadalmi állásuknál fogva az egyéves önkéntesi intézmény nagyjótéteményére igényük van és e jótéteményt igénybe is veszik, arra szoríttassanak, hogy mint önkéntesek alaposan készüljenek a tartalékos katonatiszti vizsgálatra és az önkéntesi év végén e vizsgálatot jó sikerrel is letegyék. Ez utóbbi szintoly igazságos, mint méltányos követelés, egy követelés, mely épen az önkéntesi intézménynek a fenforgó törvényjavaslatban foglalt szigorításaiban és nevezetesen azon intézkedésben találja sanctióját, hogy azon egyéves önkéntesek, a kik ama követelménynek meg nem felelnek, még egy második évet utána szolgálni kötelesek legyenek. Nem tehetek róla, de nézetem szerint mind-